Elindult a 24.hu nagyképes galériája a Kistotál

újabb nagy felületen nézhetünk érdekes anyagoat

Megtekintéshez katt a képre!

A napokban kapcsolódott be a nagy képes galériák mezőnyébe a 24.hu hírportál új fotórovata a Kistotál. Jó ideje nem foglalkoztam már a blogon a magyar hírportálok nagy képes galériáival, de most úgy éreztem, hogy ez jó apropó, hogy megemlítsek pár fontos és érdekes dolgot ezzel kapcsolatban – meg hogy visszatekintsek pár dologra a közelmúltból, amik szintén említést érdemelnek ebben a témában.

A Kistotál oldal ötletgazdája a korábban az MTI-nél dolgozó Marjai János és a korábbi Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíjas Bielik István. Méltó módon az ő anyagával is indult a galéria, amit rögtön utána Szombat Éva galériája követ, ezzel mutatva, amit a készítők ígérnek is, hogy a Kistotál minden féle műfajra nyitott és várja az alkotók képeit.

Megtekintéshez katt a képre!

Most az induláskor még a Kistotálja is ugyanúgy szolgál nap képe és hét képei válogatásokkal, mint annak idején az Index tette és egy darabig a HVG is tette (valószínűleg még sok más oldalhoz hasonlóan), majd idővel ezek a szokások mindenhol(?) alábbhagytak. Hogy ezt a szándékukat meddig viszik, azt majd meglátjuk. Persze ahogy egyre több a saját anyag egy ilyen vizuális felületen, úgy válnak egyre kevésbé fontossá a (főleg hírügynökségi anyagokból készülő) hét és hónap képei válogatások, ahogy az év képei válogatások is egyre ritkulnak az utóbbi időben. Minden esetre, ha eddig nem nézted volna, akkor mostantól érdemes lesz ezt az újabb nagy képes oldalt is követni.

A Zoom.hu régi kiadása elsőként rukkolt elő a Boston Globe Big Picture, majd a Elindult az In Focus által elterjesztett nagy képes galéria divathoz. Aztán ők lehúzták a redőnyt és akkori nagyképes és minden más anyaguk a digitális enyészet áldozatává vált, akár csak az időközben megszűnt Népszabadság és sok más híroldal is. A nagy képes galéria divatot aztán a Hvg.hu Nagyítás galériája újraindította és azóta az Index Nagyképtől a talán utolsók között megújult Magyar Nemzet F22 rovatig (amiről már sajnos nem írtam itt a blogon) sok helyen lettek nagy képes fotós tematikájú rovatok, akár külön felületként, akár csak a hagyományos fotógalériákat nagyobb méretben megjelenítve, mint azt például a Blikk és a Bors is teszi.

Most, hogy valamivel a kampány előtt újraindult a Zoom.hu, már ők is mindenhol nagy képekkel operálnak az oldalon. Viszont külön galéria oldaluk, pláne nagy képes fotóanyagokat gyűjtő oldaluk sajnos úgy fest, hogy már nincsen. Egyébként egyre több az olyan hírportál, ahol a képeknek ilyen formán nem szentelnek akkora figyelmet és mintha a fotók csak illusztrációi lennének a szöveges tartalomnak.

Jöjjön lezárásként egy kis válogatás az aktuális néznivalókból azoknak, akik esetleg eddig nem találták volna őket!

Magyar nagy képes galériák:

Nemzetközi nagy képes galériák:

Ha netán kihagytam volna valamit a listáról, kérlek jelezzétek bátran!

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék