GoPro3 választás: Fehér, Ezüst és Fekete

apró, de fontos különbségek

A bejegyzés már több, mint egy éves, a benne levő információk elavulhattak.

Összehsonlításért katt a képre!

Lassan egy hónapja jelentették be a GoPro Hero3 akciókamera családot, sőt néhány napja (talán hete) már kaphatók is a készülékek. Íme néhány szempont hogy melyiket is érdemes választani a három fle változat közül.

Eredetileg nem is akartam írni a Hero3 műszaki paramétereiről, mert már mindenki megírta, hogy 30%-kal kisebb, 25%-kal könnyebb és 2x olyan gyors lett. Sőt a 4k felbontást és néhány egyéb paramétert is felsoroltak. Sokan részletezték is a technikai paratmétereket. Mégis mintha sokan kevernék, hogy pontosan mit is jelent a Hero3 jelzés.
Egy  websopban még olyat is láttam, hogy (tévesen) ugyanazokat a paramétereket tüntették fel a három féle nevű (és árú) kamera mellett. Pedig épp az a lényege a három féle változatnak, hogy más-más funkciókat kínálnak a vásárlóknak.

Tetszik a Kütyü Függő Blog meglátása, hogy valójában készült egy új Hero3 kamera, amit Fekete néven árulnak, és a másik két olcsóbb változatként ugyanabban a kisebb házban lényegében a két korábbi GoPro generációt (Hero HD és Hero2) árulják most. Persze az a megújult ház mégis csak kisebb és könnyebb lett a réginél, és mégis csak belekerült a WiFi adó-vevő is. Szóval még annak is érdemes lehet váltani, aki amúgy elégedett a korábbi kamerájával.

Összehasonlításért katt a képre!

Ugyan távirányító csak a Fekete modellhez van a gyári csomagban, a beépített WiFi adó-vevő mindegyik készülékben benne van. A korábbi Hero2 modellhez még külön kellett megvenni azt a hátfalat, ami WiFi képességekkel ruházta fel a kamerát. Az olcsóbb modellekhez csak a távirányítót kell megvennünk, bár ez akár mellőzhető is, hiszen a nemrég megjelent iPhone és Android alkalmazással teljesen kiváltható lesz majd (december közepére igérik a mobil alkalmazások Hero3 támogatását – kérdés, hogy ez is csúszik-e majd mint az alkalmazások megjelenése).
Szintén komoly előrelépés, hogy az alap csomagban már eleve egy búvárkodáshoz is használható ütés és vízálló tokban érkezik a kamera. Ez majdnem így volt a korábbi modellekkel is, leszámítva, hogy az íves frontüveg nem tett lehetővé jó minőségű vízalatti felvételeket. Aki búvárkodáshoz (vagy bármire víz alatt) akarta használni, eddig kénytelen volt megvenni a külön kapható sík üvegek valamelyikét. Ennek az új kamera családdal szerencsére vége, és mostantól gyárilag a víz alatt is jól használható tokkal érkeznek a GoPro Hero3 kamerák. Eltér viszont, hogy mit nyújtanak.

Egy család, három kategória
Az egyszerre bemutatott három féle Hero3 típus csapdája, hogy vásárlás után már nem tudsz változtatni azon, hogy az olcsóbb modellekből egyes funkciók kimaradtak. Így érdemes átgondolni, hogy mire és hogyan is szeretnéd használni, és ahhoz milyen képességek szükségesek.

  • Összehasonlításért katt a képre!

    A Hero3 Fehér ($200 – 74 ezer Ft) változata a legolcsóbb. Egy belépő modell azoknak, akik olcsóbban meg akarják úszni az akció kamera vételt, és ezért kicsit kevesebbel is beérik a szolgáltaátsok közt. Műszaki paramétereiben valamivel kevesebbet tud a korábbi Hero2 modellnél. FullHD felbontásban csak egy szűkebb látószöggel rendelkezik, és csak kisebb felbontásban tudja a GoPro népszerűségét megteremtő nagy látószöget produkálni. Minderről valószínűleg az tehet, hogy akárcsak a régebbi, Hero2 előtti szériánál, egy 5 megapixel felbontású érzékelő került bele. Ennek fényérzékenysége is szerényebb a többi Hero3-hoz képest.

  • Összehasonlításért katt a képre!

    A Hero3 Ezüst ($300 – 99 ezer Ft) változata már mindent tud, amit a Hero2 is tudott. 11 megapixeles érzékelővel már Full HD videó is készülhet ultranagy látószöggel, sőt a Protune funkciók is belekerültek, így lehet vele kevésbé tömörített, így jobb minőségű és főleg jobban szerkeszthető videókat is rögzíteni. A mozgókép lassítását lehetővé tevő nagyobb fps számok viszont csak az 1080p alatti felbontásoknál érhetők el. A dobozba is egy pár rögzítővel több kiegészítő került, mint az olcsó modellnél.

  • Összehasonlításért katt a képre!

    A Hero3 Fekete ($400 – 134 ezer Ft) változata nyújtja az igazi extrákat. A legdrágább modell 12 megapixeles szenzornak állítólag sokkal jobb az érzékenysége, Full HD videókat is tud rögzíteni akár 50-60 fps-el. Aki pedig nagyon megszállottja a videók lassításának, az 720p-nél 100-120 fps-ig mehet fel, WVGA felbontásnál pedig akár 240 fps-t is tud. A HD felbontás felett pedig 1440p és 2.7k videó készíthető normál sebességgel, és 15 fps mellett akár 4k felbontással is kísérletezhetsz, bár ezek feldolgozása is körülményesebb a nagyobb adatmennyiség miat.

A technikai paraméterekről bővebben a gyártó összehasonlító táblázatában informálódhatsz. Az igazi finomságokról meg még fogok külön írni, mert szerintem alényeg (most is) a részletekben rejtőzik.

A bejelentés óta szinte mindenki az alábbi reklám videón ámul, hogy milyen remek látványt nyújt. De azt ne felejtsd el, hogy ezt a legdrágább változattal készítették, és nem spóroltak az elkészítéshez sem a tapasztalt szakemberekkel, sem a profi utómunkával – sőt az se lepne meg nagyon, ha bizonyos jeleneteknél ugyanúgy használtak volna steady camet, kocsit és egyéb filmes technikát, mint egyes kamerásmobil reklámoknál.

Te melyiket választanád?

Kiegészítés: A bejegyzés megjelenése után megjelentek a GoPro Hero 3+, majd a Hero 4 és egyéb modellek. Ezekről már nem készült hasonló írásom, ne keresd!

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék