sajtófotó

fotó

2008 óta változatlan a sajtó honortábla

Nem a munkabérek konzerválódtak, azok sajnos egyre jobban leértékelődnek. Viszont a szakmai érdekképviseletek honorárium ajánlása hét éve nem frissül. Lehet, hogy értelme sincs – akad, aki szerint sosem volt – az ilyen ajánlásoknak, de még mindig sokan hiányolják és keresik támpontnak.

fotó

Gyűjtemények 2014 legjobb sajtófotóiból

Idén sem maradhat el az ilyenkor szokásos válogatás cunami az elmúlt év legjobb képeiből. Így év végén minden lap képszerkesztői kényszert éreznek, hogy különféle válogatás galériákban tekintsék át az elmúlt év eseményeit. Idén sincs ez másként, úgyhogy én is összeállítottam a szokásos gyűjtést a mások által készített válogatásokból – akár csak 2013-ban, 2012-ben, 2010-ben, 2009-ben, stb…

fotó

Újra tiltakozik a sajtó, nem hagyják dolgozni

Amerikában is egyre elszántabb háborút kénytelen vívni a sajtó a nyilvánosság helyett inkább saját érdekeit védő politikai gépezettel.
Miközben Obama átláthatóságot hirdet, egyre jobban kizárják a Fehér Ház munkájának közvetítéséből a sajtót, vagyis pont az a demokratikus elv sérül, amit maguk az állam vezetői hangoztatnak. Sajnos Európai Unió politikusai sem térnek el nagyon az Egyesült Államok beli kollégáiktól.