reform

fotó

Új vízjelezési módszert alkalmaz a Getty Images

A világ egyik legnagyobb fotóügynökségének számító Getty Images a közelmúltban bejelentette, hogy újfajta vízjelet fog ezentúl használni. Nem csak egyszerű vízjel csere történik, hanem valódi reformra készülnek, mivel a vízjel mögött rejlő filozófiát is újragondolták, ami akár az egész iparág számára példát mutathat.

fotó

Szakmai egyeztetés a fotós képzésről

Sokan régóta kritizálják a meglévő fotós képzési rendszert. Hosszas küzdelem, és komoly erőfeszítések után most úgy fest, átalakulhat a szabályozás. A minisztériumi egyeztetésben résztvevő szakemberek konzultációt hirdetnek, hogy minél több véleményt megismerjenek, és remélhetőleg a legjobb módosításokat építsék az új képzési rendszerbe.

hagyomány

Reformhelyesírás

Nemrég épp a helyesírás és az olvasószerkesztő kapcsolatáról értekeztem, erre most találtam az Indexen egy vonatkozó cikket a helyesírás reformjáról, ami az MTA új nyelvtani reformjait vizsgálgatja, és próbálja új perspektívába helyezni a korrektor és egyéb sajtóban dolgozó szövegmunkások kapcsolatával. Akit csak egy picit is érdekel a téma, érdemes lehet elolvasni, hogy merre is tart a magyar nyelvfejlődés.