Új vízjelezési módszert alkalmaz a Getty Images

Régi és új vízjel

A világ egyik legnagyobb fotóügynökségének számító Getty Images a közelmúltban bejelentette, hogy újfajta vízjelet fog ezentúl használni. Nem csak egyszerű vízjel csere történik, hanem valódi reformra készülnek, mivel a vízjel mögött rejlő filozófiát is újragondolták, ami akár az egész iparág számára példát mutathat.

A világ egyik vezető fotóügynöksége, a Getty Images nemrég bejelentette, hogy felhagy eddigi zavaró vízjelének alkalmazásával, és egy újabb, kevésbé zavaró vízjelet alkalmaz a jövőben. Mint a Getty blogján fogalmaznak “a vízjel megmutatja kik vagyunk: nem félünk az újítástól”.

Az új vízjel nem csak abban különbözik, hogy ezentúl más lesz majd a képeik közepére írva. A régi cégjelzés helyett mostantól egy praktikus dolog kerül majd vízjelként a képekre, hogy a zavaró pacának valami gyakorlati funkciója is legyen. Ezentúl a fotós neve mellett egy rövid-URL kerül minden képre, ami a fotó közvetlen linkje. Így ha valaki lementi, akkor is könnyen visszatalálhat az adott képhez – hogy később megvehesse.
A kezdeményezés úttörő, és nem lenne meglepő, ha más cégek, ügynökségek is követnék a jövőben.

Természetesen ez a vízjelezés csak a Getty saját oldalán publikált képekre kerül rá, és persze azokra, amiket innen mentenek le. Az ügyfelek változatlanul a teljes felbontású, vízjel nélkül képeket tudnak letölteni és ezek közlési jogát vásárolják meg a cégtől, így saját oldalaikon is vízjel nélkül közölhetik majd, miután kifizették. A vízlejek csak a válogatás során az ügynökségi rendszerben történő kereséskor, és a Getty publikus oldalain lesz használatban, illetve azokon az oldalakon, melyek az itt “talált” képekkel próbálják saját oldalukat feldobni.

“Vízjel” a kiállításon

Mint egy kiállítás táblája
A PetaPixel cikke szerint az ötletet a kiállításokon, a képek alatt kitett táblák adták, ezt próbálja a digitális világba átemelni az ügynökség. Olyannyira, hogy saját kiállításain is hasonló formátumú táblákon tüntetik fel a képek készítőit, és ezentúl már a képek webes elérhetőségeit is.
A BKwinePhotography bloggere szerint az új koncepciót kidolgozó R/GA London kreatívjai remek marketing eszközzé alakította át az eddig csak a lopásvédelmet szolgáló vízjelet.

Technikai megoldás
Az új módszer nem csak egyszerű vezetői döntést igényelt, hanem informatikai fejlesztést is. Az eddigi vízjelezés könnyen automatizálható volt, mivel csak egy egyszerű képet kellett minden képre tennie a számítógépes fotóarchívumot kiszolgáló szervernek.
Az új megoldást viszont bonyolultabb kivitelezni, mivel minden egyes kép más-más vízjelet kap az adott fotó egyedi ügynökségi azonosítószáma alapján. Ezt a műveletet le kellett programozniuk az ügynökségi rendszerben, ami nyilván informatikai fejlesztést is igényelt, és valószínűleg a művelet valamivel jobban terheli a rendszer számító kapacitását is, mint az eddigi vízjel. Ugyan ezek valószínűleg nem hatalmas beruházások (pláne nem a cég méreteihez és egyéb költségeihez képest), de mindenképpen költségvetési tényezők, amikkel számolniuk kell azoknak, akik hasonló megoldásra készülnek átállni.

Gyakorlati haszon
Szimpatikus gondolat, hogy a fotók ezentúl mind beazonosíthatók lesznek, különösen, hogy aki esetleg másolatban találkozik vele, az is eljuthat az eredetihez, netán meg is vásárolhatja majd. Ugyanakkor az ügynökség forgalmát ez aligha fogja jelentősen növelni, akár a látogatók számára gondolunk, akár a bevételt nézzük. Így aztán egyáltalán nem biztos, hogy valaha is meg fog térülni egy hasonló fejlesztés. Ugyanakkor akár magányos szabadúszó fotósról van szó, akár kisebb vagy nagyobb ügynökségről, kreatív grafikusokról, vagy kiadók képszerkesztőiről, nagyban leegyszerűsíti a képek beazonosítását, mikor az embernek átküldenek egy kupac webről vagy akár Twitterről, Facebookról lementett (és persze átnevezett) fotót. Ilyenkor nem fog hosszú órákat igénybe venni a fotók megkeresése, hiszen rajta a képen az azonosító, sőt a közvetlen hivatkozás, amit csak be kell írni a böngészőbe.

Te mit gondolsz a Getty Images új vizjeléről?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!