Versbe szedték a szerzőjogi törvényt
Ismét egy vers a blogon. Ezúttal nem a fotózásról szól az íromány, hanem a szerzőjogi törvényt szedte rímbe egy lelkes költő.
Ismét egy vers a blogon. Ezúttal nem a fotózásról szól az íromány, hanem a szerzőjogi törvényt szedte rímbe egy lelkes költő.
Ma volt a hivatalos sajtótájékoztató, ahol bejelentették a Robert Capáról elnevezett kortárs fotográfiai központ megalapítását. Az intézmény 155 millió forint állami támogatással indul, vezetője Körösi…
Nem hittem volna, hogy megélem a napot, amikor egy balett előadáson többen vannak, mint egy focimeccsen – igazán kár, hogy ez nem a kultúra iránti igény növekedésének az eredménye, hanem a futball szurkolók stadionból történt kitiltásának következménye.
Próbálok nem én lenni a főszereplője a saját blogomnak, mert ha mindig csak önmagam sztárolnám, még nekem se lenne kedvem elolvasni, nemhogy másnak. Vannak viszont érdekes helyzetek, amiket nehezen tudok magamban tartani és mi lenne jobb közlési módja, mint kimennem a blogomra? Ilyen volt a legutóbbi találkozás a blog egyik olvasójával.
Végre egy jó ötlet, hogy mit érdemes kezdeni a világhírű háború fotós honfitársunk, Robert Capa hagyatékának azzal a részével, ami néhány éve került a Nemzeti Múzeum tulajdonába.
Ezért is okozott nemrég akkora meglepetést számomra, hogy az Opera elôtt a sarokig kígyózó sor fogadott, ami ráadásul órákkal késôbb is kitartóan kanyargott az Andrássy út felé. Azóta nem láttam hasonlót, hogy pár éve az egyik Operabálon késôbb nyitottak ajtót, így az elsôként érkezô vendégek sorbanállásra kényszerültek. De ez egy külön történet…
Véletlenül vettem észre, hogy ma van az Európai nyelvek napja. Nosza, ünnepeljük a sok nyelvű Európát – meg az ebből adódó bábeli zűrzavart.
Egy kicsit megbotránkoztam rajta, mikor egy könyvesboltban megtudtam, hogy Kultúra utalvánnyal nem lehet könyvet venni. Erről persze nem a bolt tehet, hanem a cafeteria rendszer szabályozása. De ettől még a jelenség bosszantó.
Egy kollégám ajánlotta figyelmembe az sg.hu cikkét, ami arról szól, hogy Több fotó készül a világon mint valaha, és megpróbálja barátságos szemszögből bemutatni a hozzá nem értő amatőrök fotózási szokásait. Magát a cikket nem kívánom sem leírni, sem részletezni az általa felvetett téziseket, olvassa el mindenki, és döntse el, hogy egyetért-e vele. Természetesen az amatőr fotókkal nincsen semmi baj hiszen ezeknek is meg van a maguk helye, szerepe és létjogosultsága. Sőt amit az írás próbál kifejezni, van nekik egy nagyon érdekes, sőt talán fontos társadalmi jelentőségük is a mindennapjainkban.
Hadba nem – pláne nem háborúba – de sokak lelkébe bele lépett nemrég egy fényképpel. Történt ugyanis, hogy a Fehérház hivatalos fotóriportere megörökítette megörökítette, amint Obama asztalra tett lábbal beszél telefonon az izraeli elnökkel. A mindenki szerint jól sikerült, kedélyes életkép bekerült a sajtóba, és azóta a közelkeleten többen sértve érzik miatta magukat. Míg a nyugat jót mulat a Bush féle cipődobálásra emlékezve, a közel keleten sértésnek számít, ha valaki a cipőtalpát mutatja mások felé. Ezért aztán Izraelben többen felháborodtak a megjelent képeken.