film

film

Interjú a vámpírral

Mióta ismét szabadúszó vagyok, egyre több időm van tévézni, és szaporodnak a blogban is a filmes írások. Ma este az Interjú a vámpírral a soros. Klasszikus vámpír film, ami talán az egyik legjobban sikerült a mai napig a filmtörténelemben. Pedig – különösen az utóbbi időben – akad jó pár film ebben a témakörben. Talán ennek a filmnek legátfogóbb a képe a vámpírok életéről, lelkivilágáról, sőt társadalmi rétegződésükről.

film

Kémjátszma

Mivel kedvelem ezt a filmet, ezért már jó ideje tervezem, hogy Interneten megrendelem a Kémjátszma című filmet DVD. Most mindössze 990 Ft (ÁFÁ-val együtt). Elég barátságos ár, de eddig nem került még sor rá, és épp most megy a tv2-n, így ideje írni róla pár sort.

film

Média A holnap markában

Nemrég leültem a TV elé, és épp a Holnap markában ment valamelyik csatornán, úgyhogy néztem egy darabig. Az utóbbi idők egyik legtartalmasabb, és mondanivalóban gazdagabb James Bond filmje volt. Legalábbis itt a blogon ennek a tartalma a leginkább témábavágó.

Szórakozás

Carousel – egy különleges akciófilm

Gyakran foglalkoztat a gondolat, hogy mennyi minden történhet egyetlen pillanatban világszerte. Még csak belegondolni is nehéz, hogy több milliárd ember éli az életét a világban, és mindenkivel történik valami az adott pillanatban (sőt minden pillanatban). Még nehezebb felfogni, hogy ezeket a történéseket nemhogy részleteiben, de még felületesen sem tudjuk megismerni, mert egyszerűen képtelen az ember ennyi információt – pláne egyszerre – feldolgozni.