17 éve indult, 4 éve ért véget a blog
Immár 17 éve, hogy elindult a blog és már azt is években számoljuk, hogy 13 év után véget ért…
Immár 17 éve, hogy elindult a blog és már azt is években számoljuk, hogy 13 év után véget ért…
Egy évtizede kísérletezésből kezdtem el blogolni. Azóta eltelt tíz év. Sok minden megváltozott a blogon és a világban is. Ezek egy részéről igyekeztem beszámolni a blogon is. Most pedig próbálok számot vetni az elmúlt tíz évvel.
Érdekesebbnél érdekesebb képgalériák készültek az Erzsébet hídról, érdemes megnézni őket! Nem mindennapi képek a ma 50 éves vasmonstrumról.
Október elején a Leica bemutatott egy nagyon kreatív videót. Ezzel ünneplik a gyártó fennállásának 100. évfordulóját és nem utolsó sorban igyekeznek saját brandjűk történelmi erejét és imidzsét erősíteni. Csak az visszás ebben, hogy olyan érdemeket is magukénak mondanak, ami nem biztos, hogy megilleti őket.
50 éve történt a legendás merénylet John F Kennedy elnök ellen. Rá emlékeztek világszerte a sajtó munkatársai és az olvasók is.
Születésének századik évfordulójára került elő az egyetlen Robert Capa hangfelvétel, amin legalább olyan érdekes, ahogyan beszél, mint amiket mond. Saját maga mesél könyvéről és annak kritikáiról, a legendássá vált Milicista halála kép készítéséről, az Orosz napló munkálatairól és a saját maga körül teremtett mítoszról is.
Van a Magyar Rádiónak egy nagyon szép rádiójátéka Robert Capa Kissé elmosódva című könyvéből. Sajnos pont a századik évfordulón nem jutott eszébe senkinek, hogy műsorra tűzzék. A magyar közmédia nem készült a Robert Capa évfordulóra semmilyen műsorral.
Egy és negyed százada indult el a világ egyik legmeghatározóbb magazinja, ami talán elsőként jut eszébe bárkinek, ha fotósokról van szó. Nem csoda, hogy a szerkesztők is a fotósokra összpontosítva ünneplik a lap jubileumát.
Ma ünnepli 15. születésnapját a 1998-ban megjelent ingyenes, nyomtatott napilap, a Metropol.
Kereken századik alkalommal rendezik meg idén a Tour de France-t, Európa legnagyobb országúti kerékpáros versenyét.