copyright

Érdekesség

Képtolvajok leggyakoribb alaptalan mentségei – lehet levegőbe beszélni, csak nem érdemes!

Akinek használták már képét az engedélye nélkül, az többnyire találkozott már mindenféle kifogással, hogy miért nem jogsértő, amit műveltek. Persze attól, hogy mindenre van kifogás, a törvény még mást mond, de határozottan (vagy akár nagyképűen) blöffölő képtolvajok képesek megtéveszteni a szerzői jogban nem kellően tájékozott fotósokat. Itt egy kis gyűjtemény a leggyakoribb kifogásokból és a jogi magyarázat, hogy miért nincs igazuk.
Sok olvasó keres meg saját szerzőjogi problémáival, akiknek általában igyekszem segíteni, így az írásba igyekeztem nem csak saját, hanem mások tapasztalatait is beledolgozni.

fotó

Új vízjelezési módszert alkalmaz a Getty Images

A világ egyik legnagyobb fotóügynökségének számító Getty Images a közelmúltban bejelentette, hogy újfajta vízjelet fog ezentúl használni. Nem csak egyszerű vízjel csere történik, hanem valódi reformra készülnek, mivel a vízjel mögött rejlő filozófiát is újragondolták, ami akár az egész iparág számára példát mutathat.

Hír

Picasso ihlette a Finder ikont?

A Cult of Mac nemrég az olasz Simone Cattani blogbejegyzése nyomán vetette fel, hogy a cupertinoi informatikai céget talán a XIX. századi festő Deux Personnages (Kettős személyiség?) című képe ihlette. A Finder ikon főleg Maces körökben ismert, de mint írják erre a rokonságra vonatkozóan semmilyen hivatkozás nem található a neten (most már igen), és hivatalos álláspont sem ismert róla, hogy tényleg innen származna a népszerű ikon, ami még a kínai ipar kispárna és egyéb apróságot előállító gyárait is megihlette.

fotó

Zajlik a Morel-AFP szerzőjogi per

Szeptember végén kezdetét vette a közelmúlt legérdekesebb, és a közeljövő talán legmeghatározóbb Internetes szerzőjogi pere. Daniel Morel fotóriporter a Haiti katasztrófájáról készült képeinek felhasználási jogain pereskedik a világ vezető médiumaival szemben.

fotó

Forrásmegjelölés

Felhasznált fotóink szerzőjét nem csak illik, hanem kötelező is feltüntentni. Az emberek mégis előszeretettel hanyagolják mások rovására – természetesen, ha az ő nevüket felejtik le valahonnan, akkor azt zokon veszik. Ez persze nem csak a fotókra igaz, érvényes az idézetekre, egyéb forrás anyagokra, de még a témába vágó linkekre is.

fotó

Türelem – csodás erény

A NY Times munkatársai további türelmet kérnek a nagy globális válogatás elkészültéhez. Addig is az évtized eseményeit bemutató NY Times olvasói válogatást ajánlják mindenki figyelmébe. Valami hasonlót terveznek, csak kevésbé időrendi, inkább térbeli elrendezéssel. És talán kevésbé a Google Térképre építve, mint más fotómegosztó megoldások. Nem kis feladat, de pont ez a The Moment kezdeményezés értelme szerintem.

fotó

Az AFP tagadja a Haiti képlopást

A díjnyertes Haiti születésű fotós Daniel Morelt szerzőjogi perbe fogta az őt meglopó AFP hírügynökség. Morel azt állítja, hogy a nemzetközi hírügynökség engedély nélkül használta fel és ráadásul más neve alatt adta ki az általa készített fotókat a Haiti földrengésről. Morel állítása szerint a nemzetközi működésű AFP francia hírügynökség, és amerikai partnere a Getty Images által szerzőként feltüntetett Lisandro Suero a földrengések idején a Dominikai köztársaságból üzengetett a Twitteren, és semmilyen korábbi fotós ténykedéséről nincs nyom. Mikor Morel ennek hangot adott, és elkezdte képeinek közlését számonkérni, az AFP beperelte.