baleset

Személyes

Sánta kutya…

Katasztrófa turizmus A dunai árvíz fényképezése közben ért egy kisebb üzemi baleset. Át kellett ugranom egy árkot, és közben belerúgtam a saját vádlimba. Ezt olyan ügyesen sikerült összehoznom, hogy azóta alig bírok ráállni a lábamra, és a haladási sebességem már majdnem összehasonlítható egy csigáéval. Mindig is tudtam, hogy a fotóriporteri munka vesélyes egy extrém sport. De azt sosem gondoltam volna, hogy béke időben is ilyen könnyű lesérülni. Szerencsére ritkán fordul elő velem…

Informatika

Apple MagSafe: mágneses tápkábel csatlakozó

Az Apple (egyik) remek újítása volt a hordozható számítógépek területén, hogy kitalálták, és bevezették a MagSafe használatát, ami nem más, mint a táp csatlakozó mágneses rögzítése. Így nincs többé mélyen a gépbe dugott csatlakozó, ami egy botlásra beletörik a gépbe, vagy még rosszabb esetben lerántja azt az asztalról, és a gépnek is lőttek.

Big Picture

Nyugovóra térés Clevleys partjainál…

Talán ez jobb cím lett volna a képnek, amit végül Riverdance címmel indítottam az idei (27.) Sajtófotó Pályázaton. Talán jobb hatásosabb cím lett volna, hiszen a képen a lenyugvó nap látszik, és vele együtt végső nyughelyén a hajó, aminek a nevét kapta a fotó. Ezzel a címmel választották ki a Természet és tudomány kategória harmadik legjobbjának, így ezt a címet fogja viselni. Talán az idők végezetéig. Amiről kicsit a kép is szól: hogy lenyugszik a nap, és a hullámokkal dacoló komp se szeli többé a habokat. Igaz, ez a tudatosság nem volt mind benne, mikor a fotót készítettem. Egy kicsit más (szó)kép(zet) társítás vonzott hozzá eredetileg (a látvány mellett): a tánc.