Reuters

fotó

Újra tiltakozik a sajtó, nem hagyják dolgozni

Amerikában is egyre elszántabb háborút kénytelen vívni a sajtó a nyilvánosság helyett inkább saját érdekeit védő politikai gépezettel.
Miközben Obama átláthatóságot hirdet, egyre jobban kizárják a Fehér Ház munkájának közvetítéséből a sajtót, vagyis pont az a demokratikus elv sérül, amit maguk az állam vezetői hangoztatnak. Sajnos Európai Unió politikusai sem térnek el nagyon az Egyesült Államok beli kollégáiktól.

Érdekesség

Felháborító: gyerekmunka a haditudósításban?

Karácsony előtt ölték meg Szíriában a Reuters fiatal szabadúszó fotósát, Molhem Barakatot. A halálhír körül a gyász helyét egyre hangosabb felháborodás veszi át: miért dolgoztat fiatalkorút egy vezető hírügynökség a legveszélyesebb háborús övezetben, ahova a még a háborúkat megjárt veterán alkalmazottait is alig meri beküldeni?

Érdekesség

Paparazzi képek a Nobel-díjas örömmámoráról

Ez a cím legfeljebb azért kelti fel bárkinek is az érdeklődését, mert valami szokatlan dologra utal, különben az embernek valamiért esze ágában sincs rákattintani. Pedig a sok bulvár és paparazzi, meg háború ellenes komment alapján az ember azt hinné, hogy az olvasókat jobban érdeklik a Nobel-díjasok, mint a világsztárok, celebek, vagy a háborús fotók.

fotó

Főhet a sportfotósok feje

A világ legnagyobb hírügynökségei közé tartozó Reuters az összes észak-amerikai külsős sportfotósát meneszti egy új együttműködés miatt. Mostantól saját képek helyett egy partner ügynökség képeit használják majd, a szabadúszók meg munka nélkül maradnak.

Érdekesség

Ilyen munka sztárokat fotózni a Cannesban

Én még csak átutazóban sem voltam eddig Cannes-ban, de mivel nemrég ért véget a híres filmfesztivál, gondoltam érdekes lehet egy kis beszámoló a fotósok munkájáról. Mivel ez is egy vörösszőnyeges, jobbára hírességeket felvonultató fesztivál, sok mindenben hasonlít az Oscar-díj átadójához, így sok minden igaz rá, ami arról korábban megjelent itt a blogon.