sajtó

Sajtóval kapcsolatos anyagok

fotó

Obama hadba lépett?

Hadba nem – pláne nem háborúba – de sokak lelkébe bele lépett nemrég egy fényképpel. Történt ugyanis, hogy a Fehérház hivatalos fotóriportere megörökítette megörökítette, amint Obama asztalra tett lábbal beszél telefonon az izraeli elnökkel. A mindenki szerint jól sikerült, kedélyes életkép bekerült a sajtóba, és azóta a közelkeleten többen sértve érzik miatta magukat. Míg a nyugat jót mulat a Bush féle cipődobálásra emlékezve, a közel keleten sértésnek számít, ha valaki a cipőtalpát mutatja mások felé. Ezért aztán Izraelben többen felháborodtak a megjelent képeken.

Hír

Elbocsátja szóvivőit a BKV

“A BKV Zrt.-nél fontos szempont a nyitottság, átláthatóság és a gyors tájékoztatás. Ennek érdekében a Társaság egyszerűsíti és egyben ésszerűsíti a tájékoztatási csatornák működését. A szóvivők helyett a jövőben közvetlenül a szakmailag illetékes vezetők adnak válaszokat a média kérdéseire a Sajtóiroda közreműködésével.” – BKV sajtóközlemény a szóvivők menesztéséről

Hír

Megszűnik a Hírsarok (is)

A válság szépen tisztogat az Internetes sajtótermékek között is. Több más korábbi portál után a Pannon leányvállalata által üzemeltetett Hírsarok is az enyészeté lesz. A szerdán délelőtt született döntés értelmében a lap szeptember végéig még üzemel, aztán akárcsak a zoom.hu esetében, itt is eljön a végleges szerver lekapcsolás. Hogy a domain eddigi formájában (mint például a Zona.hu esetében), vagy egyéb módon hasznosítva, lesz-e és a korábbi anyagok részlegesen vagy egészen elérhetőek maradnak-e, arról egyelőre nincs információ.

fotó

Egy sértődés története

Súrlódásoktól sem mentes tevékenység, ha különböző – ráadásul nem ritkán ellenérdekelt – cégek képviselőinek kell együtt dolgoznia. Ilyen a rendezvényszervezők és újságírók világa is. Egyik azt akarja, hogy a másik – minél jobb – hírét vigye a munkájának, miközben ez minél kevesebb erőfeszítést és anyagi áldozatot igényeljen tőle. A másik pedig minél jobb lehetőségeket akar a munkája végzéséhez.

fotó

Így készül egy Macworld címlap

Bár a tárgyfotózás nem kifejezett szokásom, inkább a riport megbízások jellemzőek az életemben, gondoltam érdekes lehet ez a kis film arról, hogy is készül egy magazin címlapja. A stopp trükk (stop motion, ha valaki csak angolul ismerné a szakkifejezést) filmecske a tárgy fotózásától a címlap beszerkesztéséig kíséri végig a Macworld Magazin iPhone címlapjának elkészültét. Természetesen a tervezési, egyeztetési, tárgyalási fázisok – a sok nem túl látványos beszélő fejes jelenet – kimaradt a filmecskéből. Bár ezek nem túl látványosak, ezeken dől el a munka sorsa.

Informatika

Nehéz helyzetben az online reklám

Mindennapos téma a nyomtatott sajtó megszűnése és a papír alapú újságok Internetre kényszerülése. Mindeközben akik benne vannak az online sajtóban rendre panaszkodnak, hogy sokkal kisebb a hirdetők aktivitása az Interneten. A legújabb publikált felmérés is arról számol be, hogy az online reklámpiac nincs túl jó formában. A válság általánosan is csökkenti a hirdetési kedvet, az Internet használata, és a benne rejlő lehetőségek pedig még mindig nem kellően nyilvánvalóak és közismertek hozzá, hogy mindenki bátran és főleg megfelelően alkalmazza.

rendezvény szervezés

Fátnomore – sose hallottam

Egyik kedves, egykori kollégám, Zubreczki Dávid alkotott egy interjút a Sziget Fesztivál honlapja számára a rendezvény ezévi, igen népszerű reklámja kapcsán. Gondolom a fellépőket még csak névről sem nagyon ismerő tahó figurája nem csak számomra szimpatikus, úgyhogy ha már épp a Szigeten küzdök én is – bár idén jóval kevesebbet mint a korábbi években – hát felhívom a figyelmet a két interjúra, és beágyazom magát a reklámot is. Hátha valakinek eddig sikerült kihagynia. Ez itt egyébként az Interneten terjedő hosszabb változat, amit a Sziget interjúban is emlegetnek.

fotó

Google bomba a könyv piacon (is)?

Ismét jogi problémák a Google háza táján. A Google ezúttal is az EU jogszabályozáson akadt fent. A vezető Internetes kereső cég a Google Books online könyvtár vállalkozással, a Google Books-szal szeretne belépni az egyre nagyobb üzletnek számító e-book piacra. Az elektronikus könyvesbolt ezen formája azonban jelenleg összeférhetetlennek tűnik az EU szerzőjogi törvényeivel, akárcsak az Apple iTunes zeneboltjának működése körül is rendszeresek az Uniós viták.

fotó

John Steinbeck – Robert Capa: Orosz napló

Nem rég megjelent magyarul John Steinbeck: Orosz napló című, 1947-ben íródott könyve a Park kiadó gondozásában. A könyv egyik komoly érdekessége – és aktualitása is – hogy Robert Capa 70 fotója illusztrálja, hiszen Steinbeck és Capa együtt kapta a The New York Herald Tribune megbízását, hogy első amerikai tudósítókként utazzanak a vasfüggönyön túlra, és készítsenek képekkel gazdagon illusztrált utinaplót az országról. Mint Steinbeck a bevezetőben leírja, nem az volt a céljuk, hogy a Szovjetúnió féltve örzött katonai, netán politikai titkait megszerezzék, vagy hogy a szemben álló nagyhatalmat lejárassák, mint azt a kortárs sajtóban annyian igyekeztek megtenni.