közélet

Érdekesség

Képtolvajok leggyakoribb alaptalan mentségei – lehet levegőbe beszélni, csak nem érdemes!

Akinek használták már képét az engedélye nélkül, az többnyire találkozott már mindenféle kifogással, hogy miért nem jogsértő, amit műveltek. Persze attól, hogy mindenre van kifogás, a törvény még mást mond, de határozottan (vagy akár nagyképűen) blöffölő képtolvajok képesek megtéveszteni a szerzői jogban nem kellően tájékozott fotósokat. Itt egy kis gyűjtemény a leggyakoribb kifogásokból és a jogi magyarázat, hogy miért nincs igazuk.
Sok olvasó keres meg saját szerzőjogi problémáival, akiknek általában igyekszem segíteni, így az írásba igyekeztem nem csak saját, hanem mások tapasztalatait is beledolgozni.

Érdekesség

Szabadságot akarsz, vagy elnyomást

A személyiségi jogok sok problémát okoznak a fotósoknak, hiszen nem mindig és mindenhol készíthetünk fotót. Egyre többen vannak, akik ezt nem is szeretnék, és jelenleg a törvény is az ő oldalukon áll, ami az új PTK megjelenésével nagy vihart kavart.
Ez egy fontos és egyre inkább szükségszerű társadalmi vitát eredményez, amit egyre inkább időszerű lenne lefolytatni.

Érdekesség

Leépítések a Stop.hu-nál

Fotós mindössze egy dolgozott a Stop.hu-nál, őt is elküldik, ezzel a fotó rovat mint olyan megszűnik, de ez a cég legkisebb gondja. A szerkesztőség döntő többségét elbocsátja a politikai és bulvár témákra összpontosító hírportál, alig marad aki tartalmat készítsen.