Sajnos a blogot sújtó üzemzavar miatt a nagy képes galériák többsége egyáltalán nem, vagy csak hiányosan jelenik meg. A hiba javításán szakértők segítségével dolgozom, bízom benne, hogy hamarosan sikerül helyreállítani!
Vasárnap rendezték az első kacsafutamot Budapesten. Bár a rendezvény honlapja azt hirdeti, hogy ez volt az első Magyarországon, ez nem igaz, mivel a Szentendrei Rotary Klub évek óta megrendezi saját gumikacsa versenyét – az idei versenyük épp egy nappal a Dunán rendezett fővárosi Kacsafutam előtt volt.
Azt azért meg kell hagyni, hogy a Parlament előtti Duna szakaszon egészen máshogy mutat 51 800 sárga gumikacsa, mint a Bükkös patak sekély vizében ennek csupán töredéke. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a bokáig érő patakból jóval könnyebb – ezért sikerülni is szokott – környezetszennyezés nélkül eltávolítani a kacsákat, mint az erős sodrású Dunából. A budapesti Kacsafutam szervezőinek ez nem is sikerült hiánytalanul. Az eredeti terv szerint mindet kifogták volna és majd játszóterek burkolatához használták volna fel. Viszont csak a gumikacsák egy részét sikerült lehalászni a folyóról. A többit azóta zsák számra szedegette mindenki a fővárosi rakpartok mentén.
Állítólag vannak, akik bőszen keresik a kacsák eredeti gazdáit, hogy visszajuttassák a kabalaállatokat azokhoz, akik fizettek érte, hogy kacsájuk indulhasson a versenyben és nem utolsó sorban különleges műgonddal pingálták ki az egyes jószágokat. Mások a rossz nyelvek szerint eladják, vagy megtartják őket maguknak. Minden esetre sokan csak utólag lepődtek meg rajta, hogy mi is történik majd a kacsájukkal. Most megnézheted a képeimet arról, hogyan telt a gumiszárnyasok egy napja Budapesten.
A képek készítése közben egyébként én is belekerültem az RTL Klub híradójába, akik pedig werkfotókat küldtek rólam munka közben, azoknak ezúton is köszönöm!
Kiegészéítés: A Média 2.0 blog írása elég alaposan körüljárja, hogy miért nem volt igazán hatásos ez a kezdeményezés, amivel állítólag mindössze 5 millió forintot sikerült összegyűjteni az UNICEF számára.