Barack Obama európai körútja során prágába látogatott az itt tartott EU-USA csúcstalálkozóra. Látogatása során beszédet tartott a Prágai Várban. Ez volt Obama első nagy közönség előtt tartott beszéde Európa földjén. Mint ilyenre rengeteg helyi volt kíváncsi.
A cseh köztársasági elnök palotája mellett felépített színpadon szónokló elnök mögött Prága látképe látszott – volna, ha az idő nem olyan párás. A szervezőknek nem volt az időjárással akkora szerencséje, mint a korábbi budapesti elnöki látogatáskor, mikor George Bush kereste fel a mi fővárosunkat. Sajnos így Obama mögött tejfölként olvad egybe az egyébként Budapestihez hasonló látkép.
Az elnök érkezését, és az Air Force One érkezését ezúttal nem volt módom fotózni, mert a cseh szervezők kissé körülményesen szervezték a programokat, ami nem könnyítette meg – kellő mértékben – a sajtó munkáját.