Nem kötelező elvárás mindenkivel szemben, de nem árt figyelembe venni, ha informatív képaláírást akartok írni. Aki tanácstalan, annak segítséget jelenthet ez a pár gondolat a képaláírásokról. A forrásmegjelölést viszont a szerzői jog kötelezően előírja mindenki számára!

Sok kiállításon és pályázaton látom, hogy a képaláírásban olyanokat írnak, hogy egy “ködös hajnalon kimentem és megláttam…” ezek inkább egy blogra, vagy naplóba illenek. Persze akár máshol is lehet létjogosultsága. Nem akarom senkitől elvitatni. De úgy tűnik, hogy sokan a tanácstalanság miatt írnak ilyeneket, nem azért, mert ebben a formában akarják megosztani az élményeiket.
Egyik kolléga a közelmúltban posztolt egy képet a Facebookra azzal a szöveggel, hogy “A facebook szerint mondjak valamit a fényképről, sajnos nem tudok…” egy másik kolléga meg bekommentelte alá, hogy “Pl. hírekben járatlanoknak hogy mit látunk a képen!? :)” Milyen egyszerű és kézenfekvő tanács ez és milyen sokan vannak akiknek ez jól jön. Ezért is írok róla, mert a közösségi médiában és fotósok közt is sokan vannak, akiknek jól jöhet ez a tanács.

Korábban a Magyar Sajtófotó Pályázaton is rendszeres küzdelem volt vele, hogy a beküldött fotók képaláírásait rendesen kitöltsék a pályázók, hogy a zsűrizésnél meg tudják állapítani, mit is ábrázol a kép. Pedig ennek nem kéne olyan nehéznek lennie.

Ahogy azt sok helyen iskolában is tanítják (remélhetőleg miimum az újságíró iskolákban), egy hírnek alapvetően 4 kérdésre kell választ adnia, ezek nélkül nem beszélhetünk hírről. Mivel ezek angolul mind W-vel kezdődő kérdőszavak, a szakkönyvek általában 4W-ként emlegetik. Teljes hír esetében pedig még két további kérdésre is választ kap az olvasó. Mivel a két további kérdés közül angolul csak az egyik kezdődik W-vel, ezért a teljes hír esetében 5W+1H-t szokás emlegetni, bár van hogy egyszerűsítve 5W vagy akár 6W-t is emlegetnek – a továbbiakban én is vegyesen használom a kifejezést:

A sajtó 5W+1H kérdése:

• Ki (Who)
• Mit (What)
• Hol (Where)
• Mikor (When)
• Miért (Why)
• Hogyan (How)

A fotó sem kivétel
A sajtófotóban is híreket dolgozunk fel, így a képek is a hírekről tájékoztatnak. A mondás szerint egy kép többet mond ezer szónál. A fotó valóban képes ezer szónál többet kifejezni érzések, hangulatok, arckifejezések, a megfelelő pillanat elkapása, képelemek viszonya, vagy akár csak tónusok, vagy színek segítségével. Sőt ezt a képeken megjelenő ezer szót nem is mindig lehet, vagy könnyű szavakban kifejezni.
Viszont a legtöbb esetben ebben az ezer szóban pont az 5W+1H nincs benne, de még a 4W sem.
Ezért van szükség a képaláírásra, hogy a fotót el tudjuk helyezni a világban, mi is az a 4W, amihez a képen kifejeződő 1000 szót kötnünk kell, ami a képről leolvasható. Lehet önnagábam is szép egy mosoly, vagy egy épület, vagy táj, de sokszor jól jön és hozzáad a kép puszta élvezeti értékéhez, ha megtudjuk, hogy ki/mi van a képen, miért érdekes ő nekünk, mikor és hol készült a kép.
Nem csak a sajtóra és a természetfotóra igaz, hogy jól jön, ha tudjuk, hogy a kép kit miért, hogyan ábrázol, hanem a közösségi médiában is gyakran jól jön egy kis seítség, hogy hova is kössük.
Művészfotók esetén nem biztos, hogy szükséges megválaszolni a 4W-t. A művészet gyakran elvonatkoztat a valóságtól. Sokszor nem a tények, hanem az érzések és benyomások a fontosak. Gyakran egészen máshogyan, vagy másnak mutat dolgokat, mint amiket eredetileg fotózott az alkotó és ilyenkor általában nem az számít, hogy mivan ténylegesen a képen, hanem hogy mit latunk bele, vagy méginkább, hogy milyen reakciót vált ki belőlünk. De messze nem minden művészet, amiről sokan azt gondolják – pláne nem a közösségi médiában.

Fotó archívumnál is fontos
A sajtóban használatos képaláírás nem öncélúan jött létre. Az olvasók tájékoztatása mellett a képek tömegéből összeálló fotóarchívum kezelését is megkönnyíti, ha tudni lehet, hogy egy képen mi van, hol készült és ki készítette. Egy otthoni privát fotóarchívum esetén kevesebb kérdés vetődik fel, mert jobbára emlékszünk a képre és a készítésére is, hiszen mi is ott voltunk. Évtizedek távlatában viszont az emlékek hajlamosak megkopni és már nekünk sem árt némi támpont, “hogyan is hívták ezt az eldugott kis falut?” vagy “melyik évben/hónapban is történhetett ez?”
Ha peddig valaki más próbál a fotós életművében megtalálni dolgokat, aki ott sem volt, annak sokkal nehezebb dolga van a képekkel megfelelő kiegészítő információk nélkül. Legyen az egy házastárs, rokon, életművet kutató fotótörténeti szakember, vagy egy újság képszerkesztője.
Egyes újságok, vagy hírügynökségek megfogalmazása, szövegezési stílusa, szokásai, nyelvezete, vagy akár a használt nyelv is eltérő lehet. Komolyabb cégeknél akár helyi szabályzat, vagy világcégek esetén akár globális kézikönyv is készülhet róla, mit hogyan kell megfogalmazni. Ilyen plédául az angolszász sajtóban sok helyen iránymutatónak tekintett AP Stylebook – ami persze sokkal több mindennel foglalkozik, mint csak a képaláírások megfogalmazásával.

A készítő személye is fontos
Egy másik kollégával is zajlott a fent említetthez hasonló eszmecsere a közelmúltban a Facebookon. Ő az aktuális dátummal (amit a Facebook is kiír feltöltéskor a fotó mellé, de ő külön is beírta) tett közzé évekkel korábbi képeket, amikről ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy ő készítette őket, vagy valaki mástól szererezte be. Úgyhogy a fenti tanácsot két további dologgal is kiegészíteném: mindig érdemes odaírni, hogy a kép mikor készült és pláne azt, hogy ki készítette.
A mikor persze már a bejegyzés elején is szerepel, hiszen ha leírjuk, hogy mikor történt az, amit a kép ábrázol, akkor nem szükséges külön leírni a kép készítésének idejét. A képet ugye nyilván akkor készítettük, amikor a képen megörökített történés történt. A készítés időpontjának akkor van igazán jelentősége, ha egy régebben készült képet valamilyen aktualitás miatt újra előveszünk, vagy ha esetleg az illusztráló fotót nem akkor készítjük, mint az esemény történik, amihez felhasználjuk.

Mint arról a szerzői jogok kapcsán már nagyon sokat értekeztem a blogon, a készítőt megilleti minimum a neve feltűntetése (túl azon, hogy az engedélye nélkül nem is lenne szabad használni senki másnak a képeit). A közösségi média sok mindent hajlamos összekuszálni. Ha valaki nem írja külön ki, hogy egy képet ki készített, akkor elég egyértelműnek tűnik, hogy a képet ő készítette. Kivéve, amikor ő van a képen. Vagy amikor ő nem tartja fontosnak, hogy ki készítette a képet, mert az üzenet a fontos, nem a készítő. Innen kezdődik az őskáosz az Interneten, mert mindenki saját hatáskörben maga akarja eldönteni, mikor fontos a készítő és mikor nem. Csakhogy mások meg máshogy értelmezik ezt. A készítőt meg ritkán kérdezik meg, hogy mit gondol erről. Főleg azok, akik csak úgy lementenek egy képet más oldaláról és feltöltik saját képként. Nem feltétlenül tekintik sajátnak, de ha nem tüntetik fel, hogy másé, akkor az pont ugyanolyan, mintha sajátként publikálnák.
Szóval jobb ha képaláírásban ott van minden képnél, hogy ki készítette. Akkor is, ha a saját képeteket teszitek ki a saját oldalatokra. Egyrészt ezzel példát mutattok másoknak hogy így kellene a képeket publikálni. Másrészt ha valaki lementi a képet, hogy ők használja, talán így nagyobb eséllyel jut eszükbe kiírni, hogy ki készítette, mintha nem volna odaírva. Ha ti odaírjátok legalább abban segít nekik, hogy keresgélniük ne nagyon kelljen rajta, hogy ki készítette – és nehezebb ilyenkor azt mondani is, hogy nem tudták, mert nem volt odaírva. Ezen kívül, ha ti is mindig odaírjátok a saját képeitekhez is, hogy ki készítette (másokéhoz meg pláne), azzal üzentek, hogy nektek ez fontos, törődtkök a szerzői jogaitok védelmével, így jobb mindjárt rákérdezni, hogy használhatja-e valaki a képeiteket.

Összegzésként így néz ki egy teljes hírt elmesélő képaláírás:

Ki, mit, mikor, hol (miért és hogyan) csinál a képen?
Mikor és ki készítette a képet?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!