Március 15-e nem csak a forradalom és szabadságharc ünnepe, hanem a magyar sajtószabadságé is. A legelső a 12 pontból az volt, hogy “Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.” Különös, hogy pont ezen az évfordulón fajult tegnap odáig a békés megemlékezők és békés ellentüntetők összekülönbözése, hogy valaki egy videós kollégára támadt és a földre lökve ütötte őt.

Korábban már írtam az ilyen és hasonló helyzetekről. Úgy gondolom, még mindig érdemes elolvasni, amit akkor írtam, ma aktuálisabb, mint valaha: A sajtószabadság a fejekben születik és ott is szűnik meg.

A tegnapi támadás sértettje, Kökényesi Gábor a Facebookon így fogalmazott:

Köszönöm az aggódást és a biztató szavakat. 

Nem a testem fáj! A lelkem. Végtelenül szomorú vagyok. Szomorú, mert a sajtószabadság napján a betonba verték a sajtószabadságot. Aki megtámad egy munkáját végző újságírót az a demokráciát támadja meg.
Többen kérdezték, hogy miért nem ütöttem vissza. Miért emeltem fel megadóan a kezeimet?
Mert a sajtószabadság és a demokrácia nem üt vissza!
Mint ember nem haragszom a támadómra. Sőt sajnálom. Sajnálom hogy ekkora indulatokat képes gerjeszteni egy tanult emberben a politika. Sajnálom, hogy egyesek így vezetik le a bennük felgyülemlett csalódást, kiábrándultságot és frusztráltságot.
Innen is kívánok a bácsinak jó egészséget és bátor tisztánlátást!
És emberbarát köztársaságot!

Tovább megyek, mert ez a történet nem csak a sajtóról szól, hanem minden emberről. Az nem állapot, hogy emberek két csoportját (akár van köztük újságíró, akár nincs) csak a köztük álló rendőrsorfal akadályozza meg, hogy egymásnak essenek a nyílt utcán, mert nem értenek egyet.

Nem voltam szemtanúja a történteknek, így nem ismerem az előzmények részleteit sem. Ezen a ponton szokott felvetődni, hogy “de biztos kiprovokálta”. Kétlem, hogy így lett volna, de tegyük fel, hogy tett is valamit, amivel ő provokálta a történteket. Nem tudom elképzelni még a legvadabb forgatókönyvek szerint sem, hogy egy ilyen támadásra bármi indokot ad. Persze emberek vagyunk és előfordulhat, hogy hibázunk. Akár még azt is el tudom képzelni, hogy a kolléga esetleg nem megfelelően viselkedett, vagy valamire illetlenül válaszolt. Nem tudom viszont elképzelni, hogy mi lehetett az, ami indokolja a történteket. Vajon mivel lehet annyira feldühíteni valakit, hogy a nyílt utcán tettlegességig fajuljon egy békés megemlékezésen?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!