Korábban sok féle hisztériakeltő cikk megjelent a sajtóban. Ezek jobbára fotózási tilalommal riogatnak és sajnos az utóbbi időben újra divatba jöttek. Az RTL2 műsora viszont nemrég elég alaposan körüljárta a témát, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba.
A nemrég az RTL-hez igazolt Baló György esti műsorában Retusált szabadságjogok címmel beszélgettek a fotózás mai magyar szabályozásáról (lásd a videót a bejegyzés végén). A két meghívott vendég, Dojcsák Dalma, a TASZ jogásza és a Kúria bírója, Dr. Simonné Dr. Gombos Katalin akár le is ülhetett volna egy asztalhoz “vitatkozni”, mivel vita nem is nagyon volt köztük, hiszen jobbára egyetértettek a felvetődő kérdésekben.
Az adásban körüljárják az új PTK rendelkezéseit és a rendőrök fotózhatóságának aktuális állását is – ezekről mind írtam én is korábban. A műsor újdonsága, amiről eddig még nem írtam, az igazságügyi miniszter eljárásjogi módosítás javaslata. Ez felgyorsítaná a személyiségi jogi panaszok rendezésének időtartamát. Mivel maguk a fotózás szabályai nem változnak, a fotózási tilalom semmivel nem lesz ettől nagyobb, mint eddig. Ami változhat, hogy a reklamáció átfutását lerövidítené az új kezdeményezés – ha egyáltalán törvénybe iktatják.
Szerintem ez pont úgy nem fog tovább rontani a fotózási lehetőségeken, ahogy a régi és az új PTK közti szövegezési különbség sem. Továbbra is úgy gondolom, hogy a sajtó félremagyarázott, hisztériakeltő cikkei sokkal többet ártanak a fotósok munkájának, mint maga a jogi környezet.
Aki reklamálni akar a róla készült fotók miatt, az a módosítás után gyorsabban megteheti majd, az ügy hamarabb lezajlik. Ha a fotós jogosan fényképezett, az hamarabb kiderül és nincs további huza-vona, ha pedig tényleg jogsértés történt, akkor is gyorsabban túl van mindenki a jogvitán és mehet tovább az élet, de mindenképp kevesebbet kell majd bíróságra járkálni miatta. Aki pedig csak a pénzért perel, annak a gyorsított eljárás nem jelent megoldást, tehát ő ugyanúgy a hagyományos pereskedést fogja majd választani, mint eddig is, így ezekben az ügyekben sem lesz semmilyen változás.
Szemben az újabb riogató cikkek felvetéseivel (ezeket kivételesen inkább nem linkelem, hogy ne az ő tévedéseik terjedjenek), a turisták és más utcán fotózók továbbra sem lesznek az eddiginél nagyobb veszélyben, mivel őket ismeretlenül továbbra sem lesz könnyű beperelni. Aki pedig jóhiszemű (vagyis nem szándékosan sért jogokat), azoknak az eseteket a gyorsított eljárás rövidre is zárja és a jogsértést megszüntetve le is zárul az ügy.
Hogy ezek a gyorsított eljárások akár terhelő bizonyítékok megsemmisítéséhez is vezethetnek, mielőtt még azokat felhasználnák a bizonyítás során, ez már egy összetettebb kérdés. Ugyanakkor a felvetés eredendően figyelmen kívül hagyja a PTK egyik fontos alapelvét, hogy joggal nem lehet visszaélni. Vagyis a személyiségi jogok megsértése miatt nem lehet terhelő bizonyítékok megsemmisítését elérni. Ezt pedig a bíróságoknak is figyelembe kell venniük az ilyen ügyeknél.
A Facebookon (vagy bárhol máshol a neten) “talált” fényképeket pedig enélkül a módosítás nélkül sem lehet csak úgy letölteni és bárhol máshol felhasználni. A fotóalany számára ezt a személyiségi jogai, a képet készítő fotós számára pedig a szerzői jogai garantálják. A küszöbön álló polgári perrendtartásról szóló módosítás egyik jogot sem érinti, bár az előbbi betartatását talán egy kicsit megkönnyíti majd.
Mondjuk én is sokkal jobban örülnék, ha Magyarországon is inkább a szerzőjogi ügyekben vezetnének be hasonló gyorsított eljárást, mint ahogy Amerikában dolgoznak a kis összegű szerzőjogi károk rendezésére egy hasonló gyorsított ügymeneten. Nálunk a személyiségi jogi ügyek vannak előtérben, de a sajtó tálalása sem nagyon járul hozzá az érdemi vitához.
Baló György műsora az RTL2 adásában: