Törli képeit Instagramról a múlandóságért

Koci képei az InstagramonCsak december 6-ig láthatod őket/

Koci képei az Instagramon
Csak december 6-ig láthatod őket!

Az Instagram egyik legnépszerűbb fotósa, 232 ezren követik a képeit, de úgy érzi, hogy fontos a múlandóság, és meg is akarja újítani alkotói munkásságát, ezért inkább törli eddigi képeit. Fotói 2014. december 6-ig láthatók, aztán soha többé. A jogát nem vitatom, csak az értelmét.

Bevallom én eddig nem nagyon néztem Koci a képeit és most már egyáltalán nem biztos, hogy lesz időm végignézni a teljes Instagramos életművét (eddig 1136 képe van). Viszont mivel december 6-án törli magát, erre  már később sem lesz módom. Mint azt a Time interjúja nyomán az Index is megírta, Richard Koci Hernandez szerint túl nagy rajta a nyomás amiatt, hogy ennyien követik. Sokszor az ezzel járó (vélt vagy valós) elvárások miatt nem mer kísérletezni, vagy bizonyos dolgokat megosztani. Ezért szerinte szükség van a múlandóságra, hogy munkássága megújulhasson és tovább tudjon fejlődni.

Minderre egy Henri Certier-Bresson kiállítás ébresztette rá, ahol az élmény csak rövid ideig tartott számára: akkor megnézte a rövid ideig tartó kiállítást, de aztán már nem volt ott többé számára. Koci azt mondja, hogy az Instagramon ezzel szemben mindig ott vannak a képek, bármikor megnézhetik őket. Márpedig úgy gondolja, hogy a képeinek nem kellene örökké élnie, kell lennie egy élettartamának, ami egyszer véget ér. Ugyanakkor szavaiban az is ott rejtőzik (dehogy rejtőzik, kerek perec kimondja), hogy egy idő után vissza fog térni és megújulva folytatja majd az Instagramolást.

Szerintem
Abban igaza van, hogy a technika fejlődésével egyre több képi inger ér minket, de én nem hiszem, hogy attól értékesebbé válnak ezek az ingerek, ha aztán örökre teljesen elérhetetlenné tesszük őket. Sőt! Szerintem pont leértékeli a dolgokat, ha azt mondjuk, csak egy időre szólt és aztán örökre töröljük.

Digitális könyvégetés
Én egyáltalán nem vagyok az életünket szándékos törlések nélkül is kísérő digitális enyészet híve. Nem hiszek benne, hogy a neten levő dolgokat onnan le kellene (vagy szabadna) szednünk, ha egyszer feltettük. Ezzel szerintem megfosztjuk a lehetőségtől az utókort (vagy már a jelenben, csak túl később értesülőket), hogy megismerhessék a képeket, amiket most közel negyed millió ember arra érdemesnek tart. Szerintem az Internet a világ hatalmas könyvtára, ahol a szellemi javakat gyűjtjük. A digitális tartalmak eltávolítását, törlését pedig a könyvégetéshez hasonló barbárságnak tartom, legyen szó képek, videók, blogok törléséről, vagy bármi másról, ami másoknak érdekes, vagy hasznos lehet.
Nem hiszem, hogy attól bármivel gazdagabb lenne az emberi kultúra, ha bizonyos időközönként megsemmisítenénk a korábbi műalkotásokat és azt sem hiszem, hogy Rembrandt festményei, Michelangelo szobrai, Mozart szerzeményei vagy bármelyik fotós képei attól értékesebbekké válnának, ha azt mondanánk, hogy ma még megnézheted, de holnap elégetjük és többé nem lesz.

Megtörtént a nagy törlés

A nagy törlés után

Érteni vélem a Koci által vázoltakat arról, hogy tovább akar lépni, mást és máshogyan akar csinálni. Sőt a művészettörténetben sem ismeretlen gondolat, hogy egy művész fogja és átdolgozza, vagy teljesen átfesti egy képét. Ugyanakkor egyáltalán nem örülnék, ha Picassonak csak a már kiforrott művészetét ismernénk és semmi sem maradt volna fenn a kubizmus előtti alkotásaiból.

A szerzőé a jog és a felelősség is
Ha már annyit írok a blogon a szerzői jogokról, akkor hozzá kell tennem, hogy természetesen a szerző joga rendelkezni a műve bemutatásáról és arról is, ha vissza akarja vonni, a további bemutatását megszüntetni. Persze újságokat és könyveket nem igazán szoktak bezúzatni, ha az alkotó meggondolja magát. Nem is lenne könnyen kivitelezhető azokkal a példányokkal, amik már mások könyvtáraiba kerültek.
Az Internet viszont más technológia. Bármikor változtatható, folyamatosan alakítható a tartalom, bármi egy mozdulattal eltávolítható. Ez a lehetőség viszont egyúttal veszélyeket is hordoz és a módosítás lehetőségével komoly felelősséget is ró az alkotókra, hogy az általuk dokumentált történelmet hogyan és mennyire változtatják meg. Méginkább, hogy ezeket a változtatásokat megfelelően jelzik-e, vagy csak úgy eltűnnek és átalakulnak dolgok a neten.

Kiegészítés: Azért egy utolsó ajánlatot még tett Koci a törlés előtt, ugyanis aki akart, az Instagram fiók utolsó napjaiban még rendelhetett nyomatokat a neki tetsző fotókból. Mint honlapján írja: “Mielőtt még megtenném [a törlést – a szerk VA], fel szeretném kínálni a lehetőséget bárkinek, aki szeretne nyomatokat rendelni. Ezek a képek soha többé nem lesznek  ilyen áron megrendelhetők.”

Te mit gondolsz Koci instagram törlési ötletéről?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!