október 2014

fotó

Így készültek a netadó tüntetés ikonikus képei

A most már sorozatossá váló Internetadó tüntetések első ikonikus képe az volt, ahogyan a Hősök terén tízezrek emelték magasba a telefonjaikat. Ezt míndjárt a következő tüntetés felülmúlta nem csak a tömeg méretében, hanem egy újabb ikonikus képpel az Erzsébet hídon áthaladó hatalmas tömegről. Ezek születéséről mesélek most egy keveset.

fotó

Újabb fotók október 23-áról

1956. október 23-án tört ki a forradalom az orosz megszállás ellen. Közel hat évtizede és már a rendszerváltás óta is eltelt huszonöt év. Azóta újra lehet forradalomnak hívni a történteket ellenforradalom helyett. A megemlékezésekről minden évben képek sora készül, de az igazán érdekes, hogy a forradalom idején készült képekből is rendre kerülnek elő újak, amiket még sosem láttunk.

fotó

Lehet rendőr arc a sajtóban – de mégsem….de mégis!

Írtam már korábban is az új PTK-ról és a fotózásra vonatkozó jogszabályokról, a rendőrök fotózásáról külön is. Mikor megszületett az Alkotmánybíróság legfrissebb határozata, rögtön elkezdtem írni az újabb gondolataimat, de egyéb teendőim miatt az írás és a 13 oldalas határozat átolvasássa is jócskán elhúzódott. Már majdnem kész lettem ezzel az írással, mire újabb fejlemények jöttek, úgyhogy frissíthettem azokkal is.

video

A Leica minden fotót a sajátjának tekint

Október elején a Leica bemutatott egy nagyon kreatív videót. Ezzel ünneplik a gyártó fennállásának 100. évfordulóját és nem utolsó sorban igyekeznek saját brandjűk történelmi erejét és imidzsét erősíteni. Csak az visszás ebben, hogy olyan érdemeket is magukénak mondanak, ami nem biztos, hogy megilleti őket.