Ingyenessé tette a fotókat a Getty Images


Ingyenessé tette a Getty Images 35 millió fotójának felhasználását. Ellenállhatatlan ajánlatával az eddig csak piacvezető ügynökség akár egyeduralkodóvá is válhat. A fotó árakat ezzel hivatalosan is a padlóra küldték.

A Getty korábban újszeű vízjelek bevezetésével tette meg az első lépést a fotók közösségi médiában történő felhasználása felé. Már akkor is azt próbálták elérni, hogy ha már a szerzői jogok tiszteletben tartása nélkül használják a képeiket, akkor legalább a készítő és a forrás megmaradjon a képek mellett, ezzel segítve, hogy aki mégis fizetni akar a képért, az könnyebben visszataláljon az oldalukra. A ma bejelentett új technikai megoldás ezt a kezdeményezést emeli egy magasabb szintre.

Getty Images

Fotó beágyazás embed kóddal, mint a videóknál

Ingyen fotók mindenkinek
Máig a microstock számított a legolcsóbb fotó megoldásnak, de már filléreket sem kell fizetni a képekért, mától ugyanis a Getty Images (szinte) minden képét ingyen adja bárkinek. Még csak szerződést kötni, vagy regisztrálni sem kell a rendszerükbe.
A videókhoz hasonló beágyazási kóddal teljesen ingyen használhatja mostantól bárki a Getty Images fotóit, akár reklámokat megjelenítő blogokon és újságokban is. Az egyetlen megkötés, hogy kifejezetten termékek és szolgáltatások hirdetésére, vagy teljes egészében ezt szolgáló oldalakon nem használhatók a képek.

Reklám mentes, de nem marad így
Nem titok, hogy az ügynökségnél dolgoznak azon is, hogy az így beágyazott képek mellé, hogyan fognak a jövőben reklámokat társítani, akárcsak a videóknál szokás, hogy valami bevételt azért mégis csak tudjanak az ingyenes üzletből csinálni. Egyeőre azonban teljesen reklámmentes a megoldás.

Az ingyenes fotók mellett megjelenő reklám egyébként nem új kezdeményezés. Hernádi Levente azt írja blogján, hogy két éve álmodozik erről, pedig évek óta több féle cég is kísérletezik hasonló szolgáltatással, közülük néhányan még hírügynökségeket is bevontak a kísérletbe. A Getty viszont most egy nagyszabású bejelentéssel magához ragadta a kezdeményezést és egy csapásra ipari szabvány szintre emelte a saját megoldását és az ingyenességet is.

Örüljünk-e neki?
A közösségi médiával és informatikával foglalkozó oldalak, ünneplik a hírt, hogy mint a TechCrunch címe fogalmaz, ezzel “a Getty Images belevetette magát a közösségi média korába”. A fotós oldalak már valamivel visszafogottabban ünneplik a döntést és megfogalmaznak néhány kételyt is azt illetően, hogy egy ilyen drasztikus változás vajon milyen hatással lesz az egyébént is válságos fotó piacra.

Az egész iparágat (újra) megváltoztató kezdeményezést sok fotós épp úgy nem látja szívesen, mint a Getty versenytársai, akik valószínűleg kénytelenek lesznek valami hasnló lépéssel reagálni a piacvezető konkurens váratlan lépésére, hogy egyáltalán versenyben tudjanak maradni.

Te mit gondolsz a fotók ingyen használatáról?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!