Goldenblog 2013: közönségszavazás vége

Goldenblog-voting-Result-130821

A még nem hivatalos végredmény

Mindenki legnagyobb örömére véget ért az idei Goldenblog közönségszavazása. Eltűnnek végre a közösségi oldalakról az eddig többeket bosszantó szavazásra buzdító felhívások, amik némelyik kategóriában idén eléggé elfajultak. Néhány blog persze közzé tesz még beszámolókat az eredményekről és megköszönik a szavazatokat. Ez is egy ilyen bejegyzés.

Goldenblog-voting-Result-places-130821

A helyezésem változása a Top10 között

A hivatalos végeredményre még várni kell, de aligha változik már a blogom helyezése az utolsó ismert adatokhoz képest. A három hetes verseny során végig a Biznisz kategória legjobb tíz blogja között voltam és bár a helyezés 5. és 8. hely között mozgott (bár egy rövid időre első nap kiestem ugyan), végül úgy fest, hogy a hatodik helyen végeztem.
Ez valamivel jobb, mint a fotóblogok közönségszavazásában tavaly elért hetedik helyem, főleg mivel csak az összes szavazat néhány százalékán múlt, hogy nem került még előkelőbb helyre a blog, de én ezzel az eredménnyel is elégedett vagyok, hiszen fotós témájú oldal nem tudott ilyen sokáig a Top10-ben maradni ebben a mezőnyben. Köszönöm mindenkinek a támogatást!

Mi értelme a Goldenblognak?
Sokan úgy gondolják, hogy ez csak egy céltalan verseny, felesleges díjakkal. Ugyanakkor a Goldenblognak nem is titkolt célja, hogy felmérje a különféle blog felületek közönség elérési, és mozgósítási értékét. Ezáltal pedig ha nem is egzakt mérőszámokat, de viszonyítási rendszert segít kapni ahhoz, hogy nagyjából mire számíthat aki a versenyben résztvevő blogok hirdetési felületein megjelenik. Eltúlzott persze ezt kerek perec értékmérőnek tekinteni a hirdetési piacon, de nem elhanyagolható tényező, sőt mindenképpen direktebb iránymutató, mint a lájkok száma, vagy sok esetben akár a látogatottsági adatok.

A Goldenblog mérőszámai persze fontos visszajelzést jelentenek annak is, aki nem akarja feltétlenül hirdetési bevételre váltani a befektetett munkáját. Ugyanakkor fontos visszajelzés, hogy az erőfeszítései nem teljesen hiábavalók, ha vagyoni bevétele nincs is belőle, amit csinál, attól még van értelme és kézzelfogható hatása annak, amit csinál. És van, akinek ez elegendő ösztönzés is a folytatáshoz. Bár tapasztalatból tudom, hogy nem mindig elengendő a kritikák és egyéb demotiváló tényezők ellensúlyozására.

Versenytársak
Örömmel látom, hogy a Biznisz kategóriában torony magasan az angolnyelvtanitas.hu nyert. Remélem, hogy sikerük és népszerűségük a magyarországi általános idegennyelv tudás javulásával jár. Nagy szükség van az ilyen oldalakra, és természetesen gratulálok nekik a fölényes győzelemhez, akárcsak a többi helyezettnek (hivatalos eredmény – ahol nincs százalék, ott változott a végeredmény az utolsó általam ismert állapothoz képest):

  1. angolnyelvtanitas.hu 14,5%
  2. A szklerozis multiplex egy lehetséges új kezelése: CCSVI 8,5%
  3. Dolgozó mami 8,0%
  4. Kiszámoló Blog
  5. Startupdate
  6. A fotóriporter Völgyi Attila blogja 5,3%
  7. Nők külföldön 3,8%
  8. CreativeAds – Kreatív reklámok a nagyvilágból 3,6%
  9. ködpiszkáló 3,3%
  10. Tehernapló 2,3%

Fotóblogok/PopArt
Mivel idén nem a fotóblogok között versenyeztem, a helyezések alakulását is kevésbé tarottam szemmel, de amikor utoljára láttam, így nézett ki az állás (azóta megerősítették):

  1. Toochee 13,6%
  2. Humorarok 12,9%
  3. Deutsch Richárd Fotográfia 7,8%
  4. Whistler mamája 5,6%
  5. A hetedik sor közepe 5,2%
  6. Apápai 4,3%
  7. Sztyui Photo 2,8%
  8. Romániai Magyar Kézművesek 2,2%
  9. Inspired – Design. Utazás. Művészet. 2,2%
  10. Horror-Mirror 2,2%
Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!