A jövő: automatizált fotóügynökség

CrowdMedia social photo agencyAutomatikzált megoldással gyűjti majd a közösségi oldalakon megosztott fotókat a CrowdMedia új kezdeményezése. A közösségi médiában megosztott képekből válogató rendszer rendszerrel nem kell majd az ügynökségnek fotóst alkalmaznia, de még csak képszerkesztőkre sem lesz szükségük, hogy a fotók között válogassanak – elvégre már mindenki fotós.

A Venture Beat cikke arról számol be, hogy a montreali Demo Day nevű startup konferencián átütő sikert ért el a CrowdMedia bemutatkozása. Több szakértő nem csak fantáziát lát az új kezdeményezésben, hanem nagyon komoly sikert is jósol nekik – egyikük azonnal meg is akarta venni az induló céget, hogy minél nagyobb része (és nyeresége) legyen a várható sikereikből.
A cég egyik alapítója és egyben vezérigazgatója, Martin Roldan azt mondja, “Teljesen össze akarjuk zúzni a mai sajtó modellt.”

Egyszerű alapötlet
A CrowdMedia elgondolása igen egyszerű: a hagyományos sajtóban is egyre nagyobb szerepet kapó közösségi fotókat egy automatizált rendszer kiválogatja, megszerzi az értékesítési jogokat és eljuttatja a fotókat közölni akaró lapokhoz. A képek beazonosítását több féle módszerrel végzik. Figyelembe veszik a földrajzi helyzetet, kulcsszavakat, szövegkörnyezetet és egyéb lényeges tényezőket. A rendszer teljesen automatizált, így nem igényel semmilyen emberi beavatkozást.
A cég különleges algoritmusa naponta 150 millió megosztott fotót néz át, amiből képes kiválogatni azt a 0,03-ot, ami hír értékű. Ha olyan képet érzékel, ami egy aktuális szenzációhoz köthető, akkor automatikusan intézkedik.

Szerzői jogok
Mivel a rendszer minden esetben automatikusan engedélyt kér a fotó megosztójától a kép értékesítésére és csak azután kerül be a rendszerbe, hogy ez az engedély megérkezett, így a jogtulajdonossal szerződéses jogviszony jött létre.

Az persze egy érdekes kérdés – és komoly problémaforrás is – lesz majd a rendszerben, hogy mi történik majd olyankor, ha valaki máshonnan letöltött képeket oszt meg a neten és mégis hozzájárul, hogy azokat az ő képeiként értékesítse a cég. Ebből valószínűleg lehetnek még nagyon komoly perek a jövőben, de a CrowdMedia nyilván védve lesz, hiszen a képet megosztó nyilatkozni fog róla, hogy az átvett kép saját alkotása. Ettől azonban még sokan megüthetik vele a bokájukat, ha nem vigyáznak.

CrowdMedia social photo agencyÁrak és értékek
A vállalkozás 20 dollárra árazta be képeit, ennyiért adnak a velük szerződött cégeknek minden egyes hír értékű fotót. A régebbi, hírértéküket elveszített fotókat pedig 5 dollárért adják.
A képekből szerzett bevétel 50%-át a cég tartja meg, másik felét pedig a fotós kapja majd, aki vélhetően talált pénznek tekinti majd és mérhetetlenül örülni fog majd neki.

Üzleti modell
A kezdeményezés üzleti alapja egyáltalán nem újszerű. Pontosan ugyanazon az alapon működik, mint a microstock iparág. A cég igyekszik nagyon olcsón (lényegében ingyen) rengeteg fotóhoz hozzájutni. Ennek ráadásul a feldolgozási költségét is minimalizálják forradalmi algoritmusukkal. Aztán igyekeznek minél piacképesebb áron értékesíteni minél több helyre.
Mivel részükről a rendszer üzemeltetése rendkívül olcsó, és a tartalom előállítással egyáltalán nem kell foglalkozniuk, könnyen tudnak kompromisszumot találni az árazásban.

A cég vezetője azt mondja, hogy gondolkodtak rajta, hogy a kiemelt hírértékű és exkluzív anyagokat drágábban kellene adniuk, de mint mondja, ők ilyesmivel nem akarnak foglalkozni. Hiába lehetne ezeket jóval magasabb áron értékesíteniük, ha a tárgyalás hosszadalmasabb és bonyolultabb lenne. A sok helyre eladott olcsóbb képek pedig jóval nagyobb üzletet jelentenek, a néhány helyre drágán eladott fotóknál.

Kezdeti sikerek
A szolgáltatás jelenleg még csak teszt üzemben működik, de már több esetben is sikerrel szerepelt. A santa monicai iskolai lövöldözéskor 15 percen belül élesítették a rendszert és azonnal bizonyított is a kezdeményezés. Az Asiana repülőgép kényszerleszállásakor szintén jól szerepelt a rendszer és a tulajdonosok úgy gondolják, nincs minden startup cégnek szerencséje ilyen éles tesztelésekre, ennyire jó azonnali visszajelzésekkel.

A vállalkozás most $400,000 indulótökét próbál összegyűjteni, hogy elindulhasson a publikus béta tesztelés, aztán kiszélesítsék az előfizető kiadók körét, illetve, hogy továbbfejlesszék a technológiájukat.
A Venture Beat szerzője, John Koetsier szerint biztosra vehető, hogy a montreali bemutatkozás után özönleni fognak a befektetők és az előfizetők is a céghez, hiszen egy dollármilliárdos iparág legnagyobb problémáira kínál gyors és teljesen automatizált, emberi erőforrást nem igénylő megoldást – ami persze könnyű szerrel vezethet további elbocsátásokhoz.

Te mit gondolsz a kezdeményezésről és az irányról, amerre ezzel elindul(?) a média?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!