Sem Máté Bencét, sem a munkásságát nem kell azt hiszem, bemutatni, bár megtettem már itt a blogon, sőt többször is foglalkoztam vele. Jöjjön most valami más, de még mindig tőle, róla, általa: Láthatatlanul című könyve nem csak papír alapon, hanem iPaden is olvasható – és milyen jó ez.
Már jó ideje megjelent a könyv, a nyomtatott változata is ott figyel a polcomon, a digitális kiadást is régóta az iPademen van. Mikor megjelent, sok helyen írtak is róla (Szifon.com, iPhone Hungary, stb), hogy mennyi remek természetfotó van benne, és milyen sok nagy felbontású videó került bele, amik között máshol még nem látottak is vannak. Én meg most futottam bele, ahogy nyomogattam az iPadet és bevillant, hogy erről csak akartam írni, de végül eddig kimaradt.
Természetbarát természetfotós
A papírra nyomott változat is remek kivitelű, de nem nagyon hurcolja magával az ember. Otthon nyugodt délutánokon, estéken talán lapozgatja, mikor éppen ideje engedi, de a lakásból legfeljebb félve viszi ki, nehogy baja essen az igényes kivitelű könyv relikviának. Főleg, ha még dedikálta is a szerző, mint az én példányomat.
Többek közt ezekre a problémákra is megoldást jelent a digitális kiadás, persze az se rossz, hogy még videó is lehet benne, ami a nyomtatott kiadványokban (ma még?) nem megoldható. De amit a papírmentes iroda híveként még fontosabbnak tartok, hogy természetbarát. Akár azt is odaírhatná a kiadó, hogy “Ezért a könyvért fák nem fizettek az életükkel.” Persze ez így elég drámai felütés lenne, de egy természetfotós könyve kapcsán nem biztos, hogy túlzás az ilyesmi.
Minden esetre szerintem jó, hogy a Láthatatlan Madárfotós könyve iPaden is megjelent és bárhol nálam lehet, hogy akármikor lapozgathassam, ha rám jön. Már csak azt sajnálom, hogy ritkán jut időm olvasni – sőt írni sem annyit, mint szeretném.
A könyv magyarul és angolul is elérhető az iTunes Book Store-ban. Ez az Apple felhasználóknak megoldás, de sajnos Android és Windows kompatibilis megoldásról nem tudok, pedig szívesen linkelném, már csak a teljesség jegyében is. Ha te tudsz ilyenről, feltétlenül írd meg!