Március 14-én ünnepli születésnapját az egyik legismertebb és munkásságáért leginkább elismert háború fotós, James Nachtwey. 2012-ben ezen az évfordulón megírtam, hogy 64 éves és örülhetünk, hogy ilyen karrierrel a háta mögött még életben van.
Ezúttal a róla készült dokumentumfilmről írok, mert sajnos eddig még nem említettem ezt a valóban különleges filmalkotást. Pedig megérdemli az említést és a figyelmet is! Nem untatok senkit IMDB értékeléssel, sem a nemzetközi díjakkal. Sem a film által elnyertekkel, sem a Nachtwey által elnyertekkel. Ezeket már mindet leírtam a róla szóló korábbi írásokban (katt a nevére az első bekezdésben).
Ahogy a film honlapján a Reel Film Reviews kritikájából idézik:
“Ha a rendező csak leültette volna Nachtweyt másfél órát beszélni, valószínűleg az is elég lett volna, hogy érdekes legyen a film. De Frei két évet töltött a fotóssal, elkíséri a munkájára, sőt addig elmegy, hogy kis kamerákat szerel Nachtwey fényképezőgépére. Ennek a bizarr újításnak köszönhetően pontosan azt láthatjuk, amit Nachtwey lát, miközben fényképez. Ugyan ez talán kicsit buta, és gyakran zavaró is, de Frei okosan nem viszi túlzásba a technika használatát. Akárcsak alanya, Frei nem fél olyan közel menni a témához, amennyire csak kell (amit persze Nachtwey diktál). Ez pedig lélegzetelállító pillanatokat eredményez.”
Nem az első és nem is az utolsó dokumentumfilm, amit a témában forgattak. Azóta már technikai megoldásait is megpróbálták lemásolni, sőt talán még túlszárnyalni is sikerült azokat a technika fejlődésével. Christian Frei filmje mégis különleges, amit mindenkinek érdemes (hogy ne azt mondjam, hogy kötelező) megnézni, aki fotózással foglalkozik – még ha csak elméletben is. Pláne, ha érdeklik a háborús fotók – és különösen akkor, ha nem érdeklik.
Remélem, hogy kedvet senki nem kap a filmtől, hogy maga is háborúba menjen, de bepillantást enged a műfaj egyik legnagyobb alakjának munkájába. Segíthet sok mindent megismerni, és nem utolsó sorban megérteni a háború fotósok munkájából, életéből és céljaiból, hogy mi motivál valakit arra, hogy szinte egész életében háborúk borzalmait
fényképezze. Ahogy nemrég egy kolléga megfogalmazta: áldozatokat és gyakran halottakat fényképez, de képein mindig az élet és a remény jelenik meg.
Maga Nachtwey pedig így vélekedik a munkájáról:
“Számomra a fotózás ereje abban a képességében rejlik, hogy emberi érzéseket ébresszen. Ha a háború egy kísérlet az emberiesség eltüntetésére, akkor a fotográfia felfogható a háború ellentéteként és ha jól használják, akkor hatékony ellenszere lehet a háborúnak.
Úgy szólván, ha valaki felvállalja a kockázatát annak, hogy egy háború közepébe veti magát, hogy a világ más részeihez elmondja, hogy mi történik, akkor azzal a békéért tárgyal. Talán ez az oka, hogy azok, akik a háborúkat el akarják nyújtani, nem szeretik, ha a fotósok a közelben vannak.
Ha mindenki ott lehetne csak egyszer, hogy a saját szemével láthassa, mit tesz a fehér kén egy gyerek arcával vagy hogy milyen elmondhatatlan szenvedést tud okozni egyetlen lövedék vagy hogyan szakítja le valakinek a lábát egy repesz – ha mindenki ott lehetne, hogy a saját szemével lássa a félelmet és gyászt, csak egyetlen egyszer, akkor megértenék, hogy semmi sem ér annyit, hogy ilyesmi történjen akár csak egyetlen emberrel is, nemhogy ezrekkel.
De nem lehet mindenki ott és ezért mennek oda a fotósok – hogy megmutassák nekik, kinyúljanak, elkapják és megálltsák amit tesznek, hogy figyeljenek oda, mi történik – hogy olyan képeket készítsenek, amik elég erőteljesek hozzá, hogy leküzdjék a tömegmédia hígító hatását és felrázzák az embereket a közönyükből – hogy tiltakozzanak és ennek a tiltakozásnak az erejével másokat is tiltakozásra késztessenek.
A legrosszabb azt érezni, hogy fotósként én mások tragédiájából húzok hasznot. Ez a gondolat üldöz engem. Olyasmi ez, amivel minden nap számolnom kell, mert tudom, hogy ha bármikor engedem a személyes ambíciómat felül kerekedni az elhivatottságomon, akkor eladtam a lelkemet. Számomra a tét egyszerűen túl nagy, hogy máshogy érezzem.
Próbálok annyira felelőssé válni a fotótémám iránt, amennyire csak lehetséges. Ha kívülállóként irányítom felé a fényképezőgépemet, akkor az az emberiesség elleni vétek lehet. Az egyetlen dolog, ami képes igazolni a szerepemet, ha tiszteletben tartom a másik ember helyzetét. Annyira hatolok be a másik életébe, amennyire ő elfogad engem és ennyire tudom én is magamat elfogadni ott.“
Nézd meg Christian Frei filmjét James Nachtweyről! Ha hinni lehet a webldalaknak, akkor a Face the Music és a Lemezkuckó is tartja készleten, de megtaláható a teljes film a YouTube-on is (lásd a bejegyzés végén).
Ha még nem láttad, akkor pedig feltétlenül nézd meg Nachtwey 2008-as TED beszédét is itt a blogon, amiben szintén sok érdekes dolgot mesél a képeiről és a munkájáról. Ez is nagyon magával ragadó, de mégsem ér a dokumentumfilm nyomába – viszont ingyen elérhető.
És persze kívánjunk együtt boldog születésnapot A háború fotósnak!
A film előzetese magyar felirattal: