Hol VOLT, hol nem VOLT: egy fesztivál képei

VoltFesztival-photoMoriczSimonNOL

Fotó: Móricz Simon/Népszabadság

Hagyományosan a VOLT fesztivál a nyári fesztivál szezon egyik nyitó rendezvénye, ami most a magyar soros EU elnökség záró rendezvénye is lett egyúttal.

Mint az illusztrációként választott Móricz Simon kép is mutatja, most sikerült a szervezőknek legalább valami EU jelképet is elhelyezni a hivatalos elnökségi záróbuli látvány világában. Nem úgy mint a budapesti DunaParty záró rendezvényen. A fesztiválról tömegével megjelent képek döntő többségén persze nem ez dominál, hanem a szórakozó résztvevők. Ahogy nyilván a fesztivál sem az EU elnökségről, és a politikáról szólt, hanem az önfeledt szórakozásról.

Több lap saját anyagokkal foglalkozott a fesztiválról, de az Index például Mohai Balzás, az MTI által kiadott képeiből készített viszonylag átfogó galériát – szemben más lapokkal, akik inkább csak az ingyenes MTI anyagok használatára törekszenek.

Jöjjön most egy válogatás a magyar sajtóban megjelent képekből. Így szórakozott az Európa kemping közönsége Sopronban:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!