Sajnos sok, és egyre több kiadónál nem tisztelik a fotósok szerzői jogait, és ha lebuknak is az engedély nélküli képfelhasználással, akkor is csak mellébeszélnek, mentegetőznek (olvasd el a leggyakoribb kifogásokat!).
“A cserkész nem lop, hanem szerez!” – kiforgatott mondás
Érdekes érvelés egy túlságosan is hétköznapi helyzetben – meglepő mód szinte szó szerint ugyanaz, mint Monica Gaudio esetében. És ugyanúgy téves…
Az újság az interneten talál valamit, majd ha benyújtják érte a számlát (nagyon tetszik ez a megoldás), közlik, hogy ki mit talál az övé. Lehet, hogy ezentúl az ő képeikből kéne illusztrálnom a blogom? Ja nem, akkor rögtön megtalálnák a helyes jogértelmezést.
Az István blogján közzétett pikáns történet legalább annyiban pozitív, hogy a jogsértést elkövető lap (képadmin blogja szerint a Hetek volt) hajlandó fizetni, és csak az összegen alkudoznak.
Más kérdés, hogy utólag rajtakapva nincs az ember alku pozícióban, hogy ő diktálhassa a feltételeket. Így nem csak az teljesen irreleváns a lap érvelésében, hogy valaki mennyi ideje dolgozik a sajtóban, hanem az is, hogy milyen képért mikor mennyit szoktak fizetni. Azzal, hogy engedély nélkül közölték a képet, lemondtak annak a lehetőségéről, hogy a nekik tetsző áron kössenek számukra kedvező üzletet. Tessék kifizetni a csokit, mielőtt bolti lopáson kapja valaki a boltban….az Internet pedig nem bolt, mégkevésbé ingyenes fotólelőhely a lapok számára.
Előjáróban a jogi alapok dióhéjban, hogy a szerkesztőségi érvelés nevetséges volta jobban érthető legyen:
Nem a szerzőnek kell jeleznie a képe publikálásakor, hogy “a kép fizetős”, hanem a lapnak kell a publikáláshoz engedélyt kérnie a szerzőtől. Ha a kép mellé nincs kiírva, hogy “fogd és vidd”, vagy erről egyéb módon engedélyt nem kapnak, akkor jogsértést követnek el a közléssel.
Az sem igaz, hogy ami az Interneten van, az szabadon felhasználható. Voltak ilyen jogi kezdeményezések Angliában, de ezek is elbuktak a törvényi erőre emelkedés előtt. Ez csupán a szerkesztőségek vágyálma. Az Interneten található képeket éppen annyira szabad felhasználni, mint az utcán letámasztott biciklit, vagy leparkolt autót. Lehet, hogy fizikailag képesek vagyunk rá, mert épp erősebbek, vagy technikailag fejlettebbek vagyunk a lakatnál, ami védi. De jogilag ettől még ugyanúgy felelnünk kell érte.
Íme a sztori: (eredetiben itt)
“már sokszor előfordult, hogy kérdés nélkül használják üzleti célra képeim. ma reggel – hogy magamat jobb kedvre derítsem – írtam a tolvaj újságnak:Tisztelt Szerkesztő, Kérem írja meg a számlázási adatokat illetve a címet, ahová a fényképem használatáért kiszámlázandó 10 000 + Áfa összegű számlát küldhetem
Köszönöm, hogy az én képemet választották!
üdvözlettel
énKedves István!
A dolog legalabb arra jó volt, hogy megismerte a lapunkat :O)
Nem szeretünk, és nem szoktunk lopni. Ahol ezt a kepet találtuk (ez lehet, hogy éppen az Ön blogja), ott a szerkesztő két mulasztást követett el: nem jelezte, hogy ki készitette a képet, és azt sem, hogy a kép fizetős.
Ön is tudja, mi is, hogy ami a weben nincs vízjelezve vagy a szerzői jogvédelemre utaló minden jelzést nelkülöz, az lenyegeben “ingyen” van. Akkor is, ha nem annak szanták. Senki nem kutatja egy kép eredetét, mert ez a szerző vagy a közlő dolga.
A szerzők elemi érdeke a saját képeikre vigyázni, mégsem teszik. Fogalmam sincs, miért.
De legyünk konstruktívak!
Szívesen fizetünk ezért a képért (azzal most ne húzzuk az időt, hogy bizonyitsa, Öné a kép), de semmiképpen sem 10 ezret! Miért nem?
Mert 1. nem egyeztünk meg előre ebben az árban, 2. talán még soha nem fizettünk ennyit egy képért (még az mti-nek sem). Az ilyen típusú tárgyfotókért (higgye el, tudom, 13 éve csinálok újságot) 3-4 ezer forintokat szoktunk fizetni + áfa, mert számla az nyilván kell róla. A portrék valamivel drágábbak, és az exkluzívak (egyszeri, megismetelhetetlen pl. esemény) szoktak 10-12-be kerülni.
A számlázási címünk:
———————————”
Illusztráció forrásképei: Hetek.hu screenshot és SqueakyMarmot/Flickr
