Az Internet és az iPad digitális korában egyre kevésbé jellemző, hogy az emberek még papír képet csináltassanak. Pedig a papír képnek lelke van.
Egy kedves ismerősöm, fotokaresz blogja ihletett most meg, bár már korábban is terveztem egy kisebb értekezést a témában. Mint írja, hozzájuk a fotólaborba is egyre inkább csak 1-1 papírképért térnek be az emberek, ami egyre kevésbé képes eltartani a fotólaborokat is. Bár ezt így nem írja le, de azt hiszem (pláne a tegnapi bejegyzésemmel összefüggésben vizsgálódva) látszik, hogy a fotólaborok egyre zsugorodó piacán is bedarálják a multik a kis boltokat.
Én már évekkel ezelőtt is alig nagyíttattam le saját célra a képeimet, inkább a képernyőt (újabban az iPad-et) preferálom. Sosem kellett (talán sajnos) papír alapú fotó albummal házalnom, hogy munkát találjak, és a megrendelőim közt is egyre ritkábban akad, aki papír képekre vágyna. Pedig jó néha egy nagyobb nyomatot kézbe venni.
A lakossági megrendelők egy időben még a papír képet választották, de már inkább digitálisat szeretnének. Nem csak könnyebb, gyorsabb is a kézbesítésük. CD/DVD, e-mail, bár én inkább az FTP, és egyéb Internetes megoldások híve vagyok. És már a sajtó is egyre inkább leszokóban van a nyomtatott képekről. A Gutenberg-galaxis letűnőben, a nyomtatott lapok oldal- és példányszáma hanyatlóban. A Facebook, Flickr és társaik pedig rekordokat döntögetnek.
Az átlag Internetező, képnézegető, felhasználó – legalábbis remélem – kezd leszokni az eddig nagy divatnak számító munkahelyi kép nyomtatásról. Egy időben általános gyakorlat volt, hogy az emberek akár fekete-fehér lézer nyomtatóval, pixelesen is képesek voltak (csak voltak?) kinyomtatni az Internetről letöltött kis felbontású, vagy akár vízjelezett képeket. Mert jó az úgy is, és így legalább olcsó (mármint a családnak, nem a cégnek).
Én a papír mentes iroda híve vagyok (és ezt gyakran hangoztatom is), de a fotónyomtató őrületet soha nem értettem. Sokan rohannak minden karácsonykor nyomtatót venni, aztán küzdenek a megfelelő patron beszerzéssel, meg amikor rájönnek, hogy az drága, akkor utántöltéssel, inkább másik nyomtató vétellel – mert mint köztudott, az új nyomtató (szigorúan fél töltetű patronokkal) olcsóbb, mint a tele patron. Aztán a megfelelő (vagy inkább csak olcsó) fotópapír beszerzése, sőt nekem még az is rendszeresen gondot okoz, hogy melyik nyomtatóba hogy kell betenni a papírt, hogy úgy nyomtasson rá, ahogy én szeretném. Persze ez begyakorolható lenne, de nyomtatási szokásaim jól jellemzi, hogy máig életem legelső nyomtatóját használom birtoklom, amiben még mindig a gyári patron van – meg gondolom az eltelt tíz év alatt komoly porréteg is.
Persze biztos vannak, akik nálam lényegesen jobban kihasználják az otthoni nyomtatót. De azért szerintem érdemes alaposan átgondolni, hogy szükség van-e rá, nem egyszerűbb-e fotólaborba hordani a fotókat (amíg még van hova), mint otthon nyomtatni. Én inkább elviszem a laborba, és fizetek a szolgáltatásért képenként minden alkalommal, mint magam tartsam karban (na meg a polcon) a nyomtatót. Ez valamennyire a minőségre is garancia a fotólabor, mert ha nem azt kapom a laborostól, amit vártam, akkor reklamálok, és újra megcsinálják, vagy hamar elveszítenek mint kuncsaftot, mert szerencsére ma még van választék. Szerencsémre minőség miatt eddig csak egy labort kellett cserben hagynom. Az akkor legolcsóbbat (olcsó húsnak…)
Minden esetre aki nyomtat – akár otthon, akár fotólaborban – szerintem tartsa észben, hogy a fotók jobbára minél nagyobb méretben élvezhetők, és puszta költség-hatékonyság miatt ne a legkisebb méretet válasszuk! Sok fotólabor már nem is készít 9×13-as képeket, de én már a 10×15-öst se szívesen készítem el. Akinek nem feltétlenül egy ekkora fotóalbumba kell a kép, azt inkább rábeszélem a 13×18-as, vagy méginkáb a 15×21-es képekre. Bár az igazi poszter méretben a falon látni egy képet. Sokkal élvezhetőbbek, és ez pótolhatatlan, ha már az ember papírképet nézeget, adjon a minőségükre is.
És a papírképnek tényleg lelke van:
Persze az egy külön történet, hogy az egyébként egy digitális fényképezőgépet reklámozó PEN Story videó vagy épp a folytatása valójában hogyan készült, és a tartalom kifejezéséhez a forgatáshoz is használt reklámozott eszköznél is fontosabb volt az ötlet, és a kreativitás, ami a képek lelkét képes életre hívni.
