A napokban a Facebookon profilom átlépte az ezer ismerőst, és ismerőseim közül egyre többen lájkolják (jajj de szép magyar kifejezés) blogom Facebook oldalát is. Vannak, akik fantáziadús nyereményjátékkal népszerűsítik Facebook oldalukat, mint például az XMS, akiknél iPod Touch-ot nyer minden ezredik lájkoló. Én nem folyamodok ilyen megoldásokhoz. Egyrészt, mert nem vagyok kereskedő, mint ők, másrészt mert egyelőre nincs számomra akkora jelentősége, hogy hányan lájkolják az oldalt. De azért jól esik, hogy sokan olvassátok a blogot és támogatjátok, amit csinálok. Ezúton köszönöm mindenkinek!
Mielőtt valaki megvádolna bármivel, a privát profilom ezer feletti ismerőse tényleg valódi ismerős, akiket legalább valamilyen szinten ismerek. Nem mindenkit személyesen, hiszen vannak netes ismerőseim, levelezőtársaim, és vannak, akikkel inkább csak látásból ismerjük egymást. Nagyon kevés kivételtől eltekintve viszont cégeket és szervezeteket nem is jelölök ismerősként vissza, sőt másokkal ellentétben a hetes busz sem barátom. Az ilyesmikre ott az egykori Fan page, vagy Rajongói oldal reinkarnációja, a Like gomb.
Magáról a Facebookról és sajátosságairól, illetve a hozzá fűződő viszonyomról már akkor megemlékeztem, mikor “még csak” 800 ismerősnél tartottam. Ezek jó részét ma is tartom. Bár az utóbbi időben kicsit megszaporodtak a buta nyereményjátékok és egyéb kéretlen dolgok, de a tőlem megszokott szigorral igyekszem az ismerőseimet kordában tartani, akik pedig nagyon túlzásba esnek, azokat kénytelen voltam letiltani.
A közelmúltban (ismét) több beszélgetés témája volt, hogy mi értelme az ismerőshálónak, és mennyi a haszna folyton fészbúkon lógni, és minden hülyeséget megosztani. Igazából több féle felhasználói megközelítés létezik, és mindegyikben van – legalább egy kicsi – igazság.
Telefonkönyv
Van, aki számára a közösségi oldalak csak arra jók, hogy friss (jobbára) infókat biztosítsanak az ismerősök telefonszám és e-mail elérhetőségeihez, és ha minden kötél szakad, a beépített üzenetküldőt is lehet használni. Bár én ezt kevésbé szeretem, jobban bízom a saját levelezési archívumomban, mint a kizárólag weben elérhető üzenetküldőkben.
Ismerősök aktualitásai
Nem mindenki osztja a nézetem, de szerintem nagy előny, hogy időről időre láthatjuk (már ha megosztják), hogy ismerőseinkkel mi történik, mi foglalkoztatja éppen őket, és olykor akár rég nem látott ismerősökkel is felvehetjük ezek által a kapcsolatot. Persze joggal mondja bárki, hogy akivel érdekel, hogy mi van azt felhívom és megkérdezem tőle. Én például utálok telefonálni, de látom a Facebookon ami megjelenik, jó és rossz hírek egyaránt könnyen elérnek így. És engem tényleg érdekel, hogy mi van a rég nem látott ismerősökkel, és akinek épp tudok valamiben segíteni, azt szívesen meg is szoktam tenni.
Hasznos információk beszerzése, megosztása
Sokan – köztük én is – használjuk a Twitter és más szolgáltatások mellett a Facebookot is arra, hogy hasznos, érdekes, informatív, vagy vicces tényeket, linkeket, képeket és egyebeket megosszunk egymással. Van, aki így keres, és talál színházjegyet, telefont, albérletet, kiskutyát és ki tudja még mi minden mást. Ez is a közösségi tudásbázis egy vetülete. Persze elég vékony a határ a hasznos/fontos információk és a zavaró reklámok, idegesítő spamek között, ahogy a vicces és érdekes linkek, valamint az idegesítő/zavaró dolgok között is. Vannak, akiknek a reklámokból, nyereményjátékokból, vannak akinek a bulvár hírekből, és van akinek a politikából van elege. De azért a dolgok szerintem kordában tarthatók, és még mindig több az előnye, mint a hátránya.
Friss élmények
Nehezen eldönthető, hogy előny, vagy hátrány, hogy egy okostelefonnal bármikor és bárhol megoszthatjuk épp aktuális örömünket, bánatunkat, bármely gondolatunkat. Ez is a játék része. Volt aki nemrég a fejemhez vágta, hogy “kit érdekel, hogy mit nézel épp a tévében?”, de volt, aki épp a Facebookot nézte (vagy az e-mail értesítéseket), és így tudja meg, hogy őt érdeklő műsor megy a tévében. Példa erre többek között a rekord hosszúságúra nyúlt Isner-Mahut teniszmeccs is, de mondhatnék vidámabb témákat és kevésbé vidámakat is, mint egyik másik ismerősöm halálhíre. Meg azért mindent én se osztok meg a Facebookon, csak amit valamiért mások számára is érdekesnek tartok. Legfeljebb néha tévedek.
Közösségi gondolkodás
Olykor az ember csak gondolatokat ír ki a közösségi hálóra, művészi hajlamoktól és gondolati elmélyültségtől függő filozofikussággal. Amire mások reagálnak, megosztják saját nézeteiket, véleményeiket, esetleg akár vita is kialakul, aztán végeredményként vagy gazdagodnak az emberek a közös ötletelésből, vagy sem. Mindez akár egy buliban, vagy baráti beszélgetésben is megeshetne, csak a Facebook segítségével mindez kevésbé függvénye térnek és időnek. Tragikus aktualitással említhetem például, hogy sok közelebbi és távolabbi ismerős (és sok ismeretlen) a Facebookon emlékezik meg közös ismerősünk, barátunk haláláról, és szinte ott szerveződik a közös megemlékezés, ahogy magáról a szomorú hírről is sokan ott értesültek.
Az idő agyonütése
Kreatív ember lévén elég sok ötletem szokott lenni, hogy mikor mit csináljak, így már az évszámra sem emlékszem, hogy mikor unatkoztam utoljára. De egy monitorhoz és billentyűzethez kötött irodai munka során megesik az emberrel, hogy épp nincs kedve, módja mást csinálni két kitöltésre váró excell táblázat, vagy megírásra váró levél között, így inkább felmegy a Facebookra, és megnézi az aktuális híreket, hogy mi újság a rokonokkal és a barátokkal. Tőlem távol állnak a maffiozók, földművesek, és még a vámpírok is, de elég sokan vannak, akik a játékok miatt járnak Facebookra, hogy úgy üssék el az időt. Lelkük rajta, és jó szórakozást hozzá, csak az én üzenőfalam kíméljék meg tőle, hogy minden áron be akarnak vonni.
Remélem, volt, aki talált mindebben valami értelmeset, érdekeset, bár nem hiszem, hogy nagyon átformáltam volna bárkinek is a nézeteit. És talán ez nem is baj. Nem vagyunk egyformák, és nem is lenne jó, ha egyformák lennénk. De azért az elérhetőségeiteket tartsátok karban a Facebookon, hogy legalább a barátok megtaláljanak, ha akarnak!
