Apple iPad – megszületett a jövő kéziszámítógépe

iPad_20100127Szerdán Steve Jobs bemutatta az Apple legújabb termékét, ami a cég szerint (az iPhone után ismét) megreformálhatja az emberek Internetezési szokásait.

Ahogy fogalmaz, “Az iPhone forradalmi volt, de az iPad igazán különleges Internetezési és levelezési élményt nyújt.” Hogy igazuk van-e benne, majd az idő eldönti. Egyelőre sok kritikusuk akad még a kifejezetten Apple rajongók között is. Szinte mindenki mást várt, mint amit kapott. Mint Jobs idézi, “Mikor utoljára ekkora felhajtás volt egy tábla miatt, akkor parancsolatok voltak rávésve.” Hónapok óta megy a találgatás, hogy milyen is lesz az Apple tablet, most hónapokig arról szól majd minden, hogy mennyire jó/nem jó. De legalább már tudjuk mi is ez.
iPad_video_20100127Tényleg tudjuk? Senki nem használt még ilyet, így legfeljebb csak elképzelni tudjuk. És csak a már meglévő tapasztalatainkból indulhatunk ki. Legtöbben a számítógépeikből indulnak ki. Az iPad pedig valami egészen mást akar. Aki nézett valaha Star Treket, és megfigyelte, hogyan használják benne a PADD-eket, az talán közelebb áll a megfejtéshez. Az egyik szereplő, @BrentSpiner épp most konstatálta Twitteren, hogy Picard kapitány is ilyet nyomogatott az Enterprise űrhajón (a húsz éve készült sci-fi sorozatban). De a dolog tényleg valahonnan innen indul – vagy ide vezet. “Ezek az időutazások mindig megkavarnak.” (Egyébként szerintem az sem véletlen, hogy az iPad bemutató videójában is mutogatják nagy bőszen a Star Trek mozifilmet…)

A technikai paramétereket kihagyom, azokkal úgyis minden kritika tele van (Index, OrigoHVG.huBeszeljukMac, MobilportGeeks.huHwSwTechnet). A legtöbb kritikusa szerint “nem más mint egy nagy képernyős iPhone”. És tényleg az. Az Origo szerint “semmi forradalmi”. Pedig pont ez lehet benne a forradalmi , ami újabb komoly lökést adhat az Internetezésnek. Az iPod sem volt soha forradalmi zenelejátszó, 2001 óta mégis 250 millió darabot adtak el belőle, és a konkurens kínai modellek szinte mind ugyanazt a külsőt másolták, nem is említve, hogy a Microsoft és mások is csak jóval az Apple sikerei után kapcsolódtak be az MP3 lejátszó gyártásba.

iPad_search_20100127Az iPad szerintem nem azoknak készült, akik mindent egy íróasztal mellett egy feltunningolt erőgépen akarnak végezni, és nem is a képszerkesztés, vagy egyéb gépigényes munkák céleszköze. Az iPad célközönsége az átlagos, számítástechnikától kevésbé megérintett család, a diákok, a hétköznapi ember. Az a hétköznapi ember, aki nem feltétlenül akar iPhone-t venni, mert nem fontos neki, hogy mindig a zsebében legyen az egész Internet. Sőt talán még mobil telefonja sincs, mert minek az neki, ha otthon is és az irodában is elérik a vezetékesen. Viszont aki kapcsolatban akar maradni a barátaival, családjával, ezért használja, használni kénytelen az Internetet. Nem lóg folyton a számítógép előtt, nem erről szól az élete. Csak megnézi a barátait a Facebookon, válaszol a leveleire, megnéz egy-két weboldalt, talán még elolvassa a híreket, és a digitális családi fotókat (másmilyen már nem is nagyon létezik), és aztán kikapcsolja a gépet.

Eddig nekik vagy összerakott valamelyik ismerős egy PC-t, ami elfoglalt egy fél íróasztalt, vagy vett magának egy Mac Minit, ami alig nagyobb a beépített DVD meghajtónál, plusz a TFT monitor – vagy iMacet vett, és akkor a gép is a monitorba van építve, csak egy billentyűzet és az egér foglal helyet a képernyő előtt.
De miért foglaljon helyet a monitor, ha úgyis többnyire kikapcsolják? Az egyre terjedő netbookok is pont erről a célcsoportról szólnak. Elég a kis képernyő, a szerényebb gépteljesítmény, viszont cserébe kicsi és hordozható, nem foglal helyet az asztalon, és a lényegre, hétköznapi, alap Internetezésre tökéletesen alkalmasak. Mert a többség erre használja a számítógépet, ne komoly vasat igénylő műveletekre.
Ezt a folyamatot folytatja az iPad. A számítógép egyre több funkcióval bír, az élet egyre több területén kezd dominálni, az Apple mégis segít egyre inkább kiszorítani a lakásból, elvonni a gépről a tekintetet, és csak a funkcióját meghagyni a nappaliban. Ha nincs rá szükség, minek álljon egy mindenre alkalmas univerzális kocka a lakásban? És aki csak szöveget szerkeszteni, levelezni és netezni akar, az miért vegyen egy normál laptopot, vagy akár egy netbookot?
Például ha nem képek szerkesztésével, vagy egyéb komolyabb gépet igénylő feladattal foglalkozom, akkor gyakran most is az iPhone-t használom a legtöbb webes művelethez (mail,web, blog, twitter, facebook, stb), mert a kis képernyőt leszámítva elegendő hozzá, és egyszerűbb vele mozogni a lakásban, kényelmesebb a használata, mint a laptopot használni.
iPad_youtube_20100127Persze van egy másik célcsoportja is: a játékosok. Akárcsak az iPhone, az iPad esetében is komoly hangsúlyt fektettek a gamer csoportba, akik akció játékokkal, szimulátorokkal, és hasonlókkal is szeretnének játszani, nem csak logikai játékokkal. Talán ezért is kapott komolyabb processzort, és egyértelműen ezért hívták meg a bemutatóra az Electronic Arts embereit. Hogy megmutassák, akárcsak az iPhone, az iPad is remek platform lesz a játékgépek piacán is.
A konkurensek sorra fogják bejelenteni a tableteket. Kisebb tudású céleszközöket, könyvolvasókat, és nagyobb tudású laptop megoldásokat egyaránt. Lesznek olcsóbbak és drágábbak is. Az iPad minden hátránya örömet szerez a versenytársaknak. Mégis, ami a versenyt eldöntheti majd, hogy melyik mennyire találja el a felhasználói igényeket, és mennyire nyújtja azt a felhasználói élményt, amire az emberek vágynak.
Rövid vélemény a piaci esélyeiről: A Blogkatalógus szerint a konkurencia halott. Kétszer annyiba kerül, mint az Amazon e-könyv olvasója a Kindle (a nagyobb változat méretben ugyanekkora, technológiában nincs komoly eltérés, árban ugyanannyi mint az iPad), cserében az iPad egy sokkal jobb minőségű, színes és kétszer akkora kijelzőt kapott, és Internetezni, filmet nézni, zenét hallgatni, és játszani is lehet rajta, nem csak könyvet lapozgatni.
Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!