Véletlenül vettem észre, hogy ma van az Európai nyelvek napja. Nosza, ünnepeljük a sok nyelvű Európát – meg az ebből adódó bábeli zűrzavart.
Elvben az EU valamennyi tagállama szabadon gyakorolhatja saját nyelvének használatát hivatalos ügyeinek intézésében. Azért kíváncsi lennék, hogy mit szólna az intézkedő magyar rendőr – vagy hogy még aktuálisabban BKV ellenőr – ha csak lettül lennék hajlandó tárgyalni vele. Mint ahogy az sem feltétlenül sikeres út a hírek szerint, ha valaki Brüsszelbe magyarul akar minden áron beadványt küldeni. Persze jogi lehetőség van rá, de azért az adminisztrációs útvesztők és a fordítási hibák elkerülése végett érdemesebb lehet még elküldés előtt lefordíttatni angolra, esetleg franciára – még inkább eleve úgy megírni.
Én például igyekszem mindenben két nyelvű lenni (magyar és angol, jobbára ebben a fontossági sorrendben). Bár blogot csak magyarul vezetek, a bemutatkozó honlapom két nyelvű, és a Facebookon, illetve Twitteren is próbálok jobbára két nyelven csiripelni. Főleg mivel tudom, hogy van egy csomó ismerősöm, aki magyarul nem érti mit írok. Ugyanakkor meg van egy csomó ismerősöm, aki más nyelven nem érti mit írok.
Az az érdekes Európában – és különösen az Unioban – hogy együtt él egy csomó nemzet, akik teljesen külön nyelvekben élnek. Az angolok vannak a legjobb helyzetben, az övék lett a hivatalos világnyelv (ha lehet ezt mondani). Egy időben a franciát tartották a diplomácia nyelvének, de azért ma már a franciák is kénytelenek jobbára angolul tárgyalni. Igaz ők szívesebben használják a saját nyelvüket. Ahogy a németek, az olaszok és a spanyolok is, amelyek mind világnyelvek. Bár lehet, hogy még mindig az oroszt beszélik legtöbben, igaz ők nem biztos, hogy mind az Unioban, vagy akár csak Európában élnek.
Mennyivel egyszerűbb volt néhány történelmi korral korábban: az írástudók mindenhol beszélték a latint. Mára kihalt, ahogy a közös nemzetközi nyelvre, az eszperantó elterjesztésére tett kísérletek is. Persze lehet, hogy még él az eszperantó mozgalom, de én évek óta nem hallottam hírét sem Magyarországon, sem Európa más szegletében.
Azért érdemes megjegyezni, hogy a globális világban van két-három dolog, ami a beszélt nyelveknél jóval univerzálisabb, és bármely nyelven legalább nagyjából hasonlóan megérthető: fényképek, festmények, szobrok, zenék, tánc és mozgás. Lényegében az összes nem szöveg és nyelv központú információ és művészet.
Talán ezért divat, hogy külföldön az ember múzeumba megy belekóstolni az ország műemlékeibe, történelmébe, képtárba, hogy képekben (fotók és / vagy festmények) ismerje meg, és koncertre, táncelőadásra, vagy diszkóba hogy a zenei világot megérezze.
