Új Apple reklámok a weben

Apple_reklamÚjabb reklámkampányt indít az Apple az Interneten adta hírül ma reggel a legnagyobb magyar Apple felhasználói fórum, a BeszeljukMac.com. Az utóbbi időben egyre nagyobb mértékű Microsoft reklámhadjáratok elleni védekezés – vagy inkább ellentámadás – jegyében most ismét reklám hadjáratot indít az Apple, újra bevetve két közkedvelt reklám figuráját, PC-t és Macet.

A dolog aktualitása számomra mindössze annyi, hogy a MacBookom épp szervízben van, és már napok óta egy Windows-os gépet kell használnom, ami korábban alkalmi és rövid időkre megfelelő megoldás volt, de tartós használat során (főleg pár év Mac használat után) kifejezetten kényelmetlen, sőt határozottan kontraproduktív (akadályozza az eredményességet). Úgyhogy remélem, hogy minél hamarabb megjavítják a Macemet, és amint tehetem, gondoskodni fogok róla, hogy a tartalék gépem is Mac legyen.

Szintén a reklámhoz kapcsolódik, hogy egyre több ismerősöm kezd Macet használni, ami saját tapasztalataim szerint kifejezetten jó ötlet.  Különösen, ha valaki fotózással, képek szerkesztésével, vagy videókkal fogllalkozik, de igazából az informatikai élet számos területén rengeteg előnye van a Macnek. Persze jogos a kérdés – amit már ma is nekem szegezett valaki – hogy miért jobb a Mac….de ez egy külön post lesz majd.

Ez pedig az új Apple reklám:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!