Sikeresen megérkeztem Magyarországra, és még a csomagjaimat is sikerült összeszednem. Távozáskor sem sikerült jobban megkedvelnem Manchester repterét, mint korábban az érkezéskor. Ezúttal nem a fotózásba kötöttek bele, hanem a csomagom méretébe, úgyhogy kénytelen voltam az eredeti szándékaimmal ellentétben feladni a holmim kézi poggyásznak szánt részét is.
“Mindenütt jó, de legjobb otthon.” – mondás
Ezzel önmagában nem is lett volna komoly gondom, ha az így kézi poggyászként megmaradó dolgok nem egy vacak nylon szatyorba kerülnek, aminek az első kereszt folyosónál leszakad a füle. Ráadásul semmi értelmes táskát nem lehetett kapni a reptér mindenki számára nyitott részén, és még azt is csak nagyon drágán. Úgyhogy egy másik nylon szatyor maradt néhány pennyért.
Végül a biztonsági ellenőrzés utáni tax free üzletek egyikében találtam egy szintén nem túl olcsó, de legalább az ízlésemnek többé-kevésbé megfelelő (értsd: kellően praktikus) táskát találni. Jó tanács, mindig legyen az embernél egy ilyen vészhelyzet esetére.
