Völgyi Attila fotóriporter blogja…

Fotó: Goran Tomasevic/Reuters

A Sunday Times nem akar szabadúszó fotósokat extrém kockázatvállalásra ösztönözni, ezért Szíriából nem tartanak igényt az ő háborús tudósításaikra. A lapnál úgy gondolják, hogy ez a legjobb módja, hogy megvédjék őket – leginkább saját vakmerőségüktől.

Goran Tomasevic és más fotósok napról-napra sokkolják a világot Szíria kegyetlenségeivel, mint a legutóbbi orvlövész támadás. Ennek ellenére – vagy inkább nagyon is ennek hatására a Sunday Times szerkesztőségénél rájöttek, hogy a kereslet mindig kínálatot szül. Háborús tudósítások esetén pedig a lapok kereslete szükségszerűen azzal jár, hogy a kínálatot biztosítani próbáló szabadúszók egyre nagyobb kockázatot vállalnak, hogy egymással versengve kiszolgálhassák a képeikre igényt tartó lapokat. Ezt próbálja megelőzni a lap (talán nem is annyira újkeletű) irányelve, ami kimondja, hogy nem veszik meg szabadúszó fotósok képeit a Szíriai háborúról.

Ez jól rímel Radu Sigheti álláspontjára, aki tavaly publikált véleményében a fotópályázatokról írta, hogy rossz motivációt jelent az erőszakos képek díjazása, mert sok feltörekvő fotósban azt a tévképzetet keltheti, hogy a kiemelkedés és gyors karrier lehetőségét a háborúkban találhatják meg.

A Press Gazette nyomán a PetaPixel is új jelenségként számol be róla, hogy a Sunday Times nem kér a szabadúszók képeiből, miután a több háborút is megjárt Rick Findler megkeresését nemrég elutasították.

Szlankó Bálint

A nemrég Szíriában elrabolt, majd nem sokkal később szerencsésen kiszabadult magyar szabadúszó újságíró, Szlankó Bálint viszont úgy emlékszik, hogy ez nem új dolog a Sunday Timesnál, az ő tudósításait is többször elutasították erre hivatkozva: “Én megértem az érvüket, de persze a mi szempontunkból ez nem annyira jó dolog.

Szerintem nem az a legfontosabb, hogy valaki szabadúszó vagy nem, hanem hogy mennyire elszánt, mennyire ügyes, és mennyi tapasztalata van. Illetve persze forrásokra is szükség van, de ezeket alapvetően szabadúszóként is elő lehet teremteni, csak nem olyan könnyen.

Szíriáról azt gondolom, hogy aki még nem dolgozott konfliktusövezetben, az jobban teszi, ha nem megy oda, mert sokkal rosszabb, mint Líbia vagy Afganisztán, és azt hiszem rosszabb, mint Irak — szóval nem egy jó tanulópálya. Igaz, ismerek egy-két fickót, akinek Szíria az első, és nagyon profin dolgoznak, szóval a tapasztalat kétségkívül nem minden.” Bálint kalandjairól a Dróton túl blogon számol be rendszeresen.

James Foley – Fotó: Nicole Tung/AFP/Getty Images

A szintén Szíriában elrabolt amerikai szabadúszó filmes, James Foley viszont nem volt olyan szerencsés, mint Bálint. Foley 77 napja tűnt el, és családja a mai napig nem tudja, hogy hol lehet, vagy mi van vele. Sok kolléga csatlakozott a kiszabadítására létrehozott oldalhoz, többek között az AFP francia hírügynökség is, amelynek épp dolgozott, mikor elrabolták.

Szandelszky Béla Szíriában – Fotó: Muhammad Muheisen/AP

Az AP budapesti tudósítójával, Szandelszky Bélával is beszélgettem a témáról, miután hazaért Szíriából. Ő is azt mondja, hogy “az ország nagyon veszélyessé vált, és a felkelők egyes csoportjai kifejezetten emberrablásokra utaznak, mert sok váltságdíjat kérhetnek értük, illetve túszcseréhez is jók, mert egy nyugati újságíróért cserébe akár egy tucat felkelő szabadon engedését is elérhetik.”
Amit Béla legszörnyűbbnek tart, hogy a háborús övezetben ugyanaz a kiszervezés, kényszervállalkozás és spórolás megy, mint itthon. “A szabadúszókat képenként, vagy legjobb esetben is napidíjban fizetik, de még annyit se kapnak, mint a főállású fotósok sofőrje. Viszont ha keresni akarnak, akkor oda kell menniük a tűzvonalba, a saját felszerelésüket és az életüket kockáztatva, mert ha nincs kép, nincs fizetés sem. Persze a költségeiket is maguknak kell kitermelniük, ha pedig megsebesülnek, vagy belehalnak a munkába, akkor teljesen magukra maradnak, mert nincs céges biztosítás, nincs táppénz, nincs aki fizesse a temetésüket sem.” – mondja.

Béla fontosnak tartja azt is megemlíteni, hogy miközben az AP mindent megtesz a saját embereinek biztonságáért és szabadúszókat sem küldenek a háborús területekre. Vannak viszont olyan helyzetek amikor egyszerűen elkerülhetetlen, hogy az ott levő szabadúszók képeit használják, mert nem tudnak mindenhol ott lenni, bizonyos képek viszont nélkülözhetetlenek. Ilyenkor kénytelen még egy a hitelességére 100%-osan adó hírügynökség is bevállalni a külsős képeket. Ugyanakkor tudunk olyan ügynökségről, amelyik pont a külsős képek ellenőrizhetetlensége miatt inkább nem adja ki szabadúszók képeit.

Egy másik fontos szempont, amit Béla említ, hogy miért is van olyan sok spanyol szabadúszó Szíriában: “December végén segítenem kellett egy sérült spanyol kollégának kijutni Sziriából. Míg intéztem a dolgokat, már török területen, megjelent öt másik spanyol. Mind szabadúszó. Éppen Szíriába mentek befelé, míg a sebesült társuk jött éppen kifelé.
Megkérdeztem őket, hogy miért spanyol ebben a háborúban minden szabadúszó? Sose fogom elfelejteni a válaszukat: ‘Ha bemegyünk, lehet, hogy sebesülten, vagy koporsóban jövünk ki. Viszont ha otthon maradunk, munkanélküliek vagyunk és még a lakbért sem tudjuk a fotózásból kifizetni.’ Azért ez erősen elgondolkodtató” – mondja Béla.

Kurucz Árpád

A Népszabadság fotóriportere Kurucz Árpád megérti a fotósok lelkesedését. Mint mondja, neki is megvolt ez a korszaka, de hálás érte, hogy egyiptomi kalandját azon a ponton és úgy törték derékba, ahogyan, és nem véresebb módon kellett megtapasztalnia, hogy a haditudósítás nem az ő kenyere. “Ma már nem is indulnék el háborúba, inkább foglalkozom azzal a körülöttünk levő rengeteg dologgal, amit egy fotós feldolgozhat, és amikben megmutathatja saját tehetségét is. Szerintem ez bölcs megközelítés a Sunday Timestól, bár ha egyedül csak ők tesznek így, az nem fog gátat szabni annak, hogy forrófejű fiatalok ettől tartsák magukat jobb fotóriporternek.
Én a háború fotósok munkái közül mindig jobban szerettem azokat, amik nem a halált és a hullákat mutatják, hanem egy háború közepette is az életről és a reményről szólnak, mint James Nachtwey képei.”

Olvasd el a Press Gazette cikkét  – fordításban:

A Sunday Times nem kér a szabadúszók szíriai képeiből

Egy brit háború fotósnak azt mondták a Sunday Times szerkesztői, hogy ne küldjön képeket Szíriából. A lap azzal indokolta a szokatlan választ, hogy “nem akarják extrém kockázatvállalásra bátorítani a szabadúszókat”.

Rick Findler Aleppoból küldött képeket a héten, amiről a lapnál elismerően nyilatkoztak: “úgy tűnik, hogy remek munkát végeztél”, de azzal folytatták, hogy “az a lap irányelve, hogy nem fogadunk fotókat Szíriából, mert túlságosan veszélyes onnan tudósítani”.

A 28 éves Findler képei már többször megjelentek a Sunday Timesban, kétszer volt Irakban, megjárta Líbiát és most harmadszor van Szíriában. Szerinte “a fotós döntése, hogy vállalja-e a kockázatot, vagy sem. Szerintem a fotózásnak része, hogy néhányan különös kockázatot vállalnak azért, hogy megmutassák a világ más részein élőknek, hogy ott mi történik.
Egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. Csüggedt és elkeseredett vagyok.”

A brit Sajtófotó Szövetség alelnöke, Eddie Mulholland egyetért: “ideális esetben ilyen munkára belsősöket kellene küldeni. Egy nagy szervezet támogatása nagyon fontos lehet, ha segíteni kell a bajbajutott kollégán. Ugyanakkor teljesen megértem, hogy Rick miért csinálja. Én is csináltam bármilyen támogatás nélkül, ahogy a kortársaim is.

Egy fiatal szabadúszó előnye lehet, hogy az idősebb kollégákkal szemben nincsen családja, vagy egyéb elkötelezettségei. Ugyanez az oka, hogy miért a fiatalokat küldjük a hadseregbe.”

A Telegraph fotóriportere Warren Allott úgy gondolja, hogy a szabadúszó képek elfogadásának problémája nem csak a Sunday Timest érinti: “Nemrég értem haza Szíriából, és ezen a ponton már nem biztos, hogy vissza mernék menni. Ahhoz, hogy a frontvonalra juss, egy csomó kis városon kell átkelni. Mindegyiket más csoport ellenőrzi, sok banda pedig emberrablásra szakosodott. Nekik egy nyugati újságíró igazi főnyeremény. Fogságba ejtenek és eladnak egy másik csoportnak, vagy talán az Al Kaidának, akik aztán komoly válságdíjat követelnek érted.

Ha egy újságnak dolgozol, akkor az ő felelősségük, hogy kihozzanak. Ismerik a kockázatot, mielőtt odaküldenek, és fizetnek érted, vagy gondoskodnak róla, hogy kiszabadulj. De én hallottam már pletykákat olyan szabadúszóról, akinek közölték valahol néhány képét, mielőtt elrabolták, és azt állította, hogy a lapnak dolgozik. Ez pedig rendkívül komoly gondokat okozott az újságnak is, ami emiatt igyekszik elkerülni a szabadúszók képeit.”

A Sunday Times külpolitikai rovatvezető-helyettese, Graeme Paterson azzal magyarázza a lap új irányelvét, hogy “a Marie Colvinnal történtek fényében, úgy döntöttünk, hogy mi nem akarunk egyetlen újságírót sem Szíriába küldeni. Ugyanezt az álláspontot vettük fel a szabadúszókkal is, akik elküldik nekünk az anyagaikat. Még akkor is, ha már biztonságban hazaérkeztek onnan. Azért döntöttünk így, mert ha átvennénk a szabadúszók anyagait, akkor az további kockázatvállalásra ösztönözné őket a jövőben. Elképesztően veszélyes ott a helyzet, mi pedig nem szetetnénk több vérontást. Már így is túl sok történt.

Ott voltak a saját embereink és elkészítették a saját anyagaikat, ez tehát nem jelenti azt, hogy mi nem foglalkozunk vele, hogy mi történik Szíriában. Tudjuk, hogy nagyon is fontos mindez.” Azt is hozzáteszi, “amennyire tudom, nem a jogászok tanácsára döntött így a lap. Ez nem gazdasági döntés, hanem erkölcsi elhatározás.”

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess Facebook, Google+ és Twitter segítségével!