‘háború’ címkével ellátott bejegyzések

79 évesen hunyt el az AP legendás haditudósítója Horst Faas

2012. május 14. hétfő
HorstFaas old photoJockeiFinckAP 79 évesen hunyt el az AP legendás haditudósítója Horst Faas

Fotó: Jockel Finck / AP

A rengeteg díjjal is elismert életművet maga mögött hagyott Horst Faas azon kevés haditudósító közé tartozik, akiknek sikerül idősen, és békés körülméynek között eltávozni az élők közül. Hetvenkilenc évesen Münchenben hunyt el az Associated Press legendás vietnámi fotósa.

Nemrég James Nachtwey születésnapja kapcsán emlegettem, milyen ritka, hogy egy háború fotós idős kort éljen meg, hiszen rengeteget kockáztatnak a munkájuk során. Horst Faas egyike volt azoknak, akik Nachtwey munkásságát is inspirálták. Életműve jelentős részét a Vietnámi háborúban és Ázsia más hadszínterein alkotta. Azokat a képeket, amik az őt követő fotós generációkat a pályára terelték, és amik nem csak a szakmában dolgozóknak mutatták be, milyen volt az a háború.

Több nemzetközi lap, köztük a NY Times Lens Blogja, a Digital Journalist és a Chron is foglalkozott az egykori AP tudósító halálával. Sőt magyar lapokban, így a PixInfon és az InPhoto blogon is megemlékeztek róla. Több munkatársa is megszólal, és nagy tisztelettel adóznak az egykori kolléga emlékének. A HVG Nagyítása pedig nagy képes válogatást közöl legemlékezetesebb képeiből.

A rá emlékező lapok mind megemlítik, hogy Faas nem csak egyszerűen az Associated Press saigoni fotósa volt, hanem felelős vezető is. Már tudósítóként is maga köré gyűjtötte a tehetséges külföldi és vietnámi fotósokat egyaránt. Mint a visszaemlékezések írják, toborozta “Horst seregét”, amit vezénylő tábornok módjára irányított a háborús övezetben. A fiatal fotósokat fényképezőgéppel fegyverezte fel és filmmel látta el, hogy teljesíthessék legfontosabb parancsát: “jó képekkel gyertek vissza!” Az eredményből pedig rendkívül beszédes képriportok születtek a fronton harcoló katonálról és a polgárok életéről egyaránt.

HorstFaas photoAP 79 évesen hunyt el az AP legendás haditudósítója Horst Faas

Horst Faas Vietnámban - Fotó: AP

Pártfogoltjai közül többen szép karriert futottak be. Huynh Thanh My, egy színészből lett vietnámi fotós egyik kedvence volt, aki 1965-ben a négy AP belsős fotós egyike lett, és egyike annak a két dél-vietnámi újságírónak, akiket a tizenöt évig tartó háború hetven újságíró áldozata közt megöltek. Öccse Huynh Cong “Nick” Ut folytatta az AP-nél a fotózást, és Faas mentorálásával elnyerte az ügynökség hat vietnámi anyaggal szerzett Pulitzer-díjának egyikét. 1972-Ben díjazott képén egy csúnyán megégett vietnámi lány menekül a napalm támadás elől.

Horst Faas fotóriporteri munkája után még 28 éven át képszerkesztőként folytatta az AP-nél, ahova 1956-ban lépett be. A német származású fotós több háborút, forradalmat és Olimpiát, meg az ezek közti egyéb eseményeket is fotózta, de mégis a vietnámi munkáira emlékszik leginkább a világ. Itt készült háborús képeivel négy komoly díjat nyert, köztük a híres Robert Capa aranymedált és két Pulitzert is. Vietnámban súlyosan megsérült, és kis híján elvérzett, de egy amerikai tábori orvos megmentette az életét.
Sok évvel későbbi nyugdíjazása után is folytatta a szakmai munkát, több könyv kiadásában részt vett, iskolákban tanított és azután is aktívan tevékenykedett, hogy egészsége romlásával tolószékbe kényszerült, bár ezután inkább már csak európán belül utazott.

Nyugodjék békében!

Hamis fotóval emlékezünk Berlin felszabadítására

2012. május 3. csütörtök
Reichstag Berlin russianFlag photoJevgenyKhaldeiTASS Hamis fotóval emlékezünk Berlin felszabadítására

Történelmi részletekért katt a képre! - Fotó: Jevgeny Khaldei/TASS

Május másodikán volt Berlin felszabadításának évfordulója. Mi mással lehetne erről megemlékezni, mint egy világhírű fotó meghamisításának történetével.

Az Urban Legends okfejtése nyomán Hernádi Levente írt róla blogján, de korábban már az InPhoto blog és sok másik oldal is írt a fotótörténeti manipulációról, ami persze nem volt példátlan ritka eset a Szovjetúnióban. Bár hozzá kell tenni, hogy a megjelent írások bizonyos részletekben legalább annyira eltérnek, mint a ciril betűs nevek latin betűs írásmódjai, amik jelentősen megnehezítik az orosz nevekre való keresést.
A fotó készítője egyik oldal szerint Jevgenyij Khaldei, a másik szerint Jevgenyij Haldej, sőt még abban sem egyeznek az egyes oldalak verziói, hogy a fotós a TASZSZ hírügynökség munkatársa volt (ez a valószínűbb), vagy a képet közlő Ogonjok magaziné. Sok kérdésben egyébként a róla szóló Wikipédia bejegyzés sem igazán tesz igazságot.

Soviet flag on the Reichstag roof Khaldei Hamis fotóval emlékezünk Berlin felszabadítására

Történelmi részletekért katt a képre! - Fotó: Jevgeny Khaldei/TASS

Abban minden forrás nagyjából megegyezik, hogy az emlékezetessé vált fotó csak a második zászlótűzéskor készült el, és a fotón sok részletet módosítottak, nem csak a fosztogatásra utaló jeleket, a katonák kezein látszó több karórát tüntették el a gondos cenzorok. Minden valószínűség szerint a közismertté vált fotó nem egyszerűen egy fotó módosítottváltozata, sőt nem is két képből lett összemontírozva. Van olyan forrás, ami szerint a fotós egy teljes tekercset elfényképezett a tetőn, ezekből illesztgették össze a végleges változatot – sőt az sem teljesen egyértelmű, hogy melyik is a végleges változat, mivel az első közlés után is módosítottak még rajta a cenzorok. Valószínűleg már az első változatban kicserélték a zászlót is, és némi füstöt is retusáltak a képre, és a szovjet retusőrök, akiket ma PhotoShop zsonglőrnek neveznénk, még csak el sem veszítették állásukat mindezért – szemben a modern kir fotótörténet emlékezetes képhamisítóival, mint Adnan Hajj.

Minden esetre a fotó Berlin felszabadításának és a háború végének szimbóluma lett.

Elhunyt a World Press Photo egyik idei győztese Szíriában

2012. február 22. szerda
RemiOchlik photoLucasDolega Elhunyt a World Press Photo egyik idei győztese Szíriában

Fotó: Lucas Dolega

Több tucat áldozata volt a szíriai Homszban történt rakéta támadásnak. Az áldozatok közt több haditudósító is volt, mivel a rakéta pont az ideiglenes sajtóközpontnál csapódott be. Az áldozatok között van Rémi Ochlik francia fotóriporter, a World Press Photo pályázat egyik idei nyertese is.

Holland cikkekre hivatkozva a HVG is publikált egy rövid hírt a történtekről, majd valamivel bővebben is feldolgozták a témát, bár inkább csak két képet tettek hozzá a történethez. Engem egy párizsi fotóriporter értesített, aki pár napja még együtt vacsorázott Rémivel és két, szinte elválaszthatatlan barátjával Arnaud Brunet és Olivier Laban Mattei fotóriporterekkel, mielőtt az Szíriába indult volna.
Sőt tőle értesült a fiatal francia fotóriporter arról is, hogy líbiai tudósításával első díjat nyert az idei World Press Photo pályázat General News Story kategóriájában. Megünnepelniük viszont már nem sikerült a rangos díjat. A British Journal of Photographynak nemrég azt nyilatkozta győzelméről, hogy meglepte a hír, nem számított semmilyen díjra: “Azt gondoltam, ennyi remek fotóssal a mezőnyben – köztük Yuri Kozyrev, Jerome Sessini és Alex Majoli – esélyem sincs nyerni. Meglepett, persze boldog vagyok.”

Végzetes rakéta támadás
Az első hírek szerint huszonheten haltak meg, de nem sokkal később már 60 halottnál tartott az áldozatok listája. A Reuters tudósítása szerint a brit Sunday Times számára tudósító Marie Colvin amerikai újságíróval együtt érte rakéta találat a szíriai Homsz Baba Amro negyedében. Mindketten rutinos háborús tudósítók voltak. Az újságírónő 2001-ben Sri Lankán egy robbanás repeszei miatt elveszítette egyik szemét. Két másik fotós, Paul Conroy és William Danilels, illetve Edith Bouvier újságíró szintén súlyos sérüléseket szenvedtek. A híradások szerint állapotuk válságos, és az őket ellátni próbáló szíriai tábori kórház mostoha körülményei között könnyen el is vérehzetnek.
A Busines Week arról számol be, hogy a mostani súlyos újságírói áldozatok nyomán komoly diplomáciai figyelem kezd összpontosulni szíriai eseményekre. Újra napirendre került az ENSZ közbelépése, amit korábban Oroszország vétója hiúsított meg, illetve egyre többen sürgetnek fegyverszünetet az elmúlt napok eseményei nyomán.

Battle4Libya photoRemiOchlik Elhunyt a World Press Photo egyik idei győztese Szíriában

Rémi Ochlik World Press Photo díjas sorozata

Szép karrier fiatalon
A 29 éves Rémi Ochlik 20 évesen tudósított először háborús övezetből. A Haiti konfliktus volt az első krízis helyzet, amit fotózott. Itt készült anyagával rögtön elnyerte a fiatal fotóriporterek munkáját elismerő Francois Chalais díjat, és képeit kiállították a Visa pour l’Image párizsi nemzetközi fesztiválon. Később tudósított a 2008-as kongói háborúból, majd ismét Haitiről a kolera járvány és a 2010-es választások idején, legutóbb pedig az Aarab tavasz eseményeit fotózta TunéziábanEgyiptomban és Líbiában.

Szomorú ironia, hogy a World Press Photo pályázat személyes adatlapján egy olyan kép van Ochlikról, amit Lucas Dolega szintén francia fotóriporter készített róla, aki tavaly veszítette életét Tunéziában. Vele és a már említett Arnaud Brunet és Olivier Laban Mattei társaságában sokat fotóztak együtt éles helyzetekben, mintha csak a közel-kelet háborúit járó Bang Bang Club tagjai lennének – akik közül már szintén csak két túlélő maradt.
Mikor Laban-Mattei hazavitte társuk holttestét, Ochlik azt mondta, hogy “Tunéziában akarok maradni, mert folytatnom kell a muknáját; továbbra is tájékoztatni kell az embereket.”

New York Times Lens Blogján közölt visszaemlékezés szerint részt vett az elhunyt barát, Lucas Dolega emlékére létrehozott díj életre hívásában, amit barátja emlékére Emilio MorenatiAfganisztánban megsérült AP fotóriporter kapott.
Rémi Ochlik 2005-ben két másik francia kollégájával, Christophe Bertolinnal és Grégory Boissyval megalapították az IP3 névre hallgató közös ügynökségüket, Rémi fotói megtalálhatók közös ügynökségük honlapján, és saját honlapján egyaránt. Képei számos lapban megjelentek, köztük a Le Monde, Paris Match, VSD és a Time magazinban, valamint a Wall Street Journalben is. Élete utolsó megbízatására a Paris Match küldte Szíriába, Alfred de Montesquiou újságíróval. A lap szerkesztője, Jerome Huffer azt is elmesélte a Lens Blognak, hogy Ochlik nem sokkal Dolega halála után kereste meg őket, és hamar megállapodtak a részletekről. Mint mondja, “Rémi nemrég csatlakozott munkájával és barátságával a Paris Match családhoz, de már mindörökre közénk tartozik.”

Asztmában hunyt el Anthony Shadid a Times háborús tudósítója

2012. február 18. szombat
 Asztmában hunyt el Anthony Shadid a Times háborús tudósítója

Fotó: Török Külögyminisztérium/Reuters

Szíriában életét veszítette a kétszeres Pulitzer-díjas haditudósító, Anthony Shadid. Holttestét fotóriporter kollégája, Tyler Hicks vitte vissza Törökországba.

A 43 éves újságíró, fotóriporter kollégájával egy történeten dolgozott Szíriában. A szögesdrót alatt szivárogtak be az országba, hogy elkerüljék a hatalom figyelmét, mivel a kormány egyre szigorúbban próbálja a sajtó szabadságát korlátozni. Különös tekintettel, mivel Shadid korábbi munkássága miatt már fekete listán volt a hatóságoknál.
Mint a haláláról beszámoló lapoknak Shadid szülei elmondták, régóta szenvedett a légúti betegségben, de orvosságai révén nem volt súlyosabb problémája. Most viszont fulldokolni kezdett. A rohamot valószínűleg a Szíriában használt lovak szőre váltotta ki, mivel allergiája leginkább a lószőrre volt érzékeny. Orvosságai vele voltak, de úgy fest, az életét végül nem sikerült megmenteniük. Halálakor mellette volt fotóriporter kollégája, Tyler Hicks is, akivel már sok mindenen mentek keresztül együtt a térségben. Mikor Shadid rosszul lett, már nem tudott mit tenni. Ő csempészte vissza kollégája holttestét Törökországba.

A NY Times nekrológja szerint Anthony Shadid régóta szenvedélyesen érdeklődött a közel-kelet iránt. Részben libanoni-amerikai származása miatt, részben pedig az ott személyesen szerzett tapasztalatai miatt. Oklahomában született, és származása ellenére arabul csak felnőtt fejjel tanult meg anyanyelvi szinten.
Élete nagy részét a térségben töltötte tudósítóként. Munkásságát lírai stílus, alapos megfigyelések és elemzések jellemezték. Érdeklődése középpontjában a hétköznapi emberek álltak, akik arra kényszerültek, hogy rendkívül nagy árat fizessenek azért, hogy a térségben éljenek, hogy vallásukat gyakoroljassák, vagy amiért valamelyik népcsoporthoz, társadalmi réteghez tartoztak.
Haláláról a New York Times egy nekrológon kívül terjedelmes összeállítással számol be, melyben kollégái, és olvasók is megemlékeznek az eltávozott újsáíróról. Az oldalba beágyazva több vele kapcsolatos Twitter üzenet is megjelenik. Ezek egyike,  így fogalmaz: “Shadid volt a legelegánsabb példa arra, hogy lehet valaki egyszerre arab és újságíró is az amerikai médiában, cinizmus és elfogultság nélkül.” A Reuters, és más nemzetközi lapok is megemlékeznek haláláró. A magyar lapokban jobbára az MTI nyomán jelent meg róla hír (Hír24, Heti Válasz, Metropol, Magyar Nemzet, stb). A Huffington Post megemlékezésében főként újságírók Twitter üzeneteit jelenítik meg Shadid haláláról. (Ugyanakkor az alább beágyazott AP videó kommentelői közt számos gyalázkodó megnyilvánulás is van, de nem egyértelmű, hogy ezek az arab világból érkeztek és Shadid amerikaiságának szólnak, vagy Amerikából érkeznek, és arab származásának szólnak.)

AntonyShadid young photoPeterBarrerasDailyCardinal Asztmában hunyt el Anthony Shadid a Times háborús tudósítója

Fotó: Peter Barreras/Daily Cardinal

Diák éveiben a Madison egyetem lapjánlál kezdte az írást. Mint az iskolaújság visszaemlékezése írja, amint az egyetemre felvették, és a városba érkezett – még azelőtt, hogy szállást keresett volna – első dolga volt felkeresni a szerkesztőséget, hogy jelentkezzen, írni akar nekik. Minden holmija vele volt a zsákjában, ami majdnem akkora volt, mint ő maga, de készen állt a munkára.
Karrierjét az AP, majd a Boston Globe munkatársaként folytatta hasonló álhatatossággal. Később a Washington Post számára tudósított. Munkájával 2004-ben és 2010-ben Pulitzer-díjat nyert iraki tudósításaival. Ezután kezdett a New York Times-nak dolgozni, a bagdadi, majd tavaly óta a bejrúti irodájának vezetője. Három könyvet írt a közel-kelet politikai életéről és társadalmáról.

Az Arab tavaszról készített tudósításáért – több kollégájával együtt – szerkesztősége jelölte az idei Pulitzer-díjra is (melynek díjazottjait majd áprilisban jelentik be).
2002-ben vállon lőtték, miközben Ramallahból tudósított, tavaly márciusban Líbiában három másik társával – köztük Tyler Hicks fotóriporterrel – elrabolták a Kadhafihoz hű csapatok. Hat nap fogság után összeverték őket, és szabadon engedték mindannyiukat.

Kapcsolódó oldalak:

IFRAME Embed for Youtube

Mit csomagolnál háborúba induláskor?

2011. december 23. péntek
WarPhotographer pack cameraGear photoUmitBektasReuters Mit csomagolnál háborúba induláskor?

Háborúba készülő fotós holmija - Fotó: Umit Bektas/Reuters

Nagy utazásnál mindig kritikus, hogy mil mindent vigyen magával az ember úgy a fotózáshoz, mint az egyéb holmik közül. A Reuters fotóriportere arról mesél, milyen felszereléssel indult Afganisztánba, hogy az amerikai katonákat fényképezze.

A Reuters blogján az Afganisztánból nemrég hazaérkezett Umit Bektas mesél róla, hogyan csomagolt, mikor megtudta, hogy háborúba indul. Ebből a beszámolóból a PetaPixel is idéz részleteket, amit MLZphoto blogja is lefordított. Ezek közvetítő forrása a PopPhoto  pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a csomagolás milyen nagy mértékben eltér a korábban szintén a Reuters blogján megjelent képektől, hogy milyen felszereléssel készültek Wilmos herceg esküvőjére a fotósok. Képei és beszámolója révén jóval részletesebben megismerhetjük, mivel és hogyan dolgozott Afganisztánban, mint annak idején David Gutenfelder képeiről, aki elsők között fényképezte iPhone-jával az Afgán hadszínteret és többek között saját felszerelését is.

“Mikor megtudtam, hogy mikor kezdődik afganisztáni kiküldetésem egy amerikai katonai alakulatnál, szerencsére volt elég időm felkészülni. Úgy éreztem, mindent el kell terveznem, így összeállítottam egy listát a teendőimről. A lista elején a táskáim becsomagolása állt.

Tudtam, hogy nagyon gondosan össze kell készítenem, amit vinni akarok. Tudtam, hogy könnyű felszereléssel kell utaznom, de ugyanakkor mindennek kéznél kell lennie, amire csak szükség lehet. Figyelembe véve a feladat jellegét, és az afganisztáni helyzetet, lehetetlen lenne pótolni bármit, amit itthon hagyok. Mivel féltem, hogy valami fontosat lefelejthettem a listámról, felvettem a kapcsolatot a kabuli Ahmad Masooddal, és a Reuters más fotóriportereivel akik már kísértek hasonló módon katonai alakulatokat Afganisztánban. Masood valószínűleg gyakran kap ilyen kérdéseket a kollégáktól, mert azonnal komplett szakirodalmat küldött vissza, benne egy komplett listával, hogy miket kell magammal vinnem, és egyéb hasznos információkkal. A tőle és más kollégáktól összegyűjtött tapasztalatok alapján már tudtam is, hogy mi mindent kell magammal vinnem 

WarPhotographer pack helmetWest photoUmitBektasReuters Mit csomagolnál háborúba induláskor?

Fő a biztonság - Fotó: Umit Bektas/Reuters

A legfontosabb a biztonsági felszerelés – repesz álló mellény és sisak. Ha ezek nincsenek ott az első számú csomagodban, akkor fordulhatsz is vissza. Ezért én ezeket egy külön táskába tettem.

A második táskában van mindaz, amire szükségem lesz a fotózáshoz és a képek elküldéséhez. Két fényképezőgépre van szükségem, de a biztonság kedvéért vittem egy harmadikat is. Mivel egy multimédia anyagot is terveztem, ezért elcsomagoltam egy hangfelvevőt és egy mini videokamerát. Ezen kívül egy Bgan terminál biztosítja az Internet kapcsolatot a képek elküldéséhez, és egy Thuraya az egyéb kommunikációt. Mikor a laptopomat betettem a táskába, eszembe jutott, hogy “mi lesz, ha elromlik?” úgyhogy eltettem egy másik kisebb laptopot is tartaléknak. Ezen kívül minden műszaki cikkhez eltettem egy tartalék akkumulátort, amivel működnek. De azért a fényképezőgépekhez két tartalék akkut csomagoltam. Mivel nagy objektíveket nem használhatok, eltettem egy telekonvertert, ezen kívül töltők, kábelek, memóriakártyák, tisztítószerek és adapterek. Ez töltötte ki a legnagyobb táskámat.

AfganistanSky armyPatrol photoUmitBektasReuters Mit csomagolnál háborúba induláskor?

Éjjeli őrjárat a csillagos ég alatt - Fotó: Umit Bektas/Reuters

Pakolás közben figyeltem fel a mini háromlábú állványomra. “Vigyem vagy ne?” Teljesen magától értetődőnek tűnt, hogy minden másnál jobban kellhet egy ilyen küldetésnél. Bizonytalan voltam. Zavart a tudat, hogy amennyire csak lehetséges könnyű felszereléssel szeretnék utazni, mégis magammal akarok vinni egy mini háromlábú állványt. Végül mivel nem akartam, hogy kétségek gyötörjenek, amiért itthagytam, inkább begyömöszöltem a táskába, ami így is kezdett túl nehézzé válni.

Végül Afganisztánban egy éjszakai őrjárat során Logar tartományban nagyon is örültem neki, hogy magammal vittem. Az ég tiszta volt, tele olyan fényes csillagokkal, amilyeneket még soha nem láttam. A katonák egy tábortűz körül ülve beszélgettek. Én mosolyogva húztam elő a kis állványt a táskámból. Beállítottam a megfelelő szögbe, és egy 30 másodperces expozícióra. Az állvány bizonyította, hogy érdemes volt elhoznom.

WarPhotographer pack outdoorsGear photoUmitBektasReuters Mit csomagolnál háborúba induláskor?

Túrafelszerelés - Fotó: Umit Bektas/Reuters

A táskámban volt egy pár nélkülözhetetlen kiránduló felszerelés is, mivel tudtam, hogy az idő nagy részét a szabadban töltöm majd. Hálózsák, meleg ruha, vizes hátizsák, fejlámpa, kesztyű, stb. Mindez elég kevés helyet hagy a saját ruháimnak. De a tudat, hogy azokat itthonhagyhatom, valahogy nem zavart annyira, mintha a fotó felszerelésemből hagynék itt valamit.

Mikor hazaérve kicsomagoltam, csak akkor ébredtem rá, hogy nem vittem magammal semmi olyat, amit ne használtam volna, vagy amit feleslegesen cipeltem volna el Afganisztánba és vissza. Bár egy valamit végül csak elfelejtettem elvinni magammal – törölközőt. Szerencsére azt Kabulban is sikerült szerezni.”