‘Gárdi Balázs’ címkével ellátott bejegyzések

Az interjú másik oldalán ülve

2011. március 16. szerda

Pixinfo interjuk fotosokkal Az interjú másik oldalán ülveElég sok és érdekes interjút végig fényképeztem már, de az szokatlan, mikor megkérnek, hogy a mikrofon másik oldalára üljek, és velem készítenének interjút.

A Pixinfo interjú felkérése meglepett, és még mindig nem tudom, mit is keres a véleményem olyan ismert és elismert fotós kollégák között, mint Szabó BarnabásBaricz KatiBurger BarnaFéner TamásBarakonyi Szabolcs, Szandelszky Béla, Máté Bence, Göbölyös Luca, Szipál Péter, Keleti Éva, Bánkuti András, Korniss Péter, Eifert János, Szipál Márton, Mirkó István, Kecskeméti Dávid, Nánási PálGárdi BalázsSzigetváry Zsolt, Bánkuti András hogy csak a legkimagaslóbbakat, és a kedves ismerősöket emlegessem (interjúik megnelenésének fordított sorrendjében) a Pixinfo interjúi közül.

Legnagyobb gondban akkor voltam, mikor a képeket kellett csatolni. Na nem az általam készített fotók miatt, azokkal szerencsére viszonylag jól állok, elég sok van. Viszont rólam még mindig nincsenek jó képek, pláne munka közben. (Az interjúban megjelent portréért köszönet Katona Vandának, sajnos az ő neve lemaradt a kép alól.)
Azt nagyjából tudtam, hogy önmagam fényezni nem szeretném. Aki ismer engem vagy a munkámat, az tudja milyenek a képeim, és nem hiszem, hogy a fotózás művészetének nagy titkait pont én tudom elárulni egy ilyen interjúban. Ugyanakkor ahogy talán a blogom is, tudok néhány érdekes gondolattal szolgálni, így inkább ezeket próbáltam megosztani az interjúban, pláne a fent említett szaktekintélyek társaságában.
Örültem volna, ha az interjúba sikerül belinkelni a szövegben érintet témák linkjét a blogomról. Már csak azért is, mert én a blogot is igyekszem mindig teleszúrkálni hasznos kapcsolódó linkekkel, amik (szerintem) segítik a tájékozódást, és hogy ne kelljen az amúgy is mindig hosszúra nyúló betű tengerben mindent újra és újra leírni, ami már korábban megjelent. Persze megértem, hogy a Pixinfo általában nem így jár el, és most sem tett kivételt.

Hatalmas szerencsémre nem élő adásban készült az interjú, így az azt készítő újságírónak, Beke Dánielnek sikerült közölhető formába szerkeszteni a felvett anyagot.
Szakmai berkekben közismert, hogy vannak olyan zseniális interjúalanyok, akiket elég megkérdezni, és jegyzetelni, mert sok év tapasztalatával és remek előadókészséggel képesek rögtön nyomdakész, kerek válaszokat adni. Rám mindez természetesen nem igaz. Nekem ez inkább írásban megy, már amennyire itt a blogon ez sikerülni szokott.

Pixinfo interju VolgyiAttila Az interjú másik oldalán ülve

Többen kérdezték, hogy milyen volt az intejrú, hol és hogyan készült, adjak betekintést a műhelytitkokba. Nos nem tudom mit mondhatnék erről. Számomra körülményeiben ez is csak egy interjú volt a rengeteg másikhoz hasonló, amiket fotósként végig csináltam más újságírók mellett. Csak most a képkivágások, és a megfelelő hangulatú képek megörökítése helyett a válaszokon törtem a fejem. Szerencsémre Dani megértő volt, és már előre bocsátotta, hogy ha valami kimarad a beszélgetésből, azt utólag a végső tisztázásnál nyugodtan beleírhatom. Erre szükség is volt, ami engem frusztrált is kellő képpen. Én sem szeretem, ha a fotóalany utólag cenzúrázza átválogatja a képeket, és beleszól, hogy mi jelenjen meg róla. De Dani nagyon konstruktív és együttműködő volt, szerinte azzal, amit hozzátettem csak jobb lett az anyag. Remélem, hogy szerintetek is.

Aki még nem olvasta a velem készült interjút, az olvassa el, aki már olvasta, az olvassa el a többiekkel készülteket is, azok szerintem még érdekesebbek.

Képek a Víz világnapjához

2010. március 23. kedd
National Geographic Fresh water special issue free download Képek a Víz világnapjához

Ingyen letölthető

A korábbi Víz világnapi íráshoz gondoltam érdemes néhány további galéria ajánlót is csatolnom. Mindenek előtt azonban ajánlom mindenki figyelmébe, hogy a National Geographic tematikus különszáma ingyenesen letölthető április elejéig (azért azt nem mondanám, hogy egyszerű a letöltés. regisztrálni kell, és a reklám anyagok mellett egy automatikusan megújuló éves előfizetést is több helyen felajánl, nehogy kihagyjuk – szóval csak körültekintően).

Gárdi Balázs: vízhiányról a víz világnapján

2010. március 22. hétfő

Az ENSZ közgyűlése március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította. Mi mással lehetne méltóbban megemlékezni róla, mint Gárdi Balázs vízhiány feltárási projektjének emutatásával?

FacingWaterCrisisLogo Gárdi Balázs: vízhiányról a víz világnapjánA tiszta ivóvízhez jutás alapvető emberi jog szükséglet.” – 5. Víz világfórum Isztambulban

FacingWaterCrisis2 Gárdi Balázs: vízhiányról a víz világnapjánA január 27-én Budapesten megrendezett TEDxDanubia rendezvényen Gárdi Balázs fotóriporter volt az egyik előadó. Képek és mesék egy rejtett világból című prezentációjáról már azóta szerettem volna írni. Most végre megtaláltam hozzá a tökéletes apropót. Balázs világjáró fotóriporterként járt Afganisztánban, Koszovóban és a világ számos más területén. Díjakat nyert háborús és egyéb társadalmi problémákat feltáró képeivel.
Egy ideje új témán kezdett dolgozni: a víz. Szerepe, megjelenése és hiánya számos országban, városban és társadalomban. Európai és amerikai nagyvárosok, balkáni településeket, afgán falvakat, ázsiai nyomornegyedek és sivatagi városok, köztük jelenlegi lakhelye, Dubaj.

FacingWaterCrisis1 Gárdi Balázs: vízhiányról a víz világnapján

Képei és videói is megtekinthetők a projektjének otthont adó Facing Water Crisis honlapon, benyomásai pedig (sajnos nagyon gyenge hangminőséggel) saját tolmácsolásában tekinthető meg a TEDxDanubia rendezvényen tartott előadásának felvételén, ahol többek között arról is mesél, hogy “a víz lesz a Földön tulajdonképpen az első olyan árucikk, amelyet minden ember kénytelen lesz megvásárolni, hogyha életben akar maradni”. És ezzel kapcsolatban mesél a víz üzlethez kapcsolódó politika csinálásról, és bizonyos sajtó mechanizmusokról. Hogy hogyan kezelte a világsajtó az afgán és iraki háborút, vagy milyen  akadályokat állítanak a mindenki számára fontos témák terjedése elé, hogy a sajtónak az igazán fontos dolgok helyett arra kell főként koncentrálni, hogy eladható maradjon a lap.

And the winner is…

2009. január 30. péntek
sf 2008 ok 300x300 And the winner is...

A Sajtófotó 2008 pályázat új logója

Pár éve még szinte minden magyar fotós díjat Gárdi Balázs nyert, és egy nem fotós témájú eseményen – ahol persze szokás szerint sok fotós volt, de nem őket díjazták, és nem is az Oscar vagy a Golden Globe díj volt – a műsorvezető a címben hasonlóan indítva kezdte bejelenteni, hogy “a díjat kapja…”, majd a hatásszünetet kihasználva egy fotós kolléga fél hangosan bekiabálta, hogy “…Gárdi Balázs!”. A szervezők érthető módon nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, de a sajtó dőlt a röhögéstől.

Ennyire azért nem volt vidám a XXVII. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményhirdetése, de családias hangulatban töltötte az érintett szakma viszonylag szűk közössége. Ez az esemény hajlamos kicsit amolyan önünneplő dologgá válni, ahol a média a médiával, önmagával foglalkozhat. Kis szerencsével azonban ennek (is) mindig a közönség az igazi nyertese, még ha a díjak többségét egyik-másik pályázó viszi is haza.

Idén én is a díjazottak közé kerültem Riverdance című fotómmal, amit a Természet és tudomány kategóriában talált díjazásra méltónak a zsűri.

cseh daniel rajzas 189x300 And the winner is...
Cseh Dániel: Rajzás

Mint az már korábban ismertté vált, rekord számú pályamunkából kerültek kiválasztva a pályázat hagyományos kategória győztesei, és különdíjazottai. Sajnos mint minden szubjektív értékelésnél, itt sem lehet minden eredményt osztatlan egyetértéssel fogadni, ahogy nem is szokták. Mindig vannak – köztük én is – elégedetlenkedők, akik nem értik egyik-másik helyezést, vagy hogy egyik-másik kép miért esett ki ideje korán. Úgy gondolom azonban, hogy ha az ember egyszer indul egy versenyben, akármi legyen is a végeredmény, azt el kell fogadnia. Nem kell szeretni, de kérdőre vonni, vagy megsértődni érte semmi értelme, sőt nem is etikus. Az érintettekhez hasonlóan én is furcsállom például, hogy Sport (egyedi) kategóriában egy olyan kép nyert, ami nem is sportot ábrázol, hiszen a Critical Mass kerékpáros felvonulás (sem élsport, sem szabadidő vagy tömegsport kategóriában) nem a kerékpár sportról szól, hanem a városi kerékpározásról, mint közlekedési módról. De ez mit sem von le a Cseh Dániel, a Blikk fotóriportere által készített remek kép értékéből.

A legtöbb kategória és különdíjat idén (is) Móricz Simon, a Népszabadság fotóriportere nyerte, és mivel még csak 28 éves, jóindulattal megállapították a kollégák, hogy még két évig eséllyel pályázik a 30 év alatti kategória díjra is.
Összesen 592 szerző pályázott sikeresen, 11939 db. felvétellel, ezek mind megtekinthetőek a Fotoklikk.hu oldalon, míg a győztes képekből itt is van egy kis ízelítő, illetve remélhetőleg hamarosan a Sajtófotó 2008 honlapon is megtekinthetőek lesznek.

A Sajtófotó 2008 pályázat díjazottjai:

Nagydíjak
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Nagydíja a legkiemelkedőbb teljesítményért:
Takáts Péter, (Bors) Dunaszerdahelyi pokol

André Kertész Nagydíj a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért:
Dezső T. Tamás, (Szabadúszó) Panel

Kategóriadíjak
Hír-eseményfotó (egyedi) (362 pályázat):
I. díj: Mudra László, (Mezőföldi Élet) Lobogj!
II. díj: Beliczay László, (Magyar Távirati Iroda Zrt) 
Gyászmenet
III. díj: Kovács Bence, (Népszabadság Zrt) 
Késésben

Képriport (sorozat) (262 pályázat):
I. díj: Szandelszky Béla, (Associated Press) 
Dél-Oszét konfliktus
II. díj: Birton Szabolcs, (szabadúszó) Csepel művek 2008
III. díj: Móricz Simon, (Népszabadság) Bécsi melegfelvonulás

Emberábrázolás-portré (egyedi) (684 pályázat):
I. díj: Balogh Zoltán, (Szabadfoglalkozású) Pásztor fiú
II. díj: Madácsi Zoltán, (Szabadfoglalkozású) Mégis szép az élet …
III. díj: Kovács Attila János, (Magyar Távirati Iroda Zrt.) Jane Goodall

Emberábrázolás-portré (sorozat) (153 pályázat):
I. díj: Kapolka Gábor, (Szabadfoglalkozású) Halászó ember
II. díj: Kristo Róbert, (Csíki Hírlap) Otthon
III. díj: Tombor Zoltán, (Szabadfoglalkozású) Túlélők

Művészet (egyedi) (428 pályázat):
I. díj: Schild Tamás, (Szabadfoglalkozású) Hommage a Van Gogh
II. díj: Beliczay László, (Magyar Távirati Iroda Zrt) Marionett
III. díj: Reviczky Zsolt, (Népszabadság) Viszlát, pajtikák!

Művészet (sorozat) (165 pályázat):
I. díj: Kömöz Gergely, (-) Tűzraktár
II. díj: Szigetváry Zsolt, (Magyar Távirati Iroda Zrt) A kert
III. díj: Honéczy Barnabás, (Magyar Távirati Iroda Zrt külsős) Bari Janó

Sport (egyedi) (320 pályázat):
I. díj: Cseh Dániel, (Blikk – külsős) Rajzás
II. díj: Kovács Anikó, (sporthirado.hu) Átlátszó
III. díj: Földi Imre, (Magyar Távirati Iroda Zrt) Horror a súlyemelő versenyen

Sport (sorozat) (137 pályázat):
I. díj: Schmidt János, (Szabadfoglalkozású) Test, Szellem, Lélek – Triatlon
II. díj: Illyés Tibor, (Magyar Távirati Iroda Zrt) …a részvétel a fontos
III. díj: Illyés Tibor, (Magyar Távirati Iroda Zrt) Aranycsapat

Természet és tudomány (egyedi) (545 pályázat):
I. díj: Kudich Zsolt, (NEXON) Párbaj
II. díj: Kádár István, (Szabadfoglalkozású) Édes anyatej
III. díj: Völgyi Attila, (Napi Gazdaság) Riverdance

Természet és tudomány (sorozat) (150 pályázat):
I. díj: Hajdu András, (szabadfoglalkozású) Tanulságos túlvilág
II. díj: Fazekas István, (HVG) Egy szín, vörös
III. díj: Reviczky Zsolt, (Népszabadság) A levegő királyainak drámái, sasmérgezések

Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia (egyedi) (463 pályázat):
I. díj: Stiller Ákos, (Hvg.hu) Újraélt félelem
II. díj: Teknős Miklós, (Népszabadság) Budakeszi, Szanatórium utca
III. díj: Kerekes M. István, (Szabadfoglalkozású) A favágó és gyermekei

Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia (sorozat) (264 pályázat):
I. díj: Móricz Simon, (Népszabadság) Birkanyírás
II. díj: Kerekes M. István, (Szabadfoglalkozású) Halálzóna? Kiskapus
III. díj: Hajdú D. András, (origo zrt.) Szociális ebédkihordó a nyolcadik kerületben

Bulvár -humor-zsáner (egyedi vagy sorozat) (551 pályázat):
I. díj: Földi Imre, (Magyar Távirati Iroda Zrt) Szolgálunk és félünk!
II. díj: Kertész Gábor, (Népszava) Repülő orrszarvú
III. díj: Sándor Judit, (Pécsi Hírek Lapkiadó Kft.) Magyar foci

Különdíjak:
Escher Károly különdíj a legjobb hírképért:
Schmidt János, (Szabadfoglalkozású): “Le a Magyargyűlölettel”

Munkácsi Márton díj a legjobb kollekcióért:
Móricz Simon, (Népszabadság)

A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Mudra László, (Mezőföldi Élet)

30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Móricz Simon, (Népszabadság)

World Press Photo

2008. október 20. hétfő
0809187493c 300x199 World Press Photo

Putyin szemlélődik a World Press Photo kiállításon

Október 19-ig volt látható a Millenáris Fogadóban a 2008-as World Press Photo kiállítás 185 képe, melyek közt négy magyar díjnyertes munkát is bemutattak. Az idén 51. alkalommal megrendezett veresenyen Gárdi Balázs két első díjat nyert általános hír kategóriában, Afganisztánban készült képeivel, illetve Szigetváry Zsolt, az MTI külsős fotóriportere egy második díjat kapott a tavaly nyári melegfelvonuláson készített képével, amit a Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrije az év legjobb magyar hírképének választott. Berekai Judit sportriport kategóriában nyert harmadik díjat indiában készült, jógázó férfiakat ábrázoló képéért.
0809187491c 199x300 World Press Photo

Putyin mindenkit szemmel tart

A közvélemény szerint jobbára erőszakot és nyomort előtérbe helyező kiállítás ezúttal kevésbé tűnt véresnek, bár a háború és nyomor sújtotta területeken készült képek most is szép számmal szerepeltek. Központi helyet kapott az idei kiállításon egy roppant erőteljes Putyin portré. A brit Platon, Times magazin számára készült képe mellett éppúgy nem tudott a közönség sem csak úgy elmenni, ahogy a zsűri sem hagyhatta figyelmen kívül – sőt az év legjobb portréjának választott fotó is szemmel tartott mindenkit a kiállításon.