Egy amerikai esküvőfotós úgy gondolta, hangulatos képe jó hirdetés lehet. Az esküvői magazin szerkesztőinek viszont nem tetszett a hirdetés, így elutasították. Az ügyből pedig botrány lett.
Az Fstoppers beszámolója szerint az amerikai Weddings Unveiled Magazine szerkesztősége elutasította, hogy leközölje egy esküvőfotós hirdetését. A magyaros nevű Anne Almasy ugyanis egy azonos nemű pár (két nő) esküvőjén készült a képet tartott leghangulatosabb és a szerelmet leginkább kifejező reklámfotónak.
A szerkesztőség válasza
“Tudna esetleg egy másik képet küldeni a hirdetéshez? Nem szívesen közölnénk egy hirdetést egy azonos nemű pár képével. Ez természetesen nem a saját meggyőződésünket tükrözi, de tudja…”
Majd miután a fotós röviden elutasította a javaslatot, a kiadó némi belső megbeszélés után visszahívta a fotóst, de nem az a beszélgetés következett, amire Almasy számított. Felajánlották a hirdetés díjmentes lemondását, mivel még úgysem terhelték a kártyájára az összeget. Persze hozzátették, hogy a jövőben is szívesen fogadják, ha náluk szeretne hirdetni. Ez viszont csak szította a feszültséget és a fotós nem tágított, felháborodása pedig a szakmai közbeszéd szintjére emelte az ügyet.
A tolerancia határai A kérdés persze sokkal komolyabb annál, hogy egy újság lehozza-e egy fotós hirdetését, vagy sem. Sőt nem is az a kérdés, hogy akár üzletileg, akár jogilag megtehetik-e, hogy válogatnak (igen, megtehetik).
A helyzet érdekessége, hogy vajon mennyire fér meg a klasszikus férfi-nő házasságra épülő újság, a tolerancia és a másság elfogadásával. Hol húzódnak a határok és vajon mennyiben kell egy ilyen újságnak toleránsnak lennie, illetve talán mindezeknél fontosabb kérdésként, hogy mivel szolgálja leginkább saját és olvasói érdekét?
Mennyiben kell például figyelembe venniük, hogy a lapjuk jobbára az USA déli területein jelenik meg, ahol az azonos neműek házasságát nem engedik a törvények (ettől persze még nem hivatalosan házasodhatnak és akár az újságot is olvashatják, sőt fotóst is alkalmazhatnak). Vajon jól sejtik, tudják, vagy fogalmuk sincs róla, hogy olvasóik hogyan fogadnának egy ilyen hirdetést? Még érdekesebb aspektusa a történetnek, hogy vajon vannak-e arrafelé más nemi identitású olvasói egy esküvői magazinnak, vagy milyen arányban lehetnek, akik toleránsak az ilyesmivel szemben és milyen arányban, akik szigorúan ellenzik.
Toleráns kiegyezés
A lap szerkesztői végül engedtek a közvélemény nyomásának, bocsánatot kértek hibásnak bizonyult döntésükért és elfogadták a kép leközlését. A fotós blogján arról is beszámol, hogy egy percig sem haragudott a kiadóra, még kevésbé a benne dolgozókra, egyszerűen csak a döntésüket tartotta elfogadhatatlannak, és fontosnak tartotta kiállni az értékek mellett, amikben hisz. Véleményét egy Martin Luther King idézettel nyomatékosítja: “Mindig megfelelő az idő, hogy megtedd, amit kell.”
A történetet nagy vonalakban vázoltam néhány magyarországi esküvői lap kiadójának is. Kíváncsi voltam, ők mit gondolnak a kialakult helyzetről, de sajnos egyiküktől sem kaptam érdemi választ. Pedig érdekes lett volna megismerni az ő véleményüket és, hogy Magyarországon milyen szempontok alapján és hogyan születne döntés ilyen ügyben.
Te mit gondolsz a lap elutasításáról, a fotós küzdelméről, és arról hogy végül mégis engedtek a kérésének?
A GoPro akciókamerák eddig elég népszerű gyártója szerzőjogi lépéseket kezdett foganatosítani. A gond nem is magával a szándékkal lenne, hanem hogy rosszul csinálták, amiből könnyen kommunikációs katasztrófa le(het?)ett.
A GoPro akció kamerái világszerte nagyon népszerűek, bár akadnak akik szerint túl vannak hájpolva és valójában inkább marketingben erős a cég, mint funkciókban vagy minőségben. A cég körüli legújabb eset ezt a feltevést legalább részben cáfolni tűnik. Legalábbis mintha a kommunikációs szakembereik már nem végeznének olyan jó munkát.
Egy érthetetlen reklamáció
Mint az Fstoppers és a PetaPixel is megírta, pár napja a GoPro kamerákat gyártó Woodman Labs hivatalos felszólítást küldött a Hero3 kamerájukat tesztelő DigitalRevnek egy internet szolgáltatónak, aki a DigitalRev oldalát üzemelteti. A felszólításban bizonyos, a GoPro márkanévhez kapcsolódó képek eltávolítására vonatkozó utasítás áll. Mivel a cég az úgynevezett DMCA tartalomeltávolítási eljárást választotta, a helyzeten nem nagyon van mit vitatkozni, a tartalmat el kell távolítani.
A szerkesztőségben értetlenül álltak a helyzet előtt, ami a gyártó szerzői jogait sértő tartalom eltávolításra szólította fel őket szolgáltatójukat. A lap szerint ők semmilyen módon nem sértik a cég szerzői jogait, és semmilyen jogsértést nem követtek el. Sőt ezeddig semmilyen magyarázatot sem kaptak, hogy egyáltalán mit tartanak sértőnek. Készséggel engedelmeskedtek azonban a felszólításnak, és törölték az oldalról nemrég készült tesztjüket, ami a GoPro és a konkurens Sony egyik modelljét hasonlította össze. A helyzet ironiája, hogy a teszt ráadásul pont a GoProt hozta ki jobbnak (szemben a FotoKlikk tesztjével), ezért is érthetetlen miért zavarná ez az amerikai gyártót.
A magyarázat
Mikor az ügyet a szaksajtó felkapta, a GoPro gyártó brand managere válaszolt. Levele szerint valójában nem szerzőjogi problémájuk volt, és nem is a tesztet kifogásolták. Mint utólagos indoklásában szerepel, a DigitalRev webáruházat is működtet, és nem hivatalos GoPro viszonteladó (amitől még árulhatnák a termékeiket), viszont bizonyos vizuális elemeket nem használhatnak, mert azok csak a hivatalos GoPro viszonteladóknak van fenntartva, és ha mások használnák, az megtévesztő lehet a vásárlók számára.
A DigitalRev szerint ez egyértelmű támadás az amerikai cég részéről, amiben egészen más (szerzőjogi) eszközökkel akarják szabotálni őket üzleti érdekellentétük miatt. Szerintük ezzel a gyártó visszaél anyagi fölényével, mert tudják, hogy az ilyen kis cégeknek, mint ők, nincs kapacitása jogi lépéseket foganatosítani a támadás miatt őket ért veszteségekért. Ugyanakkor szerintük ez remek példája, hogy nagy cégek hogyan tudnak üzleti ellenfeleket jogilag támadni.
Szerintem
A cég érvelése így már érthetőnek, sőt akár elfogadhatónak is tűnik. Azt viszont nem értem, hogy miért nem azt kommunikálták már elsőre is, amit mondani akartak. Mégkevésbé érthető, hogy miért egy igen erős (és erőszakos) módszerhez nyúltak, ami ráadásul nem is ilyen esetek megoldására szolgál.
A cég igazi problémája most inkább az lesz, hogy a helyzet még a magyarázat után sem mindenki számára közérthető/elfogadható. Sokan pedig már eleve csak a történet első feléről értesültek. Ezzel pedig sokaknál (köztük potenciális vásárlók is) bekerült az ellenzett márkák skatuályájába. Több kommentelő például úgy nyilatkozott, ezek után már csak elvből sem venné meg a termékeiket. Persze kérdéses, hogy mennyi ebből a szájhősködés. Minden esetre használni biztos nem használ a töténet a GoPro hírnevének.
Egy újságíró hibájából alaptalan pedofil gyanúba keveredett egy brit konzervatív politikus. A BBC bocsánatot kért, és vezérigazgatója lemondott, mert az angol közszolgálati médium vezetőjeként ő egyben a BBC főszerkesztője is, övé a végső felelősség.
Mint arról a hétvégén külföldi és hazai lapok is hírt adtak (BBC, Origo, Index, HVG, MTV), illetve ma már vélemény cikket is közöltek (HVG) a BBC egy adása alaptalan gyanúba kevert egy konzervatív politikust. A műsorban ugyan nem hangzott el a neve, a nézők beazonosították, és az Interneten már nevesítve terjedt rossz híre. A helyzetet, mint a vezérigazgató fogalmaz “elfogadhatatlan színvonalú újságírói munka” idézte elő. A BBC vezérigazgatójaként George Entwistle vállalja a felelősséget az elkészült anyagokért, ezért lemondott.
Példaértékű felelősségvállalás. Ízetlen is lenne most elsütnöm azt a BBC-s viccet, amit tegnap hallottam, inkább későbbi alkalomra tartogatom. De vajon mi lesz a hibát elkövető újságíróval? Marad a helyén és folytatja “elfogadhatatlan színvonalú újságírói munkáját”? Persze nem állítom, hogy jobb megoldás, mikor csak bűnbakokat keresnek, és utána megy minden tovább, mint előtte. De sosem hittem benne, hogy a közlekedési miniszter (de jó, hogy nincs ilyen poszt jelenleg) lemondásától még nem lesznek pontosak a vonatok.
Már-már szakmai botrányt váltott ki néhány olimpikokonokról készült portré. Sokan értetlenül állnak előtte, hogy adhat ki a kezéből ilyen kontár munkát egy profi fotós, vagy hogy miért adták ki a képszerkesztők?
Felületes ítélkezés helyett nézz egy kicsit a történet mögé velem!
Sokan sok helyen szidták az elmúlt napokban Joe Klamar olimpikon portréit, lényegében ugyanarra a néhány képére alapozva kritikájukat. A fotósok és a villanykörte viccet idéző módon profik és amatőrök versengve bizonygatták, hogy ők (vagy akár egy iPhone-al hadonászó majom is) mennyivel jobban meg tudta volna oldani ezt a feladatot.
Közben viszont csak egy páran vették a fáradtságot, hogy egy kicsit jobban a történet mögé nézzenek. Én azért megpróbálkozom vele, hátha sikerül egy kis többlet információt bevonnom, hogy ne csak ugyanazt ismételgessem, mint a többiek és talán még a konklúzió is kicsit más lesz, de azért ezt nem ígérem.
A fotós válaszol
A fotós: Joe Klamar
A képeket elkövető Joe Klamar az AFP fotósa. A ’65-ös szlovák születésű fotóriporter 2011-ben az év fotósa volt Csehországban. Érdemes tudni róla, hogy remek sportfotókat is készített például már a Pekingi Olimpián is, de tudósított Budapestről Úszó EB-ről, ahol jó eséllyel ugyanúgy egymás mellett álltunk, mint Prágában Obama elnök látogatásán, ahol 2009-es Cseh Sajtófotó díjas képét készítette. Sőt, bár kevesen tudják, de az ő műve a sokak által ismert és kedvelt, közösségi oldalakon mémként terjesztett nagy objektíves fotós lány fotó is – ami persze a legtöbb helyen forrásmegjelölés nélkül jelent meg.
Érdemes megnézni korábbi képeit legalább egy Google keresés erejéig, bár ezek a konkrét ügyet kevéssé befolyásolják. AFP-nél fellelhető életművében beállított portréknak nem nagyon találni még nyomát sem, sokan nem is értik hogy miért ő kapta ezt a megbízást.
A fotós válaszol
A kérdésekre a fotós maga válaszolt az APF blogján. Az ügynökséget első alkalommal hívták meg idén az amerikai olimpiai csapat hivatalos sajtó napjára. A fotós azt hitte, hogy ez is csak egy szokványos sajtóesemény, mint a többi, ahol a sportolók felsorakoznak egy pódiumon, vagy leülnek egy asztal mögé, és várják a sajtó kérdéseit. A két géppel és három objektívvel, meg egy riporter vakuval és egy laptoppal érkező fotós csak a helyszínen szembesült vele, hogy ez a média nap valami egészen más. Itt a fotósok mobil műtermeket állítanak fel egymás mellett egy szálloda termeiben, stúdiólámpákat, és fényterelőket használnak, sőt a legtöbben asszisztenssel érkeznek. A sportolók pedig legfeljebb néhány perces váltásban járnak körben a fotósok előtt, ezalatt van módjuk elkészíteni képeiket. Mivel Klamar nem hozott magával stúdió felszerelést, egy másik fotós mellé sikerült betársulnia, hogy felváltva fotózzanak annak az eszközeivel, és így ő is elkészíthesse saját anyagát.
Nézd meg Joe Klamar összes képét az AFP oldalán!
A képekről kicsit alaposabban
Erről az anyagról érdemes tudni, hogy jóval több képből áll, mint amit a minőséget kritizáló oldalak lehoztak. A többség ugyanazzal a 4-6 képpel illusztrálja a fotós “alkalmatlanságát”, és egymás sorait idézik, vagy arra próbálnak ráerősíteni. A jelek szerint a teljes anyag megtekintésére azonban szinte senki nem vette a fáradtságot. Pedig így sokkal közelebb kerülhetnénk a megértéséhez.
Az olimpiai média napról ugyanis a fotósnak összesen 324 képét adta ki az AFP. Joe több féle képet is készített. Van köztük komoly, hivatalos, könnyedebb, zászlóval, zászló nélkül és kreatívabb is. Az előfizetők pedig szabadon válogathatnak ezek közül, hogy melyiket akarják közölni, amit meg is tettek a botránytól független sporthírek illusztrálására rengeteg helyen. Mielőtt te is kritikával illeted a képeit, nézd meg az összes fotót! Az összeset, ne csak a kritikát alátámasztandó kiválasztott néhányat, ami minden más oldalon is megjelent már. És ne is csak azokat, amik ebben a bejegyzésben szerepelnek hanem a többit is!
Nézd meg Joe Klamar összes képét az AFP oldalán!
Ennek a nézőpontnak szinte csak a Toronto Star képviselője, Taras Slawnych ad hangot, pedig jópár cikket átnéztem az Interneten. Slawnych hozzáteszi: “Az Internet rengeteget változtatott azon, hogyan válogatnak az ügynökségek a képek között. Az újságok és magazinok egy nagyon szűk, pár képes válogatás helyett, minél több és változatosabb képet várnak, hogy szabadabban válogathassanak, és így minden kiadvány máshogy nézhessen ki, ezzel is megkülönböztetve magát a többitől.”
Nézd meg Joe Klamar összes képét az AFP oldalán!
A vitában többször megjelent, de szakmailag senki nem foglalkozott vele érdemben, hogy Klamar képeinek “javítható hibáit”, például a szakadt fotó hátteret miért nem javították, mielőtt a képek megjelentek. Egyrészt más fotósok elmondása szerint ezek az események riportosabb jellegűek abban a tekintetben, hogy a fotókon nem szokás utólag alkalmazni a divatszakmában szokásos retus technikákat, amik a címlaplányokat még karcsúbbá varázsolják. Talán azért, mert a sportolók túl sokat szerepelnek a hírekben, és az olimpiai közvetítéseken úgyis lelepleződne minden eltúlzott beavatkozás.
Másrészt Klamar hírügynökségi fotóriporterként egyébként sem adhatna le retusált képeket. A sajtófotóban – különösen a nemzetközi hírügynökségeknél – szigorú szabályozás vonatkozik a fotók szerkesztésére, ami szabályozza, hogy mit lehet a képekkel csinálni, és mit nem. A háttér hibáinak (vagy bármi másnak) eltűntetése nem tartozik a megengedett beavatkozások közé. Sőt a hasonló beavatkozásokból már számtalan hasonlóan nagy botrány lett korábban, és több fotóst ki is rúgtak miattuk.
Fontos viszont megemlíteni, hogy nagyon sok lapnál – különösen nyomtatott bulvár hírlapoknál és magazinoknál – divat körbevágott képeket közölni. Sokszor még azt is körbevágják, amit nem kéne. Ezekben a lapokban viszont még Klamar sérült hátterű fotói is működőképesek. A fent említett szerkesztési irányelvek miatt viszont a hírügynökség a körbevágást sem ejtheti meg, az a lapok döntésére marad.
Nézd meg Joe Klamar összes képét az AFP oldalán!
Nincs mentség
Klamar képei határozottan távol állnak a tökéletestől. Ő sem tagadja, hogy felkészületlenül érkezett, amit hibának tart, és nyilván okulni is fog belőle ő is és az ügynökség is – máskor alaposabban utána járnak, hogy milyen lehetőségeik vannak az eseményen, és talán kifejezetten portréfotóst küldenek, megfelelő felszereléssel.
A fotózás során csak menteni próbálta a helyzetet, mert helyzeti hátrányával nyilvánvalóan versenyképtelen volt a többi fotóssal. Ez a kármentés viszont a képek egy részénél azért sikerült neki, csak a kritikusok azokról a képeiről nem vesznek tudomást. Talán mert kevébsé támasztanák alá a kritikákat. Nem kér ugyanakkor bocsánatot: “Én egy hírügynökségnek dolgozom, nem a Nike reklámjához fotózok.”
Sokan (még elismert magyar fotósok közül is) kifejezetten ötletesnek tartják rendhagyó megoldásait. Kenneth Jarecke egyenesen személyes hősének nevezi Klamart. Szerinte a fotós egyfajta művészi, vagy politikai véleményt fogalmazott meg képeivel, ami semmivel nem sértőbb, mint az őt ért kritikák. A fotózás eredménye szerinte sem lett a szokásos sztenderdek szerinti, de mint mondja, ezek a fotók úgyis azért mind olyanok, amilyenek, mert a marketinges, a fotós, a szerkesztő, a kiadó és a hirdetők is mind ugyanazt a célt szolgálják, hogy eladják csinosan csomagolt terméküket, vagyis akkor éppen a sportolót.
Nézd meg Joe Klamar összes képét az AFP oldalán!
A helyzet ironiája Jarecke szerint, hogy a fotóriporter múltú Klamar portréi sokkal őszintébbek, és sokkal bensőségesebb rálátást adnak ezekre a sportolókra, mint az olimpia ideje alatt készülő képek bármelyike fog majd. A többi fotós lehet, hogy technikailag jobb munkát végzett, de Joe Klamar az egyetlen, aki igazi portrét készített. Portrét az unott arcú sportolókról egy tákolt stúdióban, akik épp azon törik a fejüket, hogy bárcsak a Londoni út előtt rendelkezésre álló idejüket inkább arra fordíthatnák, hogy alaposabban felkészüljenek a versenyükre.
Bár Klamar azt mondja nem akart semmilyen magasztos társadalomkritikát megfogalmazni képeivel, mint azt védelmezői gondolják. Egyedi megoldásaiban, és szokatlan beállításaiban mégis ilyesmik fogalmazódnak meg sokak számára. Hogy mindez mennyivel inkább belemagyarázás, mint bármilyen más műelemzés, talán mellékes is. A képek értelmezése mindig a néző szubjektív döntése marad.
A folytatásban pedig arról mesélek majd, hogyan zajlik egy ilyen olimpikon fotózás. Mert szerintem ez is érdekes.
Egy új internetes jelenség tette próbára a fotós és modell szakma hitelét és türelmét is a napokban. Bebizonyosodott, hogy komoly veszély forrás lehet a mindent bárkivel megosztó internet és az a téves közvélekedés, hogy ami az Interenten van, azt bárki szabadon használhatja bármire. Most egy csapat modell lány kapott kemény leckét, de te is könnyen járhatsz így.
Most nem arról van szó, hogy az utcán lefényképez valaki, vagy összegyűjtik a rólad készült képeket egy számítógépről. Azokkal a képekkel kezdtek tömegesen visszaélni, amik bárki számára könnyedén hozzáférhető.
Szinte egyként hördültek fel a divat szakma köré szerveződött Modellonline közösségi oldal felhasználói, mikor fény derült a legújabb szex botrányra. Pár napja kiderült, hogy több szex oldal is visszaél a modellek közösségi oldalra feltöltött képeivel és neveivel.
A jellemzően egy üzemeltető által működtetett oldalak egyszerűen letöltötték a modell karrierjüket építgető lányok képeit, és nevükkel, vagy bizonyos esetekben akár a modell oldalukra mutató hivatkozásokkal feltöltötték saját szex oldalaikra, ahol így a modellek képei pornó képek/videók, és hasonló hirdetések között jelentek meg.
Elkövetői szándékok
A képek és nevek felhasználásából jól látszik, hogy az oldalak közvetlenül nem állítanak a lányokról semmit, nem róluk szóló hírbe foglalva szerepelnek, csak egyfajta ömlesztett adathalmazként. Ennek vélhetően két célja lehet, az egyik, hogy az olvasókban azt a téves illúziót keltsék, hogy itt milyen sok modellről találnak további rengeteg fotót, illetve még inkább, hogy az oldalak közti belső hivatkozások, és a rengeteg felsorolt kép és név révén a keresőket befolyásolják, elhitetve velük, hogy ezek is mind hasznos tartalmak, miközben jobbára akár a képekre, akár a nevekre kattintva csak ugyanoda, vagy egy másik, megtévesztésig hasonló ömlesztett oldalra lyukad ki a látogató.
Nem árt arról is megemlékezni, hogy van/lehet a jelenségnek egy médiahack jellege is. Az elkövető általában nem azért tesz valamit, mert azt várja, hogy a lebukása utáni felháborodás majd reklámot csinál neki. A jelenség mégis gyakran működni szokott, mert a régi szakmai elv szerint a negatív reklám is reklám, és könnyen eredményezheti, hogy egy kedvezőtlen hír nyomán is megnő egy oldal látogatottsága, ismertsége, ami végső soron többet használ nekik (például oldalletöltésekben, reklámmegjelenésekben, és akár reklám bevételben is, de akár később visszatérő látogatók számában is), mint amennyi káruk származhat akár még egy birságból is. A másik fél pedig akár azt a következtetést is levonhatja ebből, hogy bizony nemhogy hibát követett el, de kifejezetten megérte neki.
Éppen ezért prakitikusabb ilyen esetekben a jogsértőket nem linkelni, sőt én még az oldal megnevezésétől is tartózkodnék, mert egy talán teljesen ismeretlen oldalt egy ilyen botrány, akár közismertté is képes tenni.
Súlyos jogsértés
Az igencsak visszatetsző próbálkozás alapvetően sérti az érintett modellek személyiségi jogait, megsérti jó hírnévhez való jogaikat, sérti az adatvédelmi törvényeket, hiszen az érintettek nem járultak hozzá adataik bármilyen felhasználásához, és ezúttal kivételesen talán utolsóként említeném, hogy sérti a fotókat készítő fotósok szerzői jogait is.
Ellenlépések
Mint a Modellonline oldal nyomán a FotóSarok, és néhány másik oldal is közzétette, a közösségi oldal üzemeltetőinek nincsen köze a történtekhez, és megtették a szükséges lépéseket a helyzet rendezésére.
Hivatalosan felkérték a visszaélést elkövető oldal üzemeltetőit a jogsértő tartalom eltávolítására, ami a válaszuk alapján hamarosan meg is történhet.
Ezzel együtt arra buzdítják a modelleket, hogy ne töröljék magukat a közösségi oldalról (aminek tényleg nincs sok értelme), hanem állítsák át profiljuk láthatósági beállításait, hogy idegenek ne láthassák a képeiket. Sajnos ez a módszer ugyanakkor nem akadályozza meg ezt a visszaélést, ha valaki már tagja az egyébként ingyenes, és mindneki számára nyitott rendszerbe.
Ennyivel megússzák?
Előre kitervelten, és valószínűsíthető rosszhiszeműgéggel, de minimum haszonszerzési céllal követték el, amit tettek. A büntetés mégis csak annyi lenne, hogy kedvesen megkérik őket, vegyék le a képeket (ezzel egyúttal magát a bizonyítékokat is megsemmisítve)? Aztán mintha mi sem történt volna elsétálnak, és a “remek” ötletet később bármikor – akár más felületről képeket szerezve újra hasznosíthatják?
Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy nem csak kijárna a visszaélésért az elkövetők jogi felelősségrevonása, de nevelőbb célzatú is lenne. Nem csak bennük tudatosítaná, hogy milyen csúnya dolgot műveltek, de talán képes lenne más hasonló próbálkozókat eleve elrettenteni, hogy egyáltalán próbálkozzanak bármi hasonlóval.
TweetVölgyi Attila fotóriporter gondolatai fotózásról, szakmáról, képekről, és a világról. A sajtóban dolgozva látom, hogyan működnek (vagy épp nem működnek) dolgok, és ezeknek a dolgoknak próbálok hangot adni kötetlen formában. Kövess a Twitter, Google+ és Facebook segítségével is, mert itt további dolgokat is megosztok, amik a blogra nem mindig kerülnek fel.
