Személyes

Személyes dolgok

kozlekedes

Dallamcsengő

Idegesítő dolog, ha mindenkinek ugyanúgy cseng a telefonja, mint a tiéd. A nagy egyediség hajszolásban egyre sablonosabb kezd lenni a tömegízlés. A gyárak azzal a címszóval gyártanak lassan már mindent többféle színben (kedvencem a rózsaszín fényképezőgép), hogy mindenki megtalálhassa az egyéniségéhez illő árnyalatot.

blog

Blogolás

A jelek szerint érdemes foglalkoznom ezzel a bloggal, mert elég sokan vannak, akik kíváncsiak az írásaimra. A statisztikák szerint az elmúlt időszakban 1314,86%-kal nőtt az olvasottsága. Köszönöm az érdeklődést!

Személyes

Utolsó napok a munkahelyen…

Végéhez közeledik a felmondási időm, hamarosan elhagyom eddigi munkahelyem, és más céghez megyek. Ezzel kapcsolatban egy csomó feladat, tennivaló, és elintézni való akadt. Papírokat aláírni, ügyeket intézni, elmaradásokat pótolni, céges eszközöket visszaadni, még egyszer újra megküzdeni a bürokráciával. Belépéskor ugyanezeken kellett végigmenni, csak fordított irányba. Aztán kezdődhet a bejelentkezési procedúra előről az új helyen.

Big Picture

Nyugovóra térés Clevleys partjainál…

Talán ez jobb cím lett volna a képnek, amit végül Riverdance címmel indítottam az idei (27.) Sajtófotó Pályázaton. Talán jobb hatásosabb cím lett volna, hiszen a képen a lenyugvó nap látszik, és vele együtt végső nyughelyén a hajó, aminek a nevét kapta a fotó. Ezzel a címmel választották ki a Természet és tudomány kategória harmadik legjobbjának, így ezt a címet fogja viselni. Talán az idők végezetéig. Amiről kicsit a kép is szól: hogy lenyugszik a nap, és a hullámokkal dacoló komp se szeli többé a habokat. Igaz, ez a tudatosság nem volt mind benne, mikor a fotót készítettem. Egy kicsit más (szó)kép(zet) társítás vonzott hozzá eredetileg (a látvány mellett): a tánc.

hagyomány

Szerencse

Nem hiszek a szerencsében, sőt a sors kegyében sem. Szerintem az ember maga irányítja az életét, a sors, szerencse, véletlen, pedig csak akkor tudja átvenni az irányítást az életünk felett, ha mi lemondunk róla, hogy arra tereljük az eseményeket, amerre számunkra megfelelő lenne.

hagyomány

Valentin nap

Bálint azaz Valentin napja a szerelmesek ünnepe (figyelem, a téves szóhasználattal ellentétben nem a szeretet ünnepe, az még mindig a karácsony). Újabb remek kereskedelmi ünnep, amin tonna számra lehet eladni a vágott virágot, műanyag és plüss szivecskéket a legkülönfélébb méretekben, és soha máskor fel nem használható képeslapokat, ajándékkártyákat. Meg persze amikor el lehet árasztani az Internetet kedves, rózsaszín szivecskés kör e-mailekkel.

Informatika

Ismerősök…

Még mindig – vagy egyre inkább? – divat az iWiW, és egyre jobban terjed a Facebook (sőt van egy csomó más hasonló rendszer is), ami hasonló csak igazán nemzetköziben (Jelenleg olyan 170 millió felhasználója van, és egyre több lesz. Viszont (még) relatíve kevés a magyar köztük, persze ez is változik, különösen, hogy a kezelő felülete már magyarul is használható).

fotó

Felszerelés

Nem szeretem azt a kérdést, hogy milyen géped van. Nem szeretek sem márkajelzésekkel, sem árcédulákkal kérkedni. Ahogy azt a kifogást se szeretem, hogy azért nincs (vagy éppen azért van, bár a sikert nem szokta senki másra kenni, csak a kudarcot) jó képem, mert nem elég jó a felszerelésem.

blog

No picture available….YET!

Ahogy a kis képeken, úgy ebben a postban is azt szeretném hangsúlyozni, hogy EGYELŐRE nincs kép. Igyekszem minden bejegyzéshez beszúrni valami lehetőleg saját készítésű, és legálisan felhasználható, jó minőségű, esetleg jópofa és találó képet. Ötletem szinte mindig van, csak a képek nincsenek mindig kéznél, és van hogy soká tart megtalálni.