‘foto’ kategória archívum

Profi fotós felszerelése

2010. szeptember 7. kedd

canon eflenses Profi fotós felszerelése

Canon termék fotó

Örök vitában állok a világgal ebben a kérdésben. Mikor arról írtam, hogy az iPad nem lesz alkalmas fotós felhasználásra, a kommentekben kialakult egy kisebb vita. Ez rávilágított néhány érdekes tévhitre a profi fotósok megítélésével kapcsolatban. Gondoltam szentelek neki néhány gondolatot, hátha sikerül eloszlatni a profik körül kialakult (olykor mítikus) ködöt.

A profi
Önmagában is kérdéses, hogy mit jelent a profi kifejezés, de ha elfogadjuk, hogy a megélhetésből fotózókat takarja, akkor sem alkotnak homogén közösséget. A fotózásnak megannyi területe van, és ezek mindegyike más-más képességeket, ismereteket, és más-más felszerelést is igényelnek. Bizonyos mértékig persze minden eszköz alkalmas minden feladatra. Elvégre fotózni még egy mobillal is lehet, de ha minőségről és szakmáról beszélünk, akkor jobbára komoly munkaeszközök és célszerszámok kerülnek elő, ahogyan jobbára specializált szakemberek is.
Profi cuccok
Canon EOS 7D camera body family Profi fotós felszereléseMíg egyes területeken elengedhetetlen a stúdió eszközök, lámpák, ernyők, állványok, hátterek és egyéb kellékek használata, addig más területeken elképzelhetetlen ezekkel dolgozni. Hogy csak a legnyilvánvalóbb ellentétet említsem, ugyanúgy lehetetlen egy szál riporter vakuval igazán komoly, magazin minőségű glamour fotókat készíteni, mint ahogy lámpa szettel rohangálni egy tüntetésen. Mások a munka körülmények, és mások az eszközök kiválasztásának szempontjai is.
Éppen ezért, szerintem a profi eszközöket emlegetni is értelmetlen. A legtöbb gyártó természetesen azzal szeretné eladni legdrágább termékeit, hogy rájuk aggatja a Pro vagy Professional jelzőt. Ezek a termékek sok esetben tényleg kategóriájuk legjobbjai (főleg az adott gyártó termék kínálatán belül). De a szempontok, amik miatt a legjobbnak számítanak nem feltétlenül egységes. A legtöbb “profi” jelzésű fényképezőgépet például nagyra, robosztusra, és ellenállóra tervezik. Ennek hozadékaként tartós és strapabíró, viszont borzasztóan nehéz is. Ez terepmunka során sok helyzetben nagyon hasznos. Egy sor hétköznapi – de legalább annyira profi – munkánál viszont sokkal többet ér, ha a gép kevesebb helyet foglal, és könnyebb. Aki például egész nap sajtótájékoztatókra jár, vagy bankár és politikus interjúkat fényképez, annak a vízállóság kevéssé számít. Többek közt ezért sem szeretem, ha az emberek a fénykpezőgépemre és annak paramétereire kíváncsiak a képeim helyett. Ahogy egy kolléga megfogalmazta:
“Ha a gépre kell fogni, hogy miért jó vagy rossz a kép, akkor már gond van.”
 Profi fotós felszerelése

Canon termékfotó

Beszerzés
Ezt a bejegyzést az a komment beli kijelentés ihlette, hogy “egy profi fotós megengedheti magának…” A tévhittel ellentétben egy profi fotós sem engedhet meg magának akármilyen felszerelést. Ahogy egy taxis, vagy fuvarozó sem feltétlen engedhet meg magának akármilyen kocsit, csak mert az termeli ki a megélhetését.

A fotós is kénytelen anyagilag éppen úgy megfontoltan összeválogatni a munkaeszközeit, mint szakmai szempontból. Hiszen akár saját felszereléssel dolgozik, akár a munkahelye biztosítja az eszközöket, a keret mindig limitált (még ha a limitek esetenként és cégenként eltérőek is lehetnek). Különösen Magyarországon, ahol a cégek gyakran épp úgy szűkösebb kerettel gazdálkodnak, és fordítanak eszközökre, mint ahogyan a saját felszerelést fenntartó fotósok lehetőségei is szűkösebbek. Ráadásul ha a munkavégzés nem teszi szükségessé a drágább eszközt, akkor mi értelme lenne a drágábbat választani?
Fôleg azoknak, akik vállalkozóként dolgoznak, és minden felszerelésre fordított forintot a családi kasszából kell kivenni, hogy a munkaeszközöket fejleszthessék. És ôk vannak többségben. Éppen ezért nem ritkán elôfordul, hogy egy amatôr (akinek a fotózás a hobbija, és más munkából keresi meg a fényképezôgépre valót) jobb felszerelést használ, mint aki fotózásból él, és a felszerelését is ebbôl az egy forrásból kell fenntartania, fejlesztenie. Arról nem is beszélve, hogy a felhasználásból addódóan az amatőr vigyázni is jobban tud a felszerelésére, amit jobbára kevesebbet is használ, mint akik munkaeszközként használják, így az jobban is amortizálódik.
Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Profi fotós felszerelése
  • Share/Bookmark

iPad: Fotó megjelenítésben verhetetlen

2010. szeptember 6. hétfő

Apple iPad photo book iPad: Fotó megjelenítésben verhetetlen

Fotó: Apple

Néhány hónapja használom már az iPadet sok mindenre. De már legelső tapasztalataim igazolták, hogy ha van valami, amiben verhetetlen a szerkezet, az a fotó megjelenítés.

Még olyan ismerőseim is előszeretettel lapozgatják rajta a képeimet, akik a honlapomról már töviről-hegyire ismerik a képeimet. Persze nem kisebbíteném a fotóim érdemét azzal, hogy kijelentsem, megunhatóak. Mégis aligha férhet kétség az iPad szerepéhez. Maga a készülék újszerű, sokan még a nagyon hasonló iPhone-t se használták, de aki használta, annak is új az iPad. Főleg a képernyő mérete, hiszen a működés szinte azonos az iPhone-éval.

Magával ragad
Akinek eddig a kezébe került, az rávetette magát, és nyomkodni kezdte a készüléket. Akad, aki egyéb funkciókat próbálgat rajta, van aki a gépelésre kíváncsi, hogy milyen az érintés érzékeny billentyűzet. Akad, aki akár órákra is leragad a játékoknál.
A többséget mégis az egyik legegyszerűbb funkció, a fotók lapozgatása ragadja magával. És csak lapozgatják, csak lapozgatják, és csodálják a képeket, míg el nem fogynak. Majd megkérdezik, hogy nincs-e még. Önző módon elég sok képem rámásoltam, hogy legyen mit mutogatni az új ketyerével. És nem tudnak betelni vele. Még akik honlapomról elég alaposan ismerik a portfóliómat, azok is rendszeresen előfordul, hogy végig lapozzák az iPaden.

Olyan, mint egy fotóalbum
Az iPaden nézegetni a fotókat már majdnem olyan élmény, mint egy köteg A4-es fotó nyomatot elővenni. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy a képernyő mérete majdnem megegyezik a 20×30-as fotó mérettel.
Persze ma már egyre kevésbé szokás egy stóc papír képpel mászkálni. Igaz akadnak még olyanok, akik előnyben részesítik a papír képeket, de még nekik is újszerű, és kellemes megoldásnak bizonyul az iPad. Nem kell egy számítógép fölé görnyedni, nincs számítógép érzése az embernek. Közvetlenül a kezében tarthatja a képet, és pontosan annyit lát, amennyire kíváncsi: a képeket, amik kitöltik az egész képernyőt. Nincs semmi zavaró IT környezet, nincsenek ablakok, gombok, se billentyűzet, egér és monitor.

Valójában egy képkeret
Ahogy azt az Apple videója is bemutatja, az iPad valójában inkább képkeret. Sőt ténylegesen kitehetjük a polcra, és egy gombnyomásra automatikusan változnak rajta a képek. De ez inkább csak járulékos tulajdonsága, ahogy én a különféle áttűnéseket és effektetket is annak tartom. Ha már annyi mindent tud, akkor miért pont ez hiányozzon belőle.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton iPad: Fotó megjelenítésben verhetetlen
  • Share/Bookmark

Örökre elhallgatott egy fényképezőgép – búcsú Lovás Sándor Lászlótól

2010. szeptember 5. vasárnap

Lovasz Sandor Laszlo emlekezes bucsuztato KiscelliMuzeum 1009026637cVA Örökre elhallgatott egy fényképezőgép   búcsú Lovás Sándor Lászlótól

Fotó: Völgyi Attila

Néma gyásszal adózott a héten a fotós-, és divatszakma Lovász Sándor László emlékének. Nagyra becsült kollégánkat, kedves barátunkat a Kiscelli Múzeum romtemplomában búcsúztattuk el. Az egykor templomnak épült, ma múzeumként működő épület megannyi divatbemutató helyszíne volt, ahol együtt álltunk Sanyival a fotós emelvényen.
A búcsúztatón most az övé volt az egész fotós emelvény, rajta két jellegzetes aluminium bőröndje, és fényképezőgépe, mely már soha többé nem fényképezhet modelleket. Mellettük nyakbaakasztós fotós passzai, amikből egész csokorra való lógott mindig a kocsijában, hiszen ezeket gyűjtötte, és bárhol fotózott mindig megőrizte őket. Megemlékező barátai egy szál virággal, egy újabb passzal, és egy fotóval búcsúztak. Ki saját belépőjét akasztotta a többi mellé, ki egyedit tervezett a szomorú búcsúhoz. Volt, aki Sanyiról, Sanyi által, vagy vele közös képét akasztotta a passztartóra, vagy csak magában helyezte a képet a többi fotó mellé, majd gyertyát gyújtottak a szomorú kegyhely előtt.

Lovasz Sandor Laszlo sirja Mezokovacshaza temeto foto Szokolay Laszlo Örökre elhallgatott egy fényképezőgép   búcsú Lovás Sándor Lászlótól

Fotó: Szokolay László

Nem mondott senki beszédet, és nem volt közös imádság, és egyéb kötelező formalitás, sem az elhunyt hangos méltatása. Csak a néma gyász, és kinek-kinek saját emlékei, személyes búcsúja egy szeretett baráttól. Nem álltak híres és ismert emberek, sztárok a reflektor fénybe, hogy megpróbálják túlragyogni a elhunyt emlékét. A félhomályban ők is, mindenki névtelenül, arctalanul, magában, némán gyászolt, csak a kegyhelyet ragyogta be a mécsesek fénye, és Sanyi emléke. Zenész barátai halk muzsikával búcsúztak, majd maguk is csatlakoztak a gyászoló barátok tömegéhez, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Temető beli utoló útjára Mezőkovácsházán már csak a család, és néhány közeli barátja kísérte el, de lélekben nagyon sokan ott voltak, és együtt siratták velünk. Mindannyiunknak hiányozni fog minden egyes divatbemutatóról. Nélküle már egy rendezvény sem lesz ugyanolyan, mint korábban.

Kapcsolódó hír:

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Örökre elhallgatott egy fényképezőgép   búcsú Lovás Sándor Lászlótól
  • Share/Bookmark

Big Picture az iPaden

2010. augusztus 31. kedd

Mobile Photo 2010.08.30. 8 31 46 Big Picture az iPadenMegjelent a Boston BigPicture iPhone alkalmazás újabb, iPad változata. Az új alkalmazás ingyenes frissítése a hónapokkal ezelőtt mobtelefon változatnak, amit persze eddig is lehetett használni az Apple tábla gépén is.

A frissítés után legszembetűnőbb – persze várható – jelenség, hogy a képernyő jobb alsó sarkából eltűnik az iPhone felbontást duplázó gomb. Az új verzió maximálisan kihasználja az iPad nagyobb képméretét. Szép Nagy felbontásban jelennek meg az egész képernyôt kitöltô fotók.
Csak az az egy gond van vele, hogy lassan töltôdnek be. Egy-egy kép között akár 1-2 másodperc is eltelhet, ami nem nagy idô, de szerintem rontja az alkalmazás élvezhetôségét.
Azt is furcsának tartom, hogy minden galéria (még az erôszak mentes sport képek is) kötelezô erôszakossági figyelmeztetéssel kezdôdik, a témák közti válogatásra szolgáló fô képernyôrôl pedig közvetlenül nem lehet a képekre ugrani. Kénytelenek vagyunk egy köztes lépésként megnyomni egy gombot az adott galéria leírása alatt, hogy szeretnénk megnézni a képeket.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Big Picture az iPaden
  • Share/Bookmark

Megújult a FotoKlikk

2010. augusztus 28. szombat

fotoklikk uj dizajn Megújult a FotoKlikkHosszas tervezés és előkészítés után ma megújult a hét éve indult FotoKlikk szakmai oldal. Az oldal kinézete, és működése is sokmindenben átalakult. A régi,  jól működő funkciók  mellett több újdonság is megjelent az oldalon. A fotós életről, kiállításokról, eseményekről szóló hírek, tudósítások, pályázati infók megújult formában láthatók az oldalon. Sok külső közösségi oldal és megosztás mellett immár saját felhasználó adatbázissal, és közösségi rendszerrel, illetve ehhez kapcsolódóan klubokkal, csoportokkal is változatosabbá vált.

Az eseménynaptárban tetszés szerint lehet az események, kiállítások, pályázatok között szűrni, illetve mód van a helyek szerinti szűrésre is. Az új fejlesztések nyomán pedig akár tömeges képfeltöltésre is lehetőség van, ami nem csak az új, közösségi és galéria funkciókkal gazdagodott oldal használatánál jelentenek előnyöket. A FotoKlikk számos fotópályázat technikai támogatását is végzi, a képfeltöltési fejlesztésekből ezek a funkciók is profitálnak majd.

A regisztrált személyek között már én is megtalálható vagyok, és ha regisztráltok jelöljetek be nyugodtan ismerősnek ti is, ha tényleg ismerjük egymást garantáltan visszajelöllek titeket. Akit mégsem, az még mindig lájkolhatja a Faceboook oldalam, mint már sokan – bár nincs rá nyeremény játék

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Megújult a FotoKlikk
  • Share/Bookmark

Gyakornok kerestetik – modern kori rabszolgaság

2010. augusztus 26. csütörtök

Gyakornoki pozicio hirdetes Gyakornok kerestetik – modern kori rabszolgaságEgyre több sajtó álláshirdetés kínál gyakornoki pozíciót. Sőt jó ideje már szinte nem is találni mást. A valódi, fizető állások egyre fogynak, inkább csak megszűnni szoktak, újak ritkán szabadulnak fel. A gyakornok pedig korunk új hívószava lett, mint a közösségi média. Sokan költségcsökkentő gazdasági megoldásként tekintenek rá. Áthidaló megoldás az anyagi megtakarítás és a munkaerőhiány között.

“Minőség, mennyiség nem számít, csak sok legyen és ingyen.”

A gyakornokság nem új keletű, sőt nem is eredendően rossz, vagy ördögtől való. Csak a mai alkalmazása siklott ki a normális mederből. Nézd meg, hogy ki és mit ajánl gyakornokság címszó alatt.

A gyakornoki pozíció értelme (elmélet)
Ahogy az ipari tanulók, inasok is ingyen munkával kezdték szinte mindig is a pályafutásukat (sőt sokszor még ők maguk fizettek, hogy tanulhassanak), úgy a fotóriporter, és újságíró gyakornokok is azért vállalnak gyakornokoskodást, hogy beletanuljanak a mesterségbe. Az normális lenne, hogy egy jól működő, komoly szakmai hátterû szerkesztőségben sajátítsa el valaki a szakmai fogások gyakorlatát. Az iskolai szakképzés egyik fontos eleme – lenne, ha a rendszer jól mûködne – hogy a szakvizsga elôtt szakmai gyakorlaton ismerik meg a diákok, hogy is mûködik a gyakorlatban, amit tanáraiktól elméletben már megtanultak.
Egy komoly szerkesztôség mûhelymunkája, az ott dolgozó szakemberek felügyelete, útmutatása, kritikája inspiráló, és nevelô hatású lehet. Megalapozhatja a pályakezdô szakmaiságát, látásmódját, munkamorálját. Akár ténylegesen is elindíthatja a pályán, ha elkötelezett, lelkes, és tehetséges. Ha bizonyítja rátermettségét, akár véglegesíthetik a lapnál, vagy a munkaközösség szakmaisága jó ajánlólevéllé válhat mások szemében.

Ilyen formán a gyakornok tevékenysége nem csupán elfecsérelt, másnak hasznot hajtó ingyen munka, hanem befektetés egy karrierbe (egy fényesebb jövő reményében), hogy az ember a legtapasztaltabbaktól, a mindennapi munka során leshesse el a szakma fogásait. Hogy a szakemberek megveregessék a vállát, ha jól csinál valamit, vagy a helyes útra tereljék, ha hibát követ el. Hogy megtanulhassa mit, miért, és hogyan kell, vagy éppen hogy nem szabad soha. Hogy ne magára utaltan álljon jobb esetben egy kupac könyv és egy fényképezőgép felett tanácstalanul, amikor cselekedni kell, hogy legyen kihez fordulni kérdésekkel, tanácsokért.

Amerikában létezik egy olyan szabályozás, ami kifejezetten előírja, hogy a gyakornok tevékenysége csak képzési célú lehet. Nem végezhet önálló feladatot, amit egyébként egy fizetett alkalmazott végezne, és határozottan előírja, hogy a gyakornok munkájának eredménye önálló piaci értéket nem képviselhet, és nem termelhet hasznot a munkáltatónak. Vagyis a gyakornok ténykedése kizárólag saját fejlődését szolgálhatja, ami tényleges hasznosításra nem kerülhet.
Az ún. Internships and Labor Law célja a lelkes fiatalok kizsákmányolásának megakadályozása, illetve azt igyekszik elősegíteni, hogy az így szerezhető olcsó ingyen munkaerő miatt ne kerüljenek utcára fizetett alkalmazottak – akiknek így az állam lenne kénytelen segélyt biztosítani. Éppen ezért a törvény szövege részletesen taglalja, hogy a gyakornok pozíciója nem válthat ki fizetett alkalazottat. Sőt kifejezetten tiltja a törvény, hogy a gyakornoki idő utánra fizetett állást helyezzen kilátásba a gyakornoknak, ugyanakkor a tényleges alkalmazást nem tiltja, tehát igérni tilos, de alkalmazni szabad később a gyakornokot. Ezzel próbálják ösztönözni a munkáltatókat, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tanítsák meg gyakornokaiknak a szükséges szakmai fogásokat (aminek során értékesíthető, hasznot termelő érdemi munkát nem végeznek), aztán pedig már munkavállalóként alkalmazhatják törvényileg szabályozott fizetésért.

“Elmélet és gyakorlat között elméletileg semmi különbség….nade gyakorlatilag!”

Gyakornokok kihasználása (gyakorlat)
A mai modern gyakornok felfogás viszont egészen más a legtöbb helyen (mély tisztelet a megmaradt kevés kivételnek). Mindegy, hogy mit csinálsz, csak ingyen legyen. Elvárások persze vannak, helyenként még magasak is, de nem annyira minőségre, inkább a mennyiségre vonatkoznak. Bérezésre ne nagyon számíts, az nem jár. Időtartama, amíg bírod, és vállalod. Ha reklamálsz, vagy nem akarod csinálni, keresnek más balekot, aki ingyen dolgozik a jövőbeni karrier, vagy egy állás reményében. Fizető állásra persze ne számíts, mert inkább keresnek helyetted más gyakornokot, aki folytatja – ingyen természetesen.

Olyan cég is van Magyarországon, ahol egy seregnyi gyakornokot alkalmaznak más-más napokon dolgoztatva őket (ingyen), így egyetlen fizetett alkalmazott nélkül lefedve a teljes munkahetet. Természetesen ezek a kültséghatékony, ámde nem túl korrekt megoldások főleg a kis költségvetésből működtetett (ámde temérdek mennyiségű) Internetes weboldalaknál jellemző, és a szakmai álláshirdetések helyén megjelenő temérdek gyakornoki hirdetést is jellemzően ilyenek ontják magukból.

Sajnos az sem ritka, hogy egy-egy újonnan alakult, és gyakornokok tömkelegét alkalmazó Internetes lapnál olyanok dirigálnak a gyakornokoknak, akik maguk nemhogy szakemberek, de még gyakornokok sem voltak komoly lapnál. Így szakmai tapasztalataik épp úgy megkérdőjelezhetők, mint annak a haszna, hogy valaki a kezük alatt gyakornokoskodjon. Nem csoda, hogy a legtöbb ilyen gyakornoki hirdetés nem ismert, valós lapok, és ismert szakemberek neve alatt fut, hanem névtelenül megadott telefonszámokkal, ingyenes szolgáltatóknál regisztrált, lenyomozhatatlan e-mailcímekkel.

Újabban pedig már nem csak a klasszikus újságíró és fotóriporter területekre hirdetnek gyakornok ingyenmunka lehetőségeket. Olyan értelmetlennek tűnő kifejezések is megjelentek a hirdetések mindennapi használatában, mint a szerkesztő gyakornok, ami már majdnem olyan komikus, mint a vezérigazgató gyakornok.

Már a gyakornokok se a régiek
Talán a gyakornokság modern(?) megközelítése miatt már a gyakornok se olyan lelkesek. Inkább az érdekli őket, hogy elmondhassák magukról, övék a státusz. Dolgozni, tanulni épp úgy nem akarnak, mintha az iskolában lennének. Sokszor meg se próbálják megragadni a nekik felkínált lehetőséget. Sokan a legalapvetőbb ismeretek – sőt sokszor érdeklődés – nélkül jelentkeznek gyakornoki pozícióra, és nem is érdekli őket a tanulás és fejlődés lehetősége még akkor sem, ha van rá lehetőségük.

Kiegészítés: mély és őszinte tiszteletem a ritka kivételeknek. Mind gyakornokok, mind gyakornoki helyeknek részéről akad kis számú kivétel, ahol komolyan, és helyén, értékén kezelik a gyakornokokat, és a gyakornoki intézmény célját. De úgy érzem, a negatív megközelítés és a kritika jobban megilleti a hazánkban kialakult gyakorlatot, mint a dícséret és elismerés…

Aki máshogy látja kommenteljen! Aki egyetért, az is!

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Gyakornok kerestetik – modern kori rabszolgaság
  • Share/Bookmark

LEN fotós mellény

2010. augusztus 16. hétfő

LEN fotos melleny 1008099319aVA LEN fotós mellény

Kedves gesztus a LEN (Európai Úszó Szövetség) részéről, hogy nemzetközi versenyeik kötelező fotós viselete egy csupa zseb fotós mellény. Ha már viselni kell, sokkal kényelmesebb, mint a hoki (???) és foci meccseken szokásos MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) nylon mellény, vagy a FINA (Nemzetközi Úszó Szövetség) színes nylon atléta trikó jellegû megoldása.

Elvégre az nem is igazán mellény, inkább csak egy feltűnő jelölés, hogy a viselôje a fotósok közé tartozik, és ráadásként szendvics emberre való reklámfelület (zsebek nélkül, akadályozva a hozzáférést az alatta hordott ruházaton levő zsebekhez is). Az sem utolsó szempont, hogy megtarthajtuk a LEN mellényt, bár néhányunknak már lassan külön szekrényt töltenek meg. Sok zsebével és fotósok körében gyakran feltûnô fazonjával nem csak (viszonylag) elegánsan néz ki, de egész praktikus is….lehetne.

LEN fotos melleny 1008097541d1VA LEN fotós mellényCsak az a kár, hogy rosszul méretezték. A zsebei mind kicsik. Hiába a sok zseb, ha a fotós holmi – ami a mellény értelme lehetne – nem fér a zsebekbe. Legfeljebb csak apróságok. A nagyobb zsebekbe is legfeljebb apró dolgok férnek. Egy akkumulátor még épp belefér egyik másik zsebbe, de egy objektív, vagy telekonverter (legyen akármilyen kicsi is), már nem fért bele csak a legnagyobb zsebekbe. Ráadásul – bár nem ez volt az elmúlt hetek központi közvéleménykutatási témája – másfél hét alatt csak egy valakit találtam, akinek a keze gond nélkül belefért volna a nagyobb, zipp záras zsebbe, és ki is tudta venni onnan. Pedig a megkérdezettek közt volt az enyémnél kisebb kezű kolléganő is. Szóval a zsebek szinte haszontalanok. De legalább a hirdetés nem túl feltűnő a hátán. Más hasonló megoldásokkal szemben nem virít az ember hirdetőtáblaként benne. Ez egyébként főleg Amerikában dolgozó kollégáknál lelkiismereti kérdés, de erről majd inkább külön írok valamikor.
Ahogy a belevarrt cimke hirdeti, Kínában készült (hol máshol?). És mint az apró zsebek sejtetik, kis termetû kínai fotósokra méretezték.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton LEN fotós mellény
  • Share/Bookmark

Szegény embert a zár is (le)húzza

2010. augusztus 6. péntek

ShutterDiedContinous Szegény embert a zár is (le)húzzaNem elég, hogy hétfôn hajnalban ellopták az iPhone-omat, a héten tönkrement a zárszerkezet is a fényképezôgépemben.

Nem szeretek panaszkodni, de ez így elég kellemetlenül érintett.
A fényképezőgép főleg az anyagi kiesés miatt bosszant. A jelenség roppant érdekes: sorozatban fényképeztem a műugrókat, és minden második (néha a harmadik is) képkocka fekete lett. A szervíz szerint cserére szorul a zár, pedig még várható élettartamának harmadánál se tartott. Hiába, semmire sincs garancia. De akkor sem esik jól.

Az iPhone hiánya már jobban zavar. Egyrészt, mert az is jelentős anyagi veszteség, de főleg azért, mert egy csomó adat volt benne, amik így most nem, vagy csak nehézkesen előkeríthetők, mikor szükség van rájuk. Nem az a gond, hogy nincsenek meg, mindenről van biztonsági mentésem. Viszont a hozzáférés. Annyira megszoktam, hogy az iPhone mindig kéznél van, hogy most is folyton nyúlok érte, és csak akkor jut eszembe, hogy felesleges.
Most egy régi Nokiát használok telefonálásra. Másra nem is jó szerencsétlen. Ráadásul a telefonszámok is mind régiek benne, így sosem tudom, hogy ki hív. Hiába írja ki a telefonszámot, nincs hozzá név, nem tudom beazonsoítani. Sőt amikor hívnék valakit, az se mindig sikerül, mert mindenkinek a régi száma van benne, így ha megváltozott azóta, csak a gond van.
Ráadásul blogolni is kevésbé tudok emiatt mostanában. Igaz a blogot sosem teljesen az iPhone-on írtam, de azért jelentős részben hozzájárult. Ráadásul mostanában sokat kell rohangálnom, ezért pont akkor érnék rá blogot írni, mikor csak az iPhone állna ehhez rendelkezésre….de nem áll. Bosszantó.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Szegény embert a zár is (le)húzza
  • Share/Bookmark

Görbe bögre fotósoknak

2010. augusztus 3. kedd

 Görbe bögre fotósoknak

Már régen meg akartam említeni a fotós bögréket, de eddig háttérbe szorult, most meg már elcsépelt, de azért ne maradjon ki. A Canon és a Nikon objektívei egyaránt megihlették a bögrék készítőit, így lassan már komplett fotó felszerelést lehet összeállítani az 1:1 méretarányú objektív formájú bögrékből.
Canon EF 24 105 lens coffee mug Görbe bögre fotósoknakMind a kialakításuk teljesen hű másolata az eredetinek, mind a csomagolás, és a bögre kupak elég megtévesztő. Persze a fotós táskába lehet, hogy nem érdemes ezekben eltenni a teát/kávét, mert az igazi objektívek nem biztos, hogy szeretnek italban úszni.

Canon EF lens termos 24 105 70 200 Görbe bögre fotósoknakÉn a magam részéről nem vagyok nagy híve az ilyen lookalike termékeknek, de nyilván meg van a – vélhetően nem is kicsi – piaca az ilyesmiknek is. Így nyár közepén valószínűleg korai a karácsonyi ajándék listát emlegetni, de előbb-utóbb aktuális lesz ez is. Nekem azért senki ne vegyen ilyet!

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Görbe bögre fotósoknak
  • Share/Bookmark

A cipésznek lyukas a cipője

2010. augusztus 1. vasárnap

Schumacher Mercedes Andrea Kovesdi A cipésznek lyukas a cipője

Fotó: Kövesdi Andrea

Sok fotóssal találkozom, akik mind arra panaszkodnak, hogy nincs róluk normális kép, még kevésbé munka közben, amikor nem tudja az ember saját magát fényképezni. Sőt sajtó fotós körökben általában az a jellemző, hogy mindenki ugyanazt – az eseményt, híres embert, sztárt, a fotó témát – fényképezi, rá se érünk egymás fotózásával foglalkozni, hiszen akkor, ott éppen nem az a fontos, hanem a munka.

Mi mással lehetne ezt jobban illusztrálni, mint a héten rólam készült fotóval, amin Facebookon jelöltek be, Michael Schumacher (schuhmacher németül cipő készítő) társaságában.

Ha másnak is van olyan képe, amin én látszom munka közben, küldje el nyugodtan e-mailben, hogy gyarapodjon a privát archívumom, és a család is boldog legyen…

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton A cipésznek lyukas a cipője
  • Share/Bookmark

70 gigapixel az új panoráma rekord

2010. július 27. kedd

Full panoráma 70 gigapixel az új panoráma rekord

A világrekorder panoráma

A magyar 360world csapatnak sikerült egy 70 gigapixeles budapesti látképpel megdöntenie a legutóbb 45 gigapixellel Dubaiban felállított panoráma rekordot.

A 70 gigapixeles magyar rekord panoráma a Jánoshegyi kilátóról készült. Egyik legfőbb különlegessége, hogy teljes körpanoráma, vagyis 360 fokban körülnézhetünk általa a Budai hegyekben. Megnézhetjük Buda és Pest innen látszó részeit, sőt a Rózsadombot és eltekinthetünk egészen Ferihegyig, de megnézhetjük a környék többi dombját és házait, vagy akár Budaörsöt is.  70 gigapixel az új panoráma rekordA képek elkészítése az előzetes tervek szerint hat órát vett volna igénybe. Hogy ezt az időigényt lerövidítsék, megduplázták a felhasznált Sony tükörreflexes fényképezőgépek és objektívek számát. Ez utóbbiakat a Sony kínálatából nem tudta a márka hazai forgalmazója biztosítani (új 500 mm-es teleobjektívjükből mindössze 10 darab létezik a világon, ebből 5 Amerikában, 5 pedig Japánban), így két természetfotós adta nekik kölcsön a felhaznált egy 1-1 Minolta teleobjektívet.
 70 gigapixel az új panoráma rekordA panorámát egyes nyilatkozatok szerint hatezer, más hírek alapján csak négyezerötszáz kép alkotja (lényegében mindegy, elég sok), összesen 71 gigapixel felbontásst kiadva. A tervezett 60 gigapixelt az égbolt levágásával kapták volna, de végül úgy döntöttek, hogy inkább 70 gigapixelre hitelesítik a világrekordot, így a korábban feleslegesnek ítélt égboltot is megtartották. Az utómunkát a Microsoft támogatásával biztosított erőgépek 4 magos Xeon processzorokon, 24 GB memóriával és 6 TB háttértáron végezték. Mint a projekt honlapján is leírják, az utómunkálatokat jelentősen megnehezítette, hogy a PhotoShop nem támogatja akkora fájlok kezelését, amivel itt boldogulni kellett volna.

A képet bemutató sajtótájékoztatón azt is megemlítették az alkotók, hogy egy 11-edik órában történt áramszünetnek köszönhetően módjuk volt a munkafolyamatok tökéletesítésére is: kezdhették előről, mert minden módosítás elveszett…

Környezet
A szinte korlátlanul nagyítható panorámakép megtekintéséhez Microsoft Silverlight plugin telepítése szükséges. Ezt sokan – különösen Apple gépet használók körében – nem szívlelik, és sajnos iPad-en kifejezetten lehetlen is a telepítése, és így a kép megtekintése is. Ugyanakkor a Silverlightról érdemes tudni, hogy a Microsoft Labs többi fejlesztéséhez hasonlóan olyan fejlesztői megoldás, ami nagyon sokféle érdekes és praktikus megoldás kivitelezését támogatja. A gigapanorámát például azon képessége miatt így jelenítik meg, mert rendkívül gyorsan és folyamatosan lehet vele a kép különböző részeit nagyítani, anélkül, hogy akár a kép nézegetése előtt, akár közben különösebben várni kellene a képrészletek betöltésére.

Kritika
Tartok tőle, hogy erről a képről sosem lehet majd lemosni a “kreatív felbontás növelés” vádját, vagyis azt, hogy mégsem vágták le az égboltot a végeredményről. Már a dubaji képpel szemben is épp az volt az egyik fő kritika, hogy a kép túlnyomó részét az égbolt teszi ki, amit viszont mégis indokolt, hogy csak így fért el rajta a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa. A magyar fotón erre ilyen ok nincs.
A dubaji képet érő másik gyakori kritika, hogy nagyon zavarosak a távoli képelemek a légköri pára miatt. Ez sajnos szintén joggal merül fel a budapesti fotó kapcsán is. Bár egy hűvösebb délelőtt készült, még így sem volt kellően alacsony a páratartalom, és a léghőmérséklet, hogy kellően tiszta és makulátlan legyen minden a totál képen igencsak végtelennek tűnő távolban.
Azért ne legyünk túl kritikusak, mégis csak a miénk, mégis csak világrekorder, és az égbolt nélkül épp úgy vezetné a felbontási rangsort.

Hogy áll Pécs rekordja?
Mint arról a Stop.hu cikke is beszámol, még magasabbra került a léc a Mandiner.hu csapatának a 27 gigapixelre tervezett pécsi panoráma rekordja számára. Bár ők már a dubaji rekord kapcsán is azt mondták, hogy egyelőre csak tesztelik a technikai lehetőségeiket, aztán minél nagyobb képet szeretnének összehozni, akármekkora is legyen az.

A teljes panoráma a projekt weboldalán megtakinthető.

Kiegészítés: Idő közben nem csak az MTI adta ki a hírt, de a legtöbb hírportál is közölte a világrekord hírét, sőt már külföldi oldalakon is kezd terjedni a híre:

UI: Ha még találkozik valaki valahol a hírrel – főleg külföldi oldalakon – az jelezze bátran!

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton 70 gigapixel az új panoráma rekord
  • Share/Bookmark

Látványos új iPad magazin régi tartalommal

2010. július 27. kedd
FlipboardPapers Látványos új iPad magazin régi tartalommal

iPad a magazinok között

Pénteken láttam a Médiablog írását a Flipboardról, és egész hétvégén szinte csak ezzel kísérleteztem az iPaden. Nos mit mondhatnék? Remek alkalmazás, kellemes megoldás, de elég komolyak körülötte a szerzőjogi (és etikai) kérdések.

A Flipboard (App Store link) egyedi algoritmussal csomagolja látványos, iPad barát formába az eddig is előszeretettel böngészett Twitter és Facebook link megosztásainkat. Lényegében magazint csinál az ismerőseink által megosztott linkekből. Méghozzá egy tartalmilag a barátaink –  és saját érdeklődésünk – által szerkesztett magazint, amiben kedvünkre lapozgathatunk, olvashatunk kivonatokat, vagy akár a teljes cikkeket, és kedvelhetjük (csúnya szóval lájkolhatjuk), amiket mások ajánlanak. Kicsit olyan, mint egy irtó látványosan formázott RSS olvasó és majdnem pont ezt is csinálja. A különleges pedig éppen az benne, hogy mindezt automatikusan végzi el, nem kellenek hozzá tördelők, művészeti vezetők, és egyéb szakemberek, akik kidolgozzák a layoutot, és minden egyes számot megosztott oldalt betördelnek. És a végeredmény egészen hatásos, és barátságos, és jelenleg versenyképesnek tűnik a legtöbb magazin iPad megjelenésével….mindezt ingyen.

Mobile Photo 2010.07.26. 8 17 55 Látványos új iPad magazin régi tartalommal

Economist cikk a Flipboardban

A kezelése tényleg nagyon egyszerű, a látványa tényleg lenyűgőző, az egyetlen gond vele, hogy  a hivatkozott oldalból veszi az információt, a képeket, a szöveget, minden tartalmat. Ez pedig megalapozott szerzőjogi aggályokat támaszt. A készítők azt mondják, hogy ők csak az oldal egy részét töltik le, és ha valaki kíváncsi a teljes tartalomra, az ugyanúgy ellátogathat az eredeti oldalra, mint az RSS olvasók esetében. A tartalomszolgáltatók viszont joggal reklamálnak, hiszen az RSS-nél ők szabályozhatják, hogy mi jelenik meg a feedben. A Twitter és Facebook linkajánlásnak pedig éppen az volt eddig az értelme, hogy csak a hivatkozott címet osztja meg az ember, és aki a tartalomra is kíváncsi, az az eredeti oldalra látogat el (nem utolsó sorban megjelenítve az ott beágyazott egyéb tartalmakat és reklámokat). Ez az újsszerű megoldás viszont ha úgy tetszik ellopja a weboldalak elől a látogatókat, és a saját alkalmazásban tartja őket, ott megjelenítve a más oldalról átvett tartalmat (még ha ez csak részleges tartalom is).
Engem felhasználóként nagyon zavar a Flipboardban, hogy egy rövid kis összefoglalóra kattintva az alkalmazáson belül valamivel bővebben jelenik meg, de még mindig nem a teljes tartalom, és egy újabb gombnyomás kell hozzá, hogy végre az eredeti oldalra látogatva a teljes tartalom megjelenjen. Ha ezt a köztes lépcsőt kiiktatnák, szerintem a felhasználói élmény is javulna, és az eredeti tartalmat szolgáltatók is nyugodtabbak lennének.

Mobile Photo 2010.07.26. 8 15 10 Látványos új iPad magazin régi tartalommal

Big Picture galéria a Flipboardban

Különösen a képes tartalmakra igaz a szerzőjogi aggály, hiszen a képeket így a Flipboardban is meg lehet nézni egy tetszetős albumként, amihez nem kell ellátogatni az eredeti közlő weboldalra. Ez egyrészt meghamisíthatja a látogatottsági adatokat, másrészt csökkentheti a reklám megjelenések és bevételek mértékét is. Persze látogatóként, felhasználóként ezzel nekünk nem kell foglalkoznunk egészen addig, míg újabb remek galériák nem szűnnek meg, mert a szerkesztők úgy látják, hogy nincs rá olvasói igény.

Mobile Photo 2010.07.26. 8 14 39 Látványos új iPad magazin régi tartalommal

Mintha fotóalbumot lapoznánk

Mindez mit sem von le abból a sikerből, amit a Flipboard készítői elértek. Látványos, kényelmesen használható, tetszetős alkalmazás a webet egyre nagyobb mértékben behálózó rövid linkek és megosztások hálójából. Reméljük, hogy végül valami olyan születik belőle, ami nem csak a készítők, és a felhasználók számára jó megoldás, hanem a tartalomszolgáltatók számára is.

Kiegészítés: Doransky is megemlékezett pár remekbe szabott gondolat erejéig az iPadről és a Flipboardról. Szerintem érdemes elolvasni az eszmefuttatását, bár szerintem ez a fajta technikai informatika szemléleti átalakulás, amiről ír kevésbé a Flipboard alkalmazáshoz, mint inkább az iPad egyedi termékkategóriájához kapcsolódik.
Lényegében erről próbáltam írni már az iPad bejelentésekor. És az ezzel kapcsolatos nézeteim azóta sem változtak. Sőt teljes mértékben igazolva látom, mióta magam is naponta használom az iPadet.

Flipboard a gyakorlatban:

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Látványos új iPad magazin régi tartalommal
  • Share/Bookmark

Légikatasztrófa – amihez rendkívüli szerencse kell

2010. július 25. vasárnap

01 crash1 782081gm f Légikatasztrófa   amihez rendkívüli szerencse kell

Fotó: Ian Martens/Lethbridge Herald

Közeleg a Kecskeméti Repülőnap, reméljük, hogy nálunk ilyen képeket nem lehet majd készíteni.
Minden esetre bámulatos, ahogy a Lethbridge Herald fotósa Ian Martens megörökítette a zuhanó gépből katapultáló pilótát, és a balesetet. Kétség kívül remek lélekjelenlét, és remek képek. Már többen rebesgetik, hogy meg is van a World Press Photo pályázat egyik idei győztese.

Érdekes adalék, hogy a képet készítő helyi lap közölte saját fotósuktól a legkevesebb képet a balesetről, azt is kis méretben, míg más lapok lényegesen több s nagyobb méretű képet közöltek.

Fotó válogatások a balesetről:

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Légikatasztrófa   amihez rendkívüli szerencse kell
  • Share/Bookmark

Fotós baleset a Tour de France során

2010. július 24. szombat

Reuters car in flames Fotós baleset a Tour de France során

Fotó: Reuters

Vasárnap Párizsban véget ér a Tour de France, mely idén komolyabb problémák nélkül zajlott le. Három éve azonban nagyon súlyos balesetet szenvedett a Reuters tudósító csapata. Gondoltam érdemes megemlékezni róla, és kicsit bemutatni a Tour tudósításnak munkáját is.

Végéhez közeleg a Tour de France, vasárnap befutnak a Champs Elyseén a világ legismertebb kerépár versenyének résztvevői. Én pedig úgy gudoltam, ez remek apropó, hogy foglalkozzak kicsit a verseny fotósainak munkájával.

A Bikemag online hasábjain Pápics Péter magyar kerékpár kedvelő és hobbi fotós mesél róla, hogy milyen érzés számára, mint fogalmaz “amatőr fotóriporterként” belecsöppenve a profik világába a Tour de France-ról tudósítani.
Blog szerű tudósítása inkább a tudósításról, vagyis a sajtó munkájáról szól, mint magáról a versenyről, de ez egy okkal több, hogy linkeljem és elolvasásra ajánljam itt. Mivel Péter írásának első és második része is magyar nyelven íródott, ezek fordítása, citálása felesleges lenne, olvassátok el a Bikemag oldalán!

Fordításban közlöm viszont Mal Langsdon beszámolóját a Reuters blogjáról, ami egyrészt bemutatja, hogyan zajlik a verseny profi (hírügynökségi, vagy ha úgy tetszik nagyüzemi) tudósítása, és elmeséli egy rendkívül szokatlan és érdekes baleset történetét:

“A Tour de France hírügynökségi tudósítása egy logisztikai rémálom. Akár egy évvel előre is elkezdünk felkészülni a munkára a verseny folyamatosan haladó jellege miatt. Szálloda foglalások, telekommunikáció és szállítás mind komoly kihívást jelent, ha mintegy négyezer ember megszállja a Francia táj apró városkáit.

ReutersPhotographerOnBike Fotós baleset a Tour de France során

Fotó: Reuters

A csapat vezetője, Jacky Naegelen veteránnak számít, mivel vagy húsz Tour de France verseny tudósításán van túl. Mégis hiába tett meg mindent a tökéletes előkészületek érdekében. A csapat mozgó központját, egy még garanciális, egy éves Renault Espace turbót bent tartották a szervízben a szokásos Tour előtti karbantartáson egy kis akku kisülési problémával. A szervíz nem tudta megtalálni a hiba okát, és mire mi útra készek voltunk, a kocsi még mindig ezer darabra szedve hevert a szervízben. Ezért némi ösztönzés után a Renault kölcsönadott egy hasonló kocsit a verseny idejére. Így az utolsó pillanatokat tölthettük az új autó bejáratásával, a hátsó szerkesztő asztal beszerelésével, rádiók és antennák beszerelésével. És persze intézhettük a szükséges papírmunkát a szervezőkkel. Ez kicsit lehangoló volt, de a csapat útra kelt a londoni rajthoz.

A hangulatot tovább rontotta, hogy míg kipakoltunk a Whitehall Hotel előtt, parkoló cédulát kapott a két motorkerékpár, a mozgó iroda (lakókocsi) épp csak megúszta a kerékbilincset. A másik kocsival meg csak egy mérföldre sikerült parkolni egy őrizetlen parkolóban. A rendőrség úgy fest, hogy a Tour de France sajtójával se tesz kivételt.Másnap reggel Londonban ellopták egyik fotósunk, Eric Gaillard Canon Mark III fényképezôgépét egy objektívvel. Aztán délután egy másik fotósunk, Vincent Kessler panaszkodott, hogy fáj a karja. Mikor a Tour de France orvosai megvizsgálták és franciaországba küldték további kivizsgálásra. Christian Hartmann gyorsan segítségünkre sietett Zürichből, hogy helyettesítse Vincentet Londonban, míg megtaláljuk az állandó helyettesét a verseny többi részére. Hát eddig nem állunk túl jól.

A dolgok kicsit jobbra fordultak pár napra, mikor a verseny visszatért Franciaországba, és a csapatnak sikerült felvenni a tudósítás ritmusát. Thierry Roge brüsszeli fotós leváltotta Christiant, és átvette a feladatait. Ő vezette a Renault Espace-t, és fotózta a befutókat. Elég jól boldogultunk a verseny tudósítával, és a dolgok kezdtek jól alakulni.

De július 19-én, mikor a verseny tovább indult Marseille és Montpellier között, én a párizsi irodámban ültem az asztalomnál, és Iannel chateltem, mikor hirtelen azt írtak, hogy tűz van. Egy ilyen üzenet elég aggasztó bárkitől, akit ismer az ember, de az leírhatatlan, ha a saját fiától hallja az ember. Hívtam a telefonján. Mikor felvette, azt mondta, hogy lángolnak. Az egész Renault lángol. Mondtam, hogy maradjanak nyugodtak, hagyják a felszerelést és menjenek távol a kocsitól. Aztán megszakadt a vonal.

bagsdistancea Fotós baleset a Tour de France során

Lángoló autó és csomagok Fotó: Reuters

Úgy tűnik, hogy 60 km/h sebességgel haladtak a mezőny előtt, és várták, hogy a motorosok hozzák az újabb képeket, mikor a kocsi turbója kigyulladt, és egy tűzcsóva csapott át a kocsi alatt. A lángok pillamatok alatt ellepték a járművet. A sofőr Thierry Roge megragadta mellette levő fotós táskáját és kiugrott a kocsiból. Ian az egyedi építésű alumínium asztalnál ült hátul. Ahogy a kocsi lassított, rögtön kiszállt, és megpróbált minél több csomagot kiszabadítani a hátsó ajtón.
Eric Gaillard laptop táskája volt az első, aztán Ian csomagja. De a táskák nagyon nehezek voltak, így csak pár méterre tudta elhajítani őket. A hőség pár másodperc alatt akkora lett, hogy lehetetlen volt a kocsi mellett maradni, kénytelen volt eltávolodni, miközben a tomboló tűz hatalmas lángoló műanyag darabokat köpködött a megmentett csomagok felé. Thierry és Ian nem tehetett mást, mint tétlenül végignézte, ahogy alig méterekre tőlük lángra kap és porig ég minden csomagjuk.

burnedlenses2 Fotós baleset a Tour de France során

Fotó: Reuters

Később a motorosok elmentek és vettek mindenkinek pár tisztasági csomagot, és reggel Jacky szervezett egy bevásárló utat egy sportüzletbe, hogy legalább az alapvető ruhákat pótolhassa mindenki a tour hátra levő részére.

burned lenses1 Fotós baleset a Tour de France során

Fotó: Reuters

Tegnap este vacsora közben átbeszéltük a dolgokat, és sikerült mindent a helyére tenni. Senki sem sérült meg, a felszerelés nagy része pótolható, és a régi autót is sikerült munkába állítani. A tudósítói munka remekül haladt a balesetig, és másnap is folytatódott. Stefano és Eric képei megjelentek a tűzről például az International Herald Tribune oldalain, Eric képe uralta a Liberation címlapját, és Ian videóját átvette az Eurovízió is. A szakmai szolidaritás jegyében a konkurens hírügynökségek, az AP, AFP és a lEquipe felajánlották teljes anyagukat, míg a csapat újra folytatni tudja saját tudósítást.

Ma reggel jó kedvű volt a csapat, mikor ott hagytam őket, készen álltak a Pireneusok kritikus lejtőinek leküzdésére, és a Párizs felé vezető útra. Talán az segített, hogy jót aludtak egy kiadós vacsora után, amit egy jó adag francia borral öblítettek le, de úgy tűnik a levegő kitisztult. Érezhető volt a friss energia a csapat tagjaiban, mintha a Tour de France korábbi kellemetlenségei is elszálltak volna a kocsistűz füstjével együtt.”

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Fotós baleset a Tour de France során
  • Share/Bookmark

Kirúgott fotós ügyetlen mentegetőzése?

2010. július 22. csütörtök

Megszólalt az elbocsátott Getty fotós kirúgásának körülményeiről. Egyszerű mentséggel szolgált, amiről sosem fog kiderülni, hogy igaz-e. sőt talán nem is számít…

SOHA ne készíts olyan verziót, amit nem akarsz, hogy megjelenjen!

Photo Killed golfer Matt Bettencourt retouched by Marc Feldman Kirúgott fotós ügyetlen mentegetőzése?

Fotó: Marc Feldman/Getty Images

Guy Reynolds, a Dallas Morning News képszerkesztője blogján közölte, hogy Marc Feldman felhívta és elmesélte magyarázatát, hogyan került retusált sportfotója a Getty Images rendszerébe. Mint Feldman mondja, épp a képeket szerkesztette a sajtó sátorban, mikor belépett a képen szereplő játékos, Matt Bettencourt és labdaszedője. Feldman története szerint a labdaszedő maga mondta, hogy nélküle sokkal jobban nézne ki a kép (ami vitathatatlan – szerk). Mire a fotós demonstrálta nekik, hogy milyen könnyű lenne eltávolítani. “Azt hittem, hogy csak az asztalra mentettem a képet, nem a küldésre szánt képek közé. Egyáltalán nem akartam elküldeni azt is a Gettynek. Nem akartam valódi képnek beállítani. Csak egy bolond küldené el az eredeti képet is, és a módosítottat is. Ráadásul ha tényleg retusálni akartam volna, sokkal jobb munkát végeztem volna.”

A módosított képet lebuktató texasi képszerkesztő elismeri, hogy elképzelhető egy ilyen hiba. A történet folytatásáról szóló blogbejegyzésében elmeséli saját történetét is, hogyan találkozott egy kolléga hasonló bemutatóján első alkalommal a PhotoShop képességeivel. Igaz ekkor még 1989-et írtak, és nem volt mindennapos az ilyen számítógépes retusálás. Sokan úgy gondolják, ma ezen meglepődni már nem indokolt, és valószínűtletnnek tartják, hogy ba bárkinek nagyon demonstrálni kellene a retusálás lehetőségeit. Sőt vannak – köztük magam is – akik úgy gondolják egy ilyen helyzetben inkább azt kellene a fotósnak hangoztatnia, hogy az ilyen beavatkozás még ha lehetséges, akkor sem lenne etikus, mintsem demonstrálni, hogy milyen egyszerű. A napi munka során gyakran heccelődünk egymás közt fotóriporterek, hogy “nem számít, majd kiretusáljuk”, meg “majd a PhotoShop megoldja”. Valószínűleg ez is hiba, mert még ha mi tudjuk is egymás közt, hogy ez csak a szakmán belüli buta belső viccelődés egyik formája. A külső szemlélő még komolyan is veheti.
Ráadásul a magyarázatot az is megkérdőjelezhetővé teszi, hogy egy hírügynökségi fotósnak azonnal küldenie kell a képet. Amint elkészült, annak meg kell jelennie. Valószínűtlen, hogy valaki a határidő szorításában nekiáll retusálással pepecselni, és demonstrálni a PhotoShop képességeit. De ha igen, én biztos, hogy inkább a blogomon korábban megjelent Fogyókúra három perc alatt – a PhotoShop karcsúsít című írásban található videót mutatnám meg, minthogy neki álljak egy saját képemet retusálgatni. De hogy ne hagyjam ki a tegnap született bugyuta szójátékot se: Marc Feldman szerencsétlen esete bizonyítja, hogy a PhotoShop a sajtófotóban is képes karcsúsítani – legalábbis a szerkesztőségi állományt…

Vannak, akik számára a történet új aspektusa megfelelő magyarázattal szolgál, és úgy gondolják a Getty túlreagálta az esetet. Vannak, akik korábban is úgy gondolták, hogy ez a beavatkozás nem olyan súlyos. A szakmabeliek többsége azonban osztja a nézetet, hogy az ügynökség helyesen járt el a zéró tolerancia jegyében. Van pedig, aki már a történet kirobbanásakor megjósolta, hogy a fotós kifogása az lesz, hogy csak magának csinált egy retusált verziót, és véletlenül küldte el – mint az már több hasonló esetben megjelent mentségként a lebukott fotósok részéről. Akár csak mentegetőzik Feldman, akár igaza van, és tényleg csak egy buta hibát követett el, a kirúgás a hiba büntetése, nem a szándékaié. Ha a legjobb szándék mellett követte is el a hibát, akkor sem lehet meg nem történtté tenni azt.
Több a Getty Images számára dolgozó említette, hogy az ügynökség által használt GIFT (Getty Images File Transfer?) program a szerkesztés és a küldés között több olyan lépést is tartalmaz, ahol a fotósnak látnia kellett a képet, és észre kellett volna vennie, hogy éppen olyan képet küld el, amit valójában nem is akarna. Sőt a legtöbb hírügynökség számára dolgozó fotós vissza szokta ellenőrizni, hogy  elküldött képeit mind kiadták-e az előfizetők felé, így a hibának ekkor is ki kellett volna buknia, és még ekkor sem lett volna késő, hogy maga jelezze az ügynökségnek az elkövetett hibát.
A legalapvetőbb tanulság minden esetre – ha igaz a vétlen felülírás kétes története – az az alapelv, amit minden egyes szerkesztőségben súlykolnak az emberbe: SOHA ne készíts olyan verziót, amit nem akarsz, hogy megjelenjen! Alapelv, hogy még a publikálatlan cikknek sem adunk vicceskedő címet, mert kellemetlenséget okoz, ha mégsem írják át megjelenés előtt, és mások is megláthatják. Ugyanígy igaz ez a fotókra is.

A hatvanegy éves Marc Feldman 26 éve fotózott a Getty Images számára. Mint mondja: “Megértem, hogy a Getty-nek vigyáznia kell a hírnevére. Nem hibáztatom őket, hogy elbocsátottak. Ismerem az ügynökség, és ügyfeleinek etikai értékrendjét. Csak azt bánom, hogy az együttműködésünk így ért véget. [...] Néha az ember hibázik, és olykor ez végzetes. Én egy végzetes hibát követtem el.”

Ti ne kövessétek el, nem érdemes!

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Kirúgott fotós ügyetlen mentegetőzése?
  • Share/Bookmark