Tegnap az Origo Fotórovata tweetelte, hogy “Az angolok morognak – teljes joggal – amagyarhoz hasonló fotós törvényi szabályozás tervezete miatt: http://tinyurl.com/yfp5cho“. A téma nem ismeretlen előttem. Már tervezem egy ideje, hogy írok róla, sőt korábban már írtam a meglévő brit gyakorlatról, ahogy arról is, ahogy velem szemben ezt legutóbb alkalmazták. Biztos van, akinek ez a téma (is?) már unalmas, de sajnos ez is olyan, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni – ahogy szerencsére mások sem, így talán nem tűnik majd el a sűllyesztőben.
Aki még nem olvasta a korábbi bejegyzéseket a témában, az nézze meg az említett linkeket, érdemes, az általános összefoglalást most mellőzöm. Helyette néhány kivonat fordítása a Times cikkéből: “Tegye el azt a fényképezőgépet! Igen, maga, azonnal tegye el! Ez nyilvánso hely, itt nem fényképezhet. Mi jogosítja fel, hogy fényképeket készítsen? Az emberek lehet, hogy nem örülnek neki. Mondták magának, hogy készíthet fotókat? Mondták? Nem. Maga valami pedofil? Vagy terrorista? Adja ide a fényképezőgépet! Törölje ki azokat a képeket! Törölje a jogait, törölje a bizalmat, törölje az ártatlanság vélelmét. Jogait megrövidítették.” – kezdi a hangulatteremtést Richard Woods lead-je.
Ez után beszámol a fotós boltban dolgozó, kedvtelésből fotózó Peter Dunwell esetéről, akik januárban fotóban szerette volna megörökíteni kollégájával közös londoni útját. A King’s Cross állomáson fényképezte az érkezési peront, amikor két polgárőr (police community-support officer) lépet oda hozzájuk, és felszólították, hogy hagyja abba. A publicista itt kitér arra, hogy a King’s Cross állomás a terror fenyegetés egyik érzékeny pontja. Központi szerepe és nagy forgalma mellett azért is, mert 2005-ben a londoni terror támadások idején ide érkeztek, és itt váltak szét a terroristák, akik később a metró robbantáskor 52 ember halálát okozták. De mint írja Dunwellt és kollégáját nem nézték terroristának, nem is feltételezték róluk, hogy bármi rosszra készülnének. Mindössze azért utasították őket, mert az emberek talán nem szeretnének a képeken szerepelni. Senki sem tiltakozott, senki nem panaszkodott, a hatóság úgy döntött, hogy ők nem akarnak látszani a képen, így megtiltotta a fotózást.
A történet ironiája, hogy a cikkben szereplő becslés szerint mintegy 4,2 millió kamera figyeli a járókelők minden lépését az ilyen és hasonló nyilvános helyeken, mégis az kelt gyanút, ha egy hobbi fotós szeretne készíteni egy képet, ami talán sikeresen megörökíti a kor szellemét és hangulatát az utókornak. És mint a cikk igyekszik összefoglalni, “sokkal több forog itt kockán, mint pár fotó, amit nem engednek elkészíteni.” Ahogy a lényeget Simon Moran összefoglalta: “A fotográfia némely legszebb műfaja – riport, street photography és városképek – válhatnak teljességgel lehetetlenné, ha a fotósoknak nem áll jogukban szabadon közlekedni és fényképezni, anélkül hogy megállítanák és akadályoznák őket ebben.”
Mint a cikk írja, az eredetileg terror elhárítást segítő törvény akár elfogadható is lenne. De például London jelentős részét és minden nagyobb angliai vasútállomást a meghatározott fontos helyek közé soroltak, és hogy még zavaróbb legyen, ezek nagy részéről nem is tudni, hogy fokozottan biztosított terület, mert az ugye felhívná a terroristák figyelmét rá. Korábban a rendőröknek legalább hivatkozni kellett valamire, hogy miért igazoltatják a fotósokat, de már erre sincs szükség. A törvény felhatalmazza a rendőrt, hogy átnézze a fényképezőgépen, vagy mobiltelefonon tárolt fotókat. Bár törlésre nem szólíthat fel, de joga van lefoglalni a gyanúsnak talált, vagy terror cselekményre alkalmas dolgokat. A történetet a cikk egyetlen mondatával lehetne legjobban összegezni: “Amikor 1984 találkozik a 22-es csapdájával”…
Az írásban említett számos példa egyike a görög Pericles Antoniou azt a szörnyű hibát követte el, hogy fotót készített a metrón. Egy utazó nő megreklamálta, hogy nem akarja, hogy a lányát lefényképezzék. A fotós erre udvariasan megmutatta a képeit, hogy azokban semmi ártalmas nincsen, de a hölgy továbbra is tiltakozott, így engedve a kérésnek, törölte a képet. A család számára viszont még ez sem volt elegendő, így az apa kihívta a rendőrséget, akik habozás nélkül letartóztatták a fiatalembert “közizgatás, zaklatás és riogatás” vétsége miatt. Majd amint bíróság elé került az ügye, a vádakat ejtették, mivel a rendőrség semmilyen bizonyítékot sem tudott bemutatni.
A cikk további esetekről is beszámol, ahol bevásárló központokban, kultúrházakban, és iskolákban tiltották meg a helyi illetékesek (tanárok, menedzserek, biztonsági őrök) a fotózást, nem ritkán hivatali engedélyt kérve számon a szülőkön, akik saját gyermeküket akarták lefényképezni egy üres helységben, ahol senki más nem tartózkodott rajtuk kívül. A történetek arról is beszámolnak, hogy egyes városokban hozzájáruló nyilatkozatot íratnak alá a szülőkkel a nyilvános iskolai rendezvények előtt, hogy engedélyezzék a fotózást, és ha csak egyetlen szülő is megtagadja a hozzájárulást, akkor senki sem fényképezheti csemetéjét az ünnepi műsoron.
Konklúzióként pedig csak annyit tud a Times is felhozni, hogy a legfontosabb az éritnettekkel való kommunikáció, és együttműködés, de azért nem ártana olyan törvényikereteket teremteni, amik mindkét fél számára megnyugtatóan rendeznék a jogi viszonyokat.
Kiegészítés: A post nem tartalmazza külön a saját véleményem, annak fejtegetése nélkül is elég hosszúra nyúlt. Jobbára a hivatkozott eredeti cikk fordítása, kivonatolt összegzése. Véleményemet maga a témaválasztás hivatott tükrözni.
Retusálás a World Press Photo-n
A napokban bejelentett – és azóta egyre nagyobb visszhangot kapó – döntés értelmében a World Press Photo pályázatról kizárták az ukrán Stepan Kudik sorozatát, és megfosztották a neki ítélt díjtól. Három képes sorozata a Sport Feature Sorozat kategóriában nyert harmadik díjat. A képek eredetijének bekérésekor azonban fény derült rá, hogy a pályamű (sorozat) egyik képe a nyilvánvaló színmódosításon kívül elég komoly vágáson, és legsúlyosabb vétségként egy képelem eltávolításán is átesett. A kép retusálása miatt így a fotóst kizárták a versenyből. British Journal of Photography által közzétette Kudik nyilatkozatát az ügyről. Elismeri a modosításokat, és elfogadja a testület döntését, bár ő nem ítéli olyan súlyosnak, hogy az indokolja a kizárását. Érthető, ha olyan súlyosnak ítélné nyilván be se adta volna. Szerinte “csak egy elhanyagolható, zavaró képrészletet távolított el”.
A kép eredetiben
Szemben a Reuterstől képhamisításért kirúgott Hajj-al, Kudik munkája egyébként remek példája is lehetne annak, hogyan lehet egy gyenge fotóból eredeti tartalmánál lényegesen jobbat, sőt akár jót is csinálni. Kár, hogy a jelek szerint Kudiknak fogalma sincs a sajtó etikáról, és a jelek szerint fényképezni se tud olyan jól, mint rajzolni. Persze az etikai kérdések területe mindig ingoványos. Nehéz körültekintően meghúzni a határokat, pláne úgy, hogy azt mindenki egyformán elfogadja. Akár csak az ukrán fotós, vannak akik szerint nem is olyan komoly bűn, hogy a háttérből azt az “apróságot” eltávolította, vagy hogy a kép felületének több mint felét eltávolította, és hogy a fotózás helyett a PhotoShop segítségével teremtett drámai hangulatú képet. És tényleg nem is lenne olyan nagy bűn, ha ezzel egy grafikai versenyen indulna a legjobb képretusőr, vagy akár festő címéért. Ezek is kreatív területek, és hasonlóan csodálatos dolgokat lehet így is alkotni, mint a fotózással….csak nem szabad összekeverni a festészetet a fotózással. Nem teljesen mindegy, hogy az utómunka segít a kép már meglévő hangulatát erősíteni, kis mértékben korrigáljuk a képet, vagy lényegében újra rajzoljuk azt.
Retusálás a sajtóban
Kudik védői sokfelé hangoztatják, hogy a divat és életmód magazinok tele vannak retusált képekkel, amik még ennél a képnél is kisebb mértékben kötődnek a valósághoz. És az érv valamelyest akár jogos is lehetne. De egyrészt ezek nem riport műfajokban, hírképeknél jellemzőek. Egy nyilvánvalóan megrendezett, beállított, sminkelt, bevilágíottt stúdiófotóról pedig senki nem feltételezi, hogy a valóság spontán visszaadását célozza.
Természetesen a nézetek eltérnek arról is, hogy a modell fotók esetében mennyire elfogadhatók a képi módosíátsok, karcsúsítások, átformálások, nem kívánatos részek retusálása. Egyre népszerűbb új trend, hogy a természetellenesen vékony modellek után a mesterséges képmódosításokat is elhanyagolják. Sőt olyan irányzat is létezik, hogy a retusált képeknél jelezni kelljen a magazinokban ha egy képet retusáltak, és az nem a valóságot ábrázolja.
Szabálytalanságok a Magyar Sajtófotó Pályázaton
A Magyar Sajtófotó Pályázaton jobbára csak dátumozási problémák merültek fel. Néhány pályázó beadott pár olyan képet, amik nem a 2009-es évben készültek, míg az idei pályázat kiírása ezt – a korábbi évekkel ellentétben – csupán egyetlen kategóriában engedélyezte. Ezeket a fotókat – bár sok esetben csak az eredményhirdetést követően – a pályázók maguk vonták vissza. A zsűri úgy döntött, hogy a díjazott sorozatok a visszavont képek nélkül is ugyanúgy érvényesülnek, így azok díjazásán nem változtat.
Az örökké kritizált Magyar Sajtófotó Pályázatról levelében Sam Stewart érdekes észrevételeket tett. Az idei pályázat amerikai zsűritagja felveti, hogy érdemes lenne pár új kategóriát bevezetni, illetve kitér arra is, hogy az engedélyezett képmódosítás fogalmát célszerű lenne pontosabban definiálni – bár ez még a World Press Photo esetében sem határozzák meg igazán pontosan.
Botrányos ugró farkas
Hamisított természetfotók
Nemrég a National Geographic természetfotó pályázatán fosztottak meg egy díjazottat az elismerésstől, mivel képeiről kiderült, hogy az általa vadon élő farkasoként feltüntetett állatok valójában szelidek voltak.
A nem rég World Press Photo díjat nyert Szentpéteri József pedig örök célpontja a természetfotózási hamisítás gyanúknak. A Magyar Természetfotósok Szövetsége pedig rendszeresen hivatalosan elhatárolódott munkáitól, és minden az elveikkel ellenkező fotózási eljárástól.
Úgy egy hónapja olvastam az Urbanistablogban a korábban Belváros blogon megjelent felvetést, hogy ha már Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa (EKF), igazán lehetne róla készíteni egy világrekorder felbontású panorámafotót. Természetesen különféle panoráma fotók léteznek Pécsről is, mint például a VirtuálPécs kezdeményezés, vagy számos panoráma alkotás. Olyan azonban még nem késült a városról, ami jelentős mértékben átlépné a gigapixeles felbontási tartományt.
Mivel a világ legnagyobb felbontású panoráma képe címet jelenleg a Drezdáról készült 26 gigapixeles panoráma fotó birtokolja, mindenképpen ennél nagyobbat kellene készíteni ahhoz, hogy a magyar fotó bekerülhessen a Guinnes rekordok könyvébe, és hogy hírét vihesse a hazánknak és az EKF-nek. Többek szerint ez még országimázs és település marketing szempontból is jó húzás lehetne.
Nem rég pedig a Spottr és a Pécsi Ripoort révén értesültem, hogy a Mandiner csapata már gőz erővel dolgozik a projekt megvalósításán. A jelenlegi világrekordnak mindössze egy gigapixellel (egymillió pixel) lőttek fölé, a 27 gigapixelt megcélozva. A feladat oroszlán részét – most még – a szükséges technika összeszedése jelenti. A fotó technika és a számítógép(ek) összegyűjtése talán nem jelent annyira nagy kihívást, mivel ezek sokak birtokában megtalálhatók. A gigapanoráma elkészítéséhez szükséges számítógép vezérlésű Rodeon VR Station ST automata mozgató szerkezet viszont már keményebb dió. Egy igen ritka és nagyon drága szerkezetről van szó, ami nélkül szinte lehetetlen lenne a feladat megoldása. Ez az a motorikus vezérlésű állványfej, amivel a fényképezőgépet és a nagy gyújtótávolságú objektívet kellő precizitással tudják mozgatni, hogy az elkészült kép részleteket később – igen komoly számítógép teljesítményt felhasználva – egyetlen hatalmas felbontású képpé fűzhessék össze. A 27 gigapixel honlapon várják a szponzorok felállítását, hogy a projekt megvalósulhasson.
További kapcsolódó képek találhatók a TotalCar, az Origo, a Telegraph és más lapok kínálatában. Sok lap több anyagban is foglalkozott a témával, de nem akartam mindet belinkelni, csak a legérdekesebbeket.
A National Geographic fotósai milliós nagyságrendben készítik a jobbnál jobb iport és természet fotókat a világ egyik legpatinásabb és legismertebb magazinja számára. Ez az a lap, ahol az egyes témákat igyekeznek alaposan körbejárni, informatívan és sok, minőségi képpel bemutatni. A National Geographic Channel most műsorára tűzte a 2009-es év tíz legjobb fotóját és azok készítésének történetét bemutató dokumentumfilmjét. További fotós témájú műsorok a tévében:
Elveszíti állását a világ legismertebb fotóriportere, Peter Parker. A szabadidejében Pókemberként bűnözőket üldöző New York-i szuperhős főállásban a képregénysorozat 1963-as kezdetei óta fotózik. Bár történeteit magánéleti és szuperhős kalandjai dominálják, pályafutása java részében akció képeket készített alteregójáról a Pókemberről. J Jonah Jameson főszerkesztő hiába mászik falra Pókember népszerűségétől. Nagy hírértékű helyi celebként Pókember – és Parker róla készült képei – komoly mértékben növelték a Daily Bugle napilap eladási példányszámait. A napokban megjelenő füzetekben viszont mégis elbocsátják Parkert és kezdhet munkát keresni. A válság úgy fest, a szuperhősöket is utolérte. Kíváncsi leszek, vajon arra is fordítanak-e ekkora gondot, hogy a napilap példányszám csökkenését is beleszőjék a történetbe.
Peter Parker - Pókember
A CNN tájékoztatása szerint tudományos diplomái és sokak által bámult kalandjai ellenére sem nagyon fog sikerrel járni a munkaerő piacon. Persze szuper képességeit, és több filmet és képregény kötetek százait kitevő kalandjait nem nagyon írhatja be önéletrajzába. Nem is tudom, a falon mászás, és a pókösztön hova illene egy CV-ben, ahogy a pók mintás sztreccs ruci se épp ideális álláskereső fotó. Steve Wacker a kiadó vezető szerkesztője azt állítja, hősük most jó darabig megélhetési problémákkal küzd majd. Nem talál állást, és a világuralomra törő szuperbűnözők mellett a számlák kifizetésével is meg kell majd küzdenie. Mint a kiadónál mondják, még a hálóhoz használt vegyi anyagok beszerzése se fog mindig sikerülni neki (bár a filmből azt hiszem teljesen kimaradt a hálóvető készülék elkészítése, és ott természetes tulajdonsága lett).
Címlapfotó Pókemberrel
A CNN hír kommentelői között van, aki a (rajz)filmzenére utalva költött nótát: Spiderman, Spiderman, unemployed like ever’other man…
Mások felvetik, hogy akár védelmi pénzt is szedhetne az elkapott rosszfiúktól, elmehetne testőrnek, vagy felcsaphatna ő is szuperbűnözőnek. És valljuk be, mindig is furcsa volt, hogy biofizikai és biokémiai diplomával pont szabadúszó fotóriporterként akart megélni, mikor ezen a pályán mindig is alig tudott megélni.
Parkert kirúgták
De hogy a fotózásnál maradjunk egy-két fotós arra hívta fel a figyelmet, hogy Parker fotóriporteri pályafutása során nem alkotott túl sok maradandót. Módszerei hagynak némi kívánnivalót maguk után. Sokszor még a saját kalandjainak fotózásáról is lekésett, és emlékszünk olyan esetekre is, hogy kifutott a filmből és ezért nem készült el a képe. Ráadásul nem ritkán beállítja, megrendezi a fotókat, ami a sajtófotóban hasonlóan elfogadhatatlan, mint a retusálás. Akad persze, aki felveti, hogy az ő képességeivel felcsaphatna paparazzinak is, bár olyan is akad, aki felveti, hogy mostantól majd az olvasók által beküldött mobil fotókat közöl a lap, ezért rúgták ki.
UI: Már régóta meg akartam itt a blogon emlékezni Peter Parkerről, mint fotóriporterről, ez a hír pont kapóra jött.
Úgy tűnik megszűnhet az Index nyitó oldaláról még tavaly eltűnt, sőt azóta nem is frissülő Hét Képei válogatás. Eddig rendre a nyitó oldalon kapott helyet, és hétről hétre szorgosan próbálta képekben összegezni a világ – és benne Magyarország – sajtó eseményeit. A válogatás jobbára az MTI és nemzetközi hírügynökségek, valamit a lap saját fotósainak képeiből állt össze, és minden képkockája általában elég jól megragadta a történések lényegét.
Bár a laptól nem válaszoltak rá, hogy vajon mi lesz a projekt jövője, vagy hogy mi lehet a megszűnés kiváltó oka. Annyi biztos, a főoldalról leszedték, és a tavalyi 41. hét, vagyis 2009 október óta nem készült újabb heti képes összefoglaló. Pedig azóta nem csak 2-3 hét telt el.
Ami ennél is furcsább, hogy miközben nem frissül a rovat új válogatással, a keresési oldalon még elérhető a linkje, büszkén hirdetve a hónapokkal ezelőtt legfrissebbnek számító, de már csak utolsónak nevezhető anyagot. Talán elfelejtették, hogy itt is kint volt. Talán csak azért hagyták itt kint, mert aki a keresést használja a főoldali címek böngészése helyett az valószínűleg úgyis archív dolgokra számít, így itt még a régi válogatás is elfér.
Most az Index alsó részén az IndaFotó és az Index egyes fotó válogatásai vegyesen szerepelnek, jobbára valamilyen tematikus összeállítás, vagy olykor egy kényszerű galéria. Az IndeFotó bevonása pozitív, mert így az önkéntes közönség is komolyabb megjelenési lehetőséget kap az Index főoldal által, bár képeikből tényleges válogatás, és galéria mint olyan nem készül, csak egy kulcsszavas szűréssel mutatja az adott témakörbe tartozó összes képeket ömlesztve. Másrészt lehet spórolni a hírügynökségi anyagok költségeivel a hírek illusztrálására (bár kétlem, hogy az Index ne általánydíjas előfizető lenne minden hírügynökségnél), vagy a nagyobb horderejű tematikus válogatásokra (mint például a Haiti katasztrófa volt).
Újabb érdekes – és remélhetőleg hasznos – funkcióval gazdagodik a blog. Sikerült telepíteni egy fordító plugint. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor ezután több nyelven is olvashatók lesznek a bejegyzések.
Sajnos az automata fordító technológiák még nem annyira kifinomultak, hogy tökéletes fordításokat eredményezzenek. Így sok esetben egyszerű nyelvtani szerkezetek helyes értelmezése és ragozások is gondot okoz nekik. Különösen a magyar nyelv esetében. De talán egy hibás nyelvtannal lefordított szöveg is érthetőbb lehet egy teljesen érthetetlen idegen nyelvű írásnál. És nem utolsó sorban a végeredmény akár szórakoztató is lehet.
Remélhetőleg a technológia gyorsabban fejlődik, mint amilyen gyorsan az emberek leszoknak az idegennyelvek használatáról.
A blogot minden esetre továbbra is magyarul írom, főleg magyaroknak. De azért remélem, hogy másoknak is hasznos és érdekes lehet.
Alig 3 héttel az Aperture 3 megjelenése után az Apple kiadta a 3.0.1 frissítést, ami több a programban maradt hiba javítását hivatott javítani. A hivatalos változat szerint a stabilitást is javítja, de ezt kipróbálnom nem sikerült, mivel a próbaverzióra nem hajlandó települni, azt reklamálja, hogy nem talál Aperture 3-as verziót. Akinek már van hivatalos Aperture 3 upgrade vagy dobozos verziója, az az Apple support oldaláról töltheti le a frissítést.
Kiegészítés: Egyes fórumok és az Apple Support oldala szerint a telepítéshez célszerű a korábban már említett trükkel élni a frissítés telepítésekor is. Nekem ennek ellenére sem sikerült telepíteni.
Kiegészítés: Egy újabb trükkel sikerült végül telepíteni a bővítményt. Ehhez az szükséges, hogy az alábbi fájlt töröljük a telepítés megkezdése előtt:
Macintosh HD/Library/Preferences/com.apple.AECT.plist
A frissítés hivatalosan ezeket a területeket érinti:
Library Upgrade korábbi verziókról
iPhoto library importálás
Képek importálása fényképezőgépről
Memória kezelés erősen retusált képek szerkesztésekor
Arcfelismerés feldolgozása
Fel nem ismert arc hozzáadása az Add Missing Face gombbal
Több képet taratalmazó kép nyomtatása
Képek és kontaktok noymtatása kerettel és metaadatokkal
Képek szerkesztése külső szerkesztő porgramban
Képek megjelenítése Definition és Forgatás beállításokkal
Zoom kezelés billentyűzetről Viewer és Loupe nézetben
Aperture library hozzáférés hálózati meghajtóról
Gombostűk kijelölése és mozgatása a Places térképen
Egyedi helyek meghatározása a Manage My Places ablakban
Master képek közti váltás RAW+JPEG párok használatánál
Általában nem szeretem a saját hangomat hallgatni, a fényképezőgépek hangjegyzet funkcióját viszont mégis hasznos dolognak tartom. Persze nem rögzítek hangot minden egyes képhez, de gyakran használom ezt a funkciót. Van hogy csak néznek körülöttem az emberek, hogy miért beszélgetek a gépemmel.
Főleg akkor nagyon hasznos, ha sok ismeretlen arcot kell fényképezni, és utólag be kell őket azonosítani, hogy melyik képen ki látható, vagy ha gyakran váltogatják egy eseményen a műsorszámok egymást, így könnyű a képek csoportosításához kiegészítő információkat rögzíteni.
Működik ugyan a diktafon és a PC (papír-ceruza) módszer is, de annak kellékeit elő kell venni fényképezés közben, addig sem lehet (vagy nehezebb) fényképezni, lefoglalják az ember kezét, ráadásul külön foglalkozni kell vele, hogy az aktuális képkocka számát is jegyzetelje az ember, hogy később az adott képhez rendelhesse a rögzített információt. A beépített hangrögzítő viszont ezt mind megoldja (ha van az adott gépben):
mindig kéznél van munka közben
automatikusan a megfelelő fotó mellé kerül a jegyzet
a képekkel együtt letölthető
nem foglal külön helyet a táskában – sőt a kártyán se sokat
Az Apple Aperture 3 egyik új funkciója, hogy képes kezelni a fényképezőgépek hangjegyzeteit is, így a képek rendezése során megjelenik az előnézeti kép mellett a hangjegyzet egy kis hangszóró ikonja. Erre rákattintva azonnal meghallgathatjuk őket, és már be is írhatjuk a képszövegbe, ha már úgyis ugyanabban az ablakban tudjuk lejátszani is.
Az Angol nyelvű Photofocus blogon talátlam tegnap egy egyszerű trükköt, ami segíthet az Aperture váratlan kilépési gondjait enyhíteni. Ehhez – lehetőleg a beállítások előzetes feljegyzése után – meg kell keresni a beállításokat tároló PLIST fájlt, és törölni kell. A törlendő fájl elérési útja:
User > Library > Preferences > com.apple.Aperture.plist
FIGYELEM! A fent megadott fájl törlésével az Aperture minden beállítása visszaáll alap állapotába, így a beállításokat újra eszközölni kell majd. Mindenki csak saját felelősségére próbálja ki.
Természetesen garanciát a tippet eredetileg felvető Scott Bourne sem vállal a megoldásért – ahogy én sem – de állítja, hogy mióta ő megpróbálkozott ezzel a kis beavatkozással, azóta lényegesen ritkábbak lettek a program váratlan kilépési hibái. Természetesen a hitelesség jegyében én is megpróbálkoztam vele, és nálam azóta sem volt még kilépési probléma.
Egy ideje már próbálgatom az Apple Aperture 3 képeszerkesztő programját, bár minden funkciót még távolról sem sikerült használatba vennem. Ma fogom meglátogatni az XMS ingyenes Aperture 3 bemutatóját, ahol talán új tapasztalatokkal is gazdagodom majd – ezeket is igyekszem majd megosztani. Most jöjjön bő lére eresztve a saját tapasztalataim leírása.
Első benyomasaim az Aperture 3-ról egészen kedvezőek. Ugyan nekem ez nem okozott fennakadást, de meg kell jegyezni, hogy a Leopard előtti Apple rendszeren (és Windows vagy más operációs rendszeren) nem fut. A próba verzió telepítése után gond nélkül elindult, és rögtön felkínálta a szükséges beállításokat. Kicsit meglepett, hogy minden eltűnt az egyik monitorról, de rájöttem, hogy az Aperture rögtön használatba vette a másoagos kijelzőt is, és csak azért sötétült el, mert nincs kijelölve semmilyen kép. Amint ezen változtattam, remekül kitöltötték a képeim a képernyőt.
Import
Rögtön mutattam neki egy tesztelésre kiszemelt mappát, mintegy ezerkétszáz fotóval. Azonnal elkezdte importálni őket, és a már beolvasott képekkel importálás közben is gond nélkül és egész gyorsan dolgozott. Ez igazán kellemes változás az Aperture 2-vel tett legutolsó próbálkozásom óta. Lassulást csak akkor tapasztaltam, mikor az Internet böngésző vagy más programok is futottak, de a képszerkesztés közben nélkülözhető dolgok bezárása után nem éreztem sebesség gondot a metaadatok szerkesztése és az alap képrendezgetés során. Az importálás kifejezetten hamar végzett. A majdnem ezerkétszáz képet alig több mint tíz perc alatt importálta be, napi bontásban külön projektekbe helyezve a fotókat. Mondjuk ennél az opciónál hiányoltam hogy nem lehet változókat használni a projektek elnevezéséhez (például dátumot, vagy egyéb a képekből kinyerhető információkat). Így kénytelenek vagyunk valami általános elnevezést adni, aztán kézzel módosítani a projekt neveket egyesével. Hasznos könnyítés lehetne, ha az Aperture tudna file info változókat hsználni, így például a dátumot beírni a projekt nevébe. A projekteknkénti bontás történhet 8 órás intervallumok szerint, vagy napi bontásban, de én hasznosnak találnám például, ha forrásmappánként is tudna importálni. Ha valaki (mint jelen esetben én is) korábbi archívumot importál, jó eséllyel eleve szét vannak mappákra válogatva a képei. De a napi munka során is jó eséllyel külön mappákba készíti az ember a képeket, ami az importálásnál is segítség lehetne.
Képszerkesztés Határozottan belassult minden, amint komolyabban belemélyedtem a szerkesztési munkálatokba, nem csak rendezgetni és a metaadatokat, hely információkat és egyéb apróságokat kitöltögetni. Különösen mikor egy 16 megapixeles RAW fájlokat tartalmazó projekten kezdtem dolgozni, Időnként határozottan nehézkessé vált a használata olyan dolgok közben is, amik ugyanezen a gépen Adobe LightRoomban gond nélkül és villám gyorsan, működnek bármilyen fennakadás nélkül, akár egy tucat más programot futtatva a háttérben. Bár elsőre egészen kellemesnek éreztem az Aperture 3-at, azt hiszem, hogy a sebesség gondok miatt továbbra sem fogom a már egyébként is megvásárolt LightRoomot lecserélni. Pedig a kevésbé gépigényes rendezgetési munkálatok közben határozottan elgondolkodtatott az Apple egy némely megközelítése, és a program interfésze.
Faces – Arfcelismerés
Az új funkciók közül elsők között próbáltam ki a Faces arcfelismerő funkciót, ami érdekes megoldás. Bár a képaláírások következetes kitöltésével elég jól beazonosíthatók a képeken szereplők, a Facebook által is alkalmazott arcbekeretezős módszer megkönnyítheti az ember munkáját. Egy projektet kiválasztva egyetlen kattintás a Faces ikonjára az eszköztárban, és már el is kezdi felajánlani a képeken arcnak vélelmezett részeket, hogy azonosítsam, vagy ha sikerült valakit felismernie a korábban már beazonosított személyek közül, akkor azt hagyjam jóvá. Ez mondjuk több tucat képből csak néhány alkalommal fordult elő, az esetek többségében új arcként azonosította a már korábban meghatározottakat is (ilyenkor az unknown feliratot átírhatjuk a személy nevére, vagy ha már van hasonló a nevek közt, akkor az első pár karakter után választhatunk a listából). Engem leginkább az zavart a névlistánál, hogy minden áron a telefonkönyv névsorából kínál fel neveket. Ez jó megközelítés egy amatőr fotós számára, akik számára ezt a funkciót az Apple az iPhoto 2009-ben bemutatta. Viszont az Aperture profi fotósok számára kínálja funkcióit, és még a legrutinosabb profi fotósnak sem hiszem, hogy a teljes NB 1-2-3 plussz az összes parlamenti képviselő is benne van a címlistájában. De még ha szerepelnek is az ember telefonkönyében, akiket fényképez, nem biztos, hogy kellően nagy számban ahhoz, hogy a telefonkönyvnek keljen kiindulópontnak lenni. Legalább opcionálisan jó lenne szerintem letiltani (engem kifejezetten zavart, hogy az ismerőseim nevei közt válogathatok, akikről nincs képem a munka library-ban – a privát képeimet meg nem az Aperture kezeli).
Az arcfelismerés gyakori hibája, hogy pont azt nem ismeri fel személyként / arcként a képen, aki a kép főszereplője. A szemüvegek, profil képek, sziluettek különösen nehéz diónak bizonyulnak. Lényegében a klasszikus mosolygós arcokat (ti: smiley) keresi a program a képen, és ha sikerül két egymás melletti pontot, alatta egy függőleges vonalat, az alatt pedig egy vízszintes vonalat találni, akkor arcot jelez. Ha ezek valamelyike hiányozik, akkor meg nem. Persze már az első említésre sejtettem (ahogy akkor le is írtam), ez a funkció inkább a klasszikus portré és buli fotóknál működik megbízhatóan, a riport, és különösen sportfotóknál jóval kevésbé. Ilyenkor inkább marad az egyedi arc meghatározás. Kis kerettel kijelüljük a képen egy személy arcát, a név mezőbe kattintunk, és a már ismertetett módon kiválasztjuk, vagy beírjuk a nevét.
A főként kerékpárosok fotózására szakosodott Hamvas Bálint tesztje jól szemlélteti, hogy a biciklisták nem igazán ideális alanyai az arcfelismerésnek. Gyakran eltorzult arcok a verseny hevében, szinte mindig szemüvegben és sisakban. Ezt nem igazán szereti. De a focisták, úszók, vagy épp táncosok sem minden esetben jelentenek nagyobb találati valószínűséget. Akad olyan futball kép, amin a labdát is arcnak véli, viszont a háttérben látható TippMix hirdetés mosolygó arcát felismeri (lásd a fenti képen). Nyilván a felismerés mértéke idővel javulni fog, sőt talán maga az adatbázis bővülése, fejlődése is javítja idővel a hatékonyságát. Azt hiszem, hogy ehhez nem fogom elég sokáig használni az Aperture 3-at (még 20 nap van hátra a próbaidőből). Amit hiányoltam a faces használata során egy szűrési lehetőség, hogy át tudjam nézni melyik képek lettek már arcokhoz rendelve, és melyek nem, talán az arcok jelölése egy átfogóbb nézetben, hogy ne kelljen minden képet egyesével megnyitni, hogy van-e rajta arc megadva. Ezek mind zavaró módváltásoknak tűntek. Persze idővel lehet, hogy megszokható a jelenlegi kezelés is. Nekem még nem sikerült megszokni. Lehet, hogy csak az én gépem teljesítménye bizonyult kevésnek az Aperture 3 számára, de hosszas archozzárendelés után elkezdett váratlan kilépéseket produkálni, igaz ez akkor kezdődött, mikor Overdose és társainak lóportréit kezdtem arcokhoz rendelni. Lehet, hogy ezt már túlzásnak érezte.
Places – Helymeghatározás Másik fontos új funkciója az Aperture 3-nak – amit a konkurens LightRoom szintén nem kínál még egyelőre – a képek térbeli helyének meghatározása. Ha tudjuk, hogy hol készült a fotó, a képek térképre helyezése nagyon egyszerű, a térkép olyan részletes, amennyire a Google Maps ezt biztosítja. A keresés majdnem annyira egyszerűen és jól működik, mint a webes változatnál, igaz mintha nem kezelne annyi találatot, és a kezelőszerveket kicsit átalakították. De lényegében ugyanúgy működik, ahogy az más képkezelő rendszerekben (pl. Flickr, Picasa, iPhoto, stb) már mindannyian megszoktuk. Egészen konkrétan ebben az esetben is ugyanazt a felületet kapta az Aperture, amit az Apple az iPhoto 2009-ben már bemutatott, így lényegében megint csak egy amatőrök számára már elérhető funkciót építettek be a profi alkalmazásba. Viszont az bosszant kicsit, hogy miután a képeket a térképre helyeztük, és egy új projektre lépünk, mindig visszaugrik a világtérképre, és innen kell kezdeni a keresést. Több értelmét látnám például, ha meg lehetne adni alapértelmezett helyet és nagyítást, hogy azt a területet mutassa. Elvégre egy budapesti fotós nagy valószínűséggel jobbára ebben a térségben tevékenykedik, és különösen ha nem akarja nagy pontossággal megadni a képek helyét, elegendő is lehetne számára egy várostérképnyi nézet. Az viszont szinte biztos, hogy nem fog minden alkalommal a világ különböző pontjain keresgélni. Sőt talán egy kedvenc/legutóbb használt helyek lista is meggyorsíthatná az ember életét, ha már az Aperture a profik hatékony munkájának segítésére jött létre.
Ha nem magunk akarjuk a képeket a térképre húzni az egérrel, akkor lehetőség van akár a képek EXIF adataiba ágyazott GPS koordináták használatára épp úgy, mint külön készített útvonal fájlok importálására, amik alapján a képek készítési dátuma és az útvonalpontok dátuma alapján meghatározza a képek helyét. De mivel Apple programról van szó, természetesen használhatjuk az iPhone által készített képek koordinátáit is referenciaként.
Néhány újítás A megjelenítés és kezelés sok tekintetben fejlődött. Bevezették például a képek rendezésének segítésére a különböző színkódok használatát (ami a LigthRoomban már működik egy ideje), és a képek tagelését, vagyis kis zászlót tűzhetünk kiválasztott képeinkre a csillagozásos kategorizálás mellett. Hogy ezeket ki milyen kombinációban használja az egyéni preferencia, vagy munkamenet (workflow) kérdése. Kellően gyors gépen kényelmes lehet a teljes képernyős nézet, amiben akár több képet is kijelölhetünk, rendezhetünk, és a fekete háttéren nem zavarnak az alkalmazás ablakai, menüi és egyéb kezelőszervei. Az ilyen megközelítéseket például kezdetek óta szimpatikusnak tartom az Aperture-ben, zavar viszont néhány más kezelési megoldás, amik az Aperture 3-ban sem változtak (ezekről talán írok majd egy külön összehasonlítást az Aperture és LightRoom összevetésével).
Összegzés
Ezek igazából csak a hangsúlyosabb újításokról szerzett benyomásaim. Az igazság az, hogy a komolyabb képszerkesztéseknél annyira belassul a MacBook Pro-n az Aperture 3, hogy előbb csak majdnem elmegy az ember kedve a folytatástól, aztán egy váratlan kilépés végleg el is viszi azt, úgyhogy külön elszántságot igényel, hogy később – pláne, hogy azonnal – újraindítsa és folytatni akarja az ember. Egy-két dolgot elkezdtem csinálni, amit Aperture-ben szeretnék végig vinni, úgyhogy mindenképp átszenvedem magam rajta, és beszámolok a további dolgokról. Minden esetre, ha valamit komolyan meg akarok csinálni, azt eszembe sem jut Aperture 3-ban csinálni. De ennek fő oka, hogy az általam használt gép teljesítménye kevés neki. Talán az újabb modellek, vagy a komolyabb teljesítményű példányok….nem tudom.
Kiegészítés: A saját tesztemben nem vizsgáltam, de talán a sebességet befolyásoló fontos tényező lehet az is, hogy 64 bites operációs rendszeren használja az ember. An a még 32 bites Leoparddal próbáltam. Mivel az Aperture 3 már 64 bites, nem kizárt, hogy az ezt kihasználó Snow Leopard rendszderen a lassulás is kisebb mértékű lenne.
A látványos megnyitó óta zajlanak a versenyek, melyekről sportfotók százai-ezrei készülnek….percenként. A legnagyobb hírügynökségek képei néhány percen belül megjelennek az előfizetőknél, szinte élő közvetítést lehetővé téve. Íme néhány válogatás ezekből:
Völgyi Attila fotóriporter gondolatai fotózásról, szakmáról, képekről, a világról, helyzetekről, emberekről. Ami éppen eszembe jut....vagy hogy épp mit felejtettem el!
