Meghalt Steve Jobs – végső búcsú világszerte
Az éjjel elhunyt Steve Jobs az Apple legendás volt vezérigazgatója, a cég egyik alapítója. A hír még a konkurenseket is megrázta.
Az éjjel elhunyt Steve Jobs az Apple legendás volt vezérigazgatója, a cég egyik alapítója. A hír még a konkurenseket is megrázta.
Steve Jobs bemutatta az Apple második generációs táblagépét, az iPad2-t. Túl nagy újdonságokra nem lehetett azámítani, és nincsenek is nagy meglepetések.
A legfontosabb részlet, hogy nem kell rá sokat várni március 11-én mutatják be az Egyesült Államokban, és március 25-től már Magyarországon is kapható lesz (a korábbi bő fél év várakozás helyett alig két hét).
Az Év emberét keresi a Times amerikai hetilap. Internetes honlapjukon az olvasók is választhatnak tizenegy jelölt közül, bár a közönségszavazás vállaltan nem feltétlenül fogja befolyásolni a végső eredményt. És ahogy az minden évben lenni szokott, az év utolsó címlapját ennek a kiválasztott férfinak, nőnek, párnak, csoportnak, eszmének, helynek vagy szerkezetnek szentelik, aki vagy ami “a legnagyobb hatást gyakorolták az év eseményeire….jó vagy rossz irányba”.