saját kép

Hír

Vettél már iPadet? Igen

A képen látható kérdésre (Vettél már iPadet?) magával a képpel válaszoltam… Közel két hete – bár nem napi 24 órában – használom. Mondhatni, hogy tesztelem, bár nem vagyok a klasszikus tesztek híve. Mesterségesen szimulálni helyzeteket, amikben próbáljuk megállapítani, hogy valami mit is tud. Én jobban szeretem használni a dolgokat, arra amire nekem éppen kellenek, közben meg általában kiderül, hogy számomra megfelelnek-e, vagy sem.

Érdekesség

Kultúr sokk – kígyózó sor az Opera előtt

Ezért is okozott nemrég akkora meglepetést számomra, hogy az Opera elôtt a sarokig kígyózó sor fogadott, ami ráadásul órákkal késôbb is kitartóan kanyargott az Andrássy út felé. Azóta nem láttam hasonlót, hogy pár éve az egyik Operabálon késôbb nyitottak ajtót, így az elsôként érkezô vendégek sorbanállásra kényszerültek. De ez egy külön történet…

fotó

Egy éve tett esküt Barack Obama elnök

2009 január 20-án tett esküt Obama elnök a washingtoni Mall-on összegyűlt hatalmas tömeg előtt. Az USA negyvennegyedik elnökének eskütétele szerencsére nem csak a bakik miatt lett emlékezetes, hanem többek között azért is, mert soha nem dolgoztak még fel elnöki beiktatást ennyi féle módon.

fotó

Lezárult a Sajtófotó pályázat

Ma délben lezárult a Magyar Sajtófotó Pályázat képfeltöltése. A végeredmény 535 pályázó, 5384 pályamű, és összesen 12491 db fotó. Most már tényleg vége a pályázat leadásnak, jöhet az előselejtezés, majd a Fotoklikk oldalán közvetített online zsűrizés, és márciusra kiderül, kik lesznek az idei nyertesek.

fotó

Visszaemlékezés: 2009 képekben

Ha már fotó, blog, visszaemlékezés és újév, akkor ideje előállni egy válogatással a válogatásokból. Íme egy csokor a különböző fotó szerkesztőségek 2009-es évi, és az évtizedet átfogó sajtófotó válogatásaiból. A teljesség igényével, mégis hiányosan. A hivatkozás lista sajnos valószínűleg biztosan nem teljes, ha valaki talál még hasonló sajtófotó válogatásokat, ami innen kimaradt, az jelezze kommentben!