saját kép

Big Picture

Ismét újrajátszották a Tápióbicskei csatát

169. évvel az eredeti Tápióbicskei csata után hagyományőrzők ismét nagy átéléssel játszották újra a híres történelmi eseményt. A rendhagyó történelemórát sokszáz kisiskolás nézte meg és majdnem annyira élvezték, mint maguk az eseményekben résztvevő osztrák és magyar katonának öltözött hagyományőrzők.

Big Picture

2015-ös párnacsata a Hősök terén

A hétvégén a Hősök terén, a Milleniumi emlékmű árnyékában rendezték meg az idei párnacsata napot. Ahogyan a korábbi években, most is rengeteg felszabadult párnacsatázó vett részt az eseményen, püfölték egymást kimerülésig, aztán eltakarították maguk után a kiszakadt párnákból kihullott tollat és szivacsot.

fotó

Így készültek a netadó tüntetés ikonikus képei

A most már sorozatossá váló Internetadó tüntetések első ikonikus képe az volt, ahogyan a Hősök terén tízezrek emelték magasba a telefonjaikat. Ezt míndjárt a következő tüntetés felülmúlta nem csak a tömeg méretében, hanem egy újabb ikonikus képpel az Erzsébet hídon áthaladó hatalmas tömegről. Ezek születéséről mesélek most egy keveset.