program

fotó

Megjelent az Adobe Lightroom 3

Az Adobe hosszas béta tesztelés után kiadta a Lightroom 3-as szoftverét, mely megvásárolható, vagy próba változata letölthető az Adobe honlapjáról. Az erről szóló hír már szinte mindenhol megjelent (DPreview, Techline, Pixinfo, Szoftver.hu, stb), mondhatni hírértéke már nincs is.

sajtó

Tervezhető időbeosztás

Hozzá vagyok szokva, hogy általában legfeljebb 1-2 nappal előre derül csak ki a programom. Sőt az sem ráz meg, hogy gyakran csak az adott napon tudom meg, hogy mit kell csinálnom. Ilyen a napi sajtó munkatempója. Bármikor változhat az előzetes terv és jöhet egy másik helyette. Lemondanak egy interjút, becsúszik egy sztrájk, vagy tüntetés, vagy szerveznek egy váratlan sajtótájékoztatót, amiről csak egy órával előtte szólnak. De a héten sikerült negatív rekordot dönteni.

fotó

Olvadó hógolyó haditerv…

Mindenki furcsán nézett mikor mondtam, hogy jót hógolyóztunk tegnap, hiszen nincs is hó a városban….pedig mégis. Úgy fest, nem sikerült eléggé beharangoznia a T-Mobilnak a Városligeti Műjégpályára szervezett Hógolyó világrekord kísérletet. Pedig több tonna havat is importáltak hozzá, hogy legyen mivel csatázni. Az érdeklődés marha nagy volt, több mint hatezren léptek be állítólag a műjégre, a hógolyózáshoz elkerített, digitálisan számolt emberek – akik részt vettek a rekord kísérletben – mégis csak 3485-en voltak. Túl kevesen ahhoz, hogy megdönthessék a Guinness világrekordot, amit 2006-ban Michiganben 3745 fővel állítottak fel.

Hír

Arcfelismerés az új iPhotoban

Az Apple kedden bemutatta új iLife programcsaládját, ami minden Mac ingyenes tartozéka, és a hétköznapi szórakozás olyan alapvető funkcióit segíti hasznos – Apple szemléletű – programokkal, mint a zene hallgatás, képek rendezgetése, videó szerkesztés, zene komponálás.