jogsértés

fotó

Jogerős ítélet Schoberték plágium perében

Legfelsőbb fokon is az RTL Klubot, Schobert Norbertet és testvérét elmarasztaló ítélet született, amiért a fittnesszguru az apja alkotásának mondta Bass Tibor fényképét.
Az első fokú ítéletről még több bulvár lap is beszámolt, a jogerős ítélettel viszont mintha nem nagyon foglalkozna most a sajtó. Csak az RTL Klub mondta be, amire az ítélet kötelezte – mondjuk azt is vitatható módon…

Érdekesség

Egyetlen fotó tönkretette a modell életét

Érdekes módon visszafelé sült el az emberjogi reklámkampány. A HIV betegek jogaiért küzdő hirdetésében ugyanis egy egészséges nő fotója jelent meg, akinek az életét és karrierjét tönkretette, hogy a tudtán kívül megjelent hirdetés fertőzöttnek bélyegezte. A jogvédő szervezetnek pont azt a stigmát sikerült így rásütni az egészséges modellre, amelyik megkülönböztetés ellen harcolni próbáltak. A történet sokkal több, mint fotós jogi probléma.

Érdekesség

Képtolvajok leggyakoribb alaptalan mentségei – lehet levegőbe beszélni, csak nem érdemes!

Akinek használták már képét az engedélye nélkül, az többnyire találkozott már mindenféle kifogással, hogy miért nem jogsértő, amit műveltek. Persze attól, hogy mindenre van kifogás, a törvény még mást mond, de határozottan (vagy akár nagyképűen) blöffölő képtolvajok képesek megtéveszteni a szerzői jogban nem kellően tájékozott fotósokat. Itt egy kis gyűjtemény a leggyakoribb kifogásokból és a jogi magyarázat, hogy miért nincs igazuk.
Sok olvasó keres meg saját szerzőjogi problémáival, akiknek általában igyekszem segíteni, így az írásba igyekeztem nem csak saját, hanem mások tapasztalatait is beledolgozni.

Érdekesség

Szabadságot akarsz, vagy elnyomást

A személyiségi jogok sok problémát okoznak a fotósoknak, hiszen nem mindig és mindenhol készíthetünk fotót. Egyre többen vannak, akik ezt nem is szeretnék, és jelenleg a törvény is az ő oldalukon áll, ami az új PTK megjelenésével nagy vihart kavart.
Ez egy fontos és egyre inkább szükségszerű társadalmi vitát eredményez, amit egyre inkább időszerű lenne lefolytatni.

fotó

Napok alatt feltörték a PhotoShopot

Szinte meg sem jelent, máris feltörték a legújabb Adobe szoftvert. Újabb unalmas informatikai hír. Viszont szörnyű képet fest arról, hogy milyen állapotok uralkodnak az emberek fejében a szerzői jogokról, még a fotósok fejében is, akik maguk is alkotóként tevékenykednek – és sajnos ez sem kizárólag magyar jelenség.