Search Results: robert capa

fotó

Fotós áldozatok Líbiában – Tim Hetherington és Chris Hondros

A líbiai konfliktus első nyugati újságíró áldozatai közt két fotós életét veszítette, másik kettő pedig súlyosan megsérült, mikor rakéta találatot kaptak.
A nemzetközi sajtó (CNN, New York Times, Guardian, stb) után nem sokkal a magyar sajtó (Origo, Index, HVG, Hírszerző, Népszava, stb) is hírül adta, hogy egy csapat tudósító RPG találatot kapott. Erről a Facebookon az OrigoFoto készített nagyon szép gyűjtést.

fotó

Végső búcsú a Kodachrome filmtől

Az Origo cikke elég alaposan összefoglalja a Kodachrome történetét, használatát és annak szegényes magyar magyar vetületeit is. Például, hogy Korniss Péter is Kodachrome-ra fotózta munkáinak egy részét, mivel külföldön ez volt az elvárás. Sőt cikkük bemutat pár eddig nem látott Korniss fotót is, amik természetesen Kodachrome-ra készültek.

fotó

Joao Silva harctéri sérülése

A NY Times fotóriportere Joao Silva aknára lépett Afganisztánban. Sérülései súlyosak, de túléli – és azt is megörökíti, hogy hogyan…
Sajnos a magyar sajtóban semmi nyoma a történetnek. Facebookon és Twitter OrigoFoto és néhány fotós terjeszti a magyar weben, illetve Hernádi Levente írt róla a blogján. (sajnos én nem értem rá előbb posztolni a történetet, közel egy hetet késtem vele, de van ahol ez még sajtóban is belefér az aktualitás felfogásba – én azért küzdök ellene).

fotó

Állóhelyek a fapados repülőkön?

Több mint egy éve ment híre, hogy a Ryanair bevezetné repülőgépein az állóhelyek rendszerét. Mint a BBC-re hivatkozva az Index és több más lap is megírta (168óra, Népszabadság, két évvel később a HVG), a fapados légitársaság sok más költségcsökkentő intézkedése után az 1 fontos álló helyeket is bevezetné.

fotó

Védjétek meg jogaitokat a jogvédőktől! – akadályozzátok meg, hogy helyettetek döntsenek a képeitekről

Kevesen tudják, hogy van egy olyan szervezet, ami bárkinek a fotóira az alkotó tudta és beleegyezése nélkül felhasználási jogot adhat másoknak. Ha nem akarjátok, hogy a ti képeitekről is ők dönthessenek, akkor ezt hivatalosan jeleznetek kell nekik. Méghozzá szeptember 30-ig meg kell kapniuk a két tanús nyilatkozatot, hogy jövő évtől ne dönthessenek többé helyettetek a ti képeitek sorsáról sem.

Vélemény

Amikor a fényképezőgép is színes

Sokan meglepődnek rajta, ha azt hallják, hogy színes fényképezőgép. Pedig ez a kifejezés nem is olyan értelmetlen, mint elsőre sokaknak tűnik. Igyekeztem egy kicsit jobban utána járni annak, amiben magam sem voltam korábban teljesen biztos.
Az persze egyértelmű, hogy nem a gép színes burkolatáról van szó, mint ma divatos sok márka esetében.