Search Results: válság

Hír

Mit hozhat az Apple tablet?

Az új Apple Tabletről már szinte óránként jelennek meg megerősítetlen hírek, annyi – gyakran ellentmondásos – információval, hogy már Handrás a legelszántabb megélhetési (elvégre Apple boltot működtet) Apple rajongó is gúnyolódik rajta. Érdemes elolvasni mit ír, tényleg jópofa ennyi ellentmondást egy listában olvasni, és tényleg kb. ennyit lehet tudni. A Média Blogon Pollner valamivel jobban a – főleg média – piaci hatásaira koncentrál, mikor kritikájában csoda tablettának bélyegzi. Bár az én ízlésemnek nála is túlhangsúlyozottak a bizonytalan műszaki paraméterek, és elnagyoltak az eszközben rejlő piaci lehetőségek. Igaz látatlanban nagy mélységben nehéz ezeket elemezni.

fotó

Mi lesz az MTI jövője?

Az Index cikke arról számol be, hogy a következő Fidesz kormány összevonná a közszolgálati televíziókat (Magyar Televízió, Duna Televízió), a közszolgálati rádiót (Magyar Rádió). A nemzeti hírügynökséget (Magyar Távirati Iroda) pedig még idén megszüntetnék, és a helyére egy kis létszámú (20-30 fő) kormányzati hírügynökséget állítana, ami csak a kormányzati hírekkel foglalkozna. Az ismeretlen forrású, Fidesznek tulajdonított elképzelés szerint a 127 év alatt felhalmozódott tekintélyes MTI archívumot (köztük 13 millió – részben történelmi – sajtófotót) az Országos Széchényi Könyvtár gondozására bíznák.

fotó

Fotós leépítés a Washington Times-nál

Kilenc fotóriporterét bocsátja el a Washington Times szerkesztősége a PDN értesülései szerint. A lapnál számítottak a leépítésre, mivel más rovatokból is távozni kényszerültek, de az mindenkit meglepett, hogy a teljes állományt elbocsátják. Mivel a kilenc fotós távozásával senki sem marad a lapnál, az elbocsátottak között van Janet Reeves is, aki korábbi munkahelyén a Rocky Mountain News-nál 2000 és 2006 között három Pulitzer-díjat nyert a lapnak. A távozó kollégák elmondása szerint mindössze két képszerkesztő állását kímélte meg a vezetés, képanyaguk pedig ezentúl a hírügynökségek kínálatára korlátozódik majd.

Linkajánló

Nincs szükség a főszerkesztőkre….sem

Nem rég azt idézte a Médiablog David Montgomery szavaiból, hogy a jövőben a lapokhoz majd Nem kellenek a főszerkesztők. Talán nem is teljesen alaptalan ez a kijelentés. Különösen a rohamosan terjedő online lapok világában. Az olvasószerkesztők és a tördelők után a főszerkesztők (sőt idővel a fotósok, újságírók, bloggerek és még akár az olvasók) is teljesen feleslegessé válnak majd a lapkiadásban. A kérdés, hogy lesz-e értelme, majd egy így “magától” összeálló lapnak.

sajtó

Palackozott víz modell

A Médiablog szerint megoldás lehet A palackozott víz, mint az újságírás új modellje. Merthogy az emberek többsége nem akar fizetni a csapvízért, akárcsak az újságok híreiért. Ugyanakkor mégis komoly üzletág a palackozott vizek árusítása, így ebből levezetve megfelelő marketinggel akár a sajtótermék is eladható azoknak, akik mégis vevők rá, mint a palackozott víz az ingyenes alternatívájaként.

hagyomány

Címlapon a címlapok

A világ leginteraktívabb sajtómúzeumának honlapján üzemel a Mai Címlapok gyűjteménye. Itt 75 ország lapjainak címlapjai tekinthetők meg minden nap. Összesen több mint 800 napilap küldi el minden nap aktuális címlapját, hogy az előkelő listában szerepelhessen. Ezek között szerepel négy magyar is, de remélhetőleg ezek száma még azelőtt nőni fog majd, mielőtt a válság, és a nyomtatott sajtó hanyatlása fel nem számolja az összes nyomtatott sajtóterméket, teljesen értelmetlenné téve ezzel az ilyen és hasonló címlap gyűjteményeket.