fotó

A fotográfusok nulladik szintje

Nemrég postoltam ki Ken Rockwell Seven layers of photography című írását Karvaly Tibor magyar fordításában A fotográfusok hét szintje címen, amit az eredeti szerző honlapján találtam mint hivatalos magyar változatot. Csak egyetlen apró kifogást emelnék az amúgy jól sikerült fordítással szemben: kimaradt az eredeti változatban szereplő nulladik szint.

Érdekesség

A fotográfusok hét szintje Ken Rockwell szerint

Sok apróságban egyet lehet érteni, és sokmindenben lehet kritizálni Ken Rockwell írását a fotográfusok hét szintjéről, egy valami biztos: mára már hivatalos magyar fordításban is létezik a szerző oldalán, és ország-világ szerte előszeretettel terjesztik ezt a fajta rendszertani besorolást. Természetesen sablonokból épül fel, és jobbára igazságtalan általánosítás alapján skatulyáz be mindannyiunkat. De ha épp nem rólunk ír valami rosszat, akkor szívesen egyetértünk vele. Egyébként akárcsak a horoszkópokban ebben is van némi igazság, még ha a teljes szöveget talán túlzás lenne minden helyzetben helytállónak nevezni.

fotó

John Steinbeck – Robert Capa: Orosz napló

Nem rég megjelent magyarul John Steinbeck: Orosz napló című, 1947-ben íródott könyve a Park kiadó gondozásában. A könyv egyik komoly érdekessége – és aktualitása is – hogy Robert Capa 70 fotója illusztrálja, hiszen Steinbeck és Capa együtt kapta a The New York Herald Tribune megbízását, hogy első amerikai tudósítókként utazzanak a vasfüggönyön túlra, és készítsenek képekkel gazdagon illusztrált utinaplót az országról. Mint Steinbeck a bevezetőben leírja, nem az volt a céljuk, hogy a Szovjetúnió féltve örzött katonai, netán politikai titkait megszerezzék, vagy hogy a szemben álló nagyhatalmat lejárassák, mint azt a kortárs sajtóban annyian igyekeztek megtenni.

Hír

Fax mánia

Szerencsére egyre ritkábban, de még mindig az ideálisnál gyakrabban kérnek bélyegzővel, aláírással, faxon történő ügyintézést. Nem értem, hogy az e-mail korszakban miért kell különféle hivataloknak bonyolítani a saját életüket azzal, hogy mindent le kell faxolni. Főleg mivel sok helyen még mindig azok a gyenge minőségű fax gépek üzemelnek, mint tíz éve, amik foltosan és csíkokat húzva, gyakran kiolvashatatlan minőségben nyomtatják ki a dokumentumokat. Ráadásul ezek alapján általában egy alkalmazottnak még be is kell gépelni az adatokat, hiszen a papír alapú információ bekérést is digitális feldolgozás és tárolás követi szinte mindenhol.

film

Média A holnap markában

Nemrég leültem a TV elé, és épp a Holnap markában ment valamelyik csatornán, úgyhogy néztem egy darabig. Az utóbbi idők egyik legtartalmasabb, és mondanivalóban gazdagabb James Bond filmje volt. Legalábbis itt a blogon ennek a tartalma a leginkább témábavágó.

Kereskedelem

Vám ügyintézés

Le a kalappal a magyar VÁM ügyintézés előtt. Sokan régóta riogattak vele, hogy hetekig ülnek a majd csomagon, meg hosszas adminisztrációval és rohangálással jár, meg bonyolult végigjárni a kálváriát. Nos, jelentem ennél egyszerűbb dolgom eddig csak okmányirodában volt, ahol már szinte egy ablakos az ügyintézés (csak a postai díjfizetés miatt egy szomszéd ablakhoz menni), miközben volt munkahelyemen házon belül is alig sikerült hetek alatt elintézni papírmunkákat.

Informatika

Ügyetlen egy átverés

Egyre több spam (ti: kéretlen levél) érkezik a postafiókomba, és szaporodik köztük azok száma, aminek én vagyok a feladója is. Nem egészen értem, hogy milyen logikát használ a feladó spam programja, de furcsa próbálkozás, ha arra számít, hogy felkiáltok: “jé, jött egy levelem magamtól, vajon mit írhattam, olyan kíváncsi vagyok!”

rendezvény szervezés

Lejárt hirdetések

Érdekes élmény márciusban – méginkább júliusban – szilveszteri rendezvények plakát hirdetéseivel találkozni a városban. Mindig felvetődik bennem ilyenkor, hogy vajon ezt a több hónapos “többlet hirdetési időszakot” azért kapja ilyenkor a hirdető, mert nincs más hirdetés, amit a helyére kitegyenek, vagy netán ők szándékosan kérik azt. Az utóbbi eshetőséget persze rögtön el is lehet vetni, hiszen akkor (ha erre gondolnának is) nem egy időponthoz kötött hirdetést tennének ki, hanem megpróbálnák valami állandóval összekötni hirdetésüket. Igaz az ilyen jellegű rendezvény szervezők nincsenek olyan jó helyzetben ehhez. Egy nyelviskola, vagy szórakozóhely, könnyebben megteheti, hogy állandó rendezvényeit is hirdesse íly módon. Igaz sejthető, hogy ezek a hirdetések jóval hamarabb le is kerülnének. Csak az a kellemetlen ebben, hogy a lejárt vackok ugyanúgy elcsúfítják a várost, mit a többi hirdetés, ráadásul ezeknek még csak értelme sincs.