Személyes

Személyes dolgok

Hír

Nem szeretem az alagutakat!

A legfőbb érvem amellett, hogy busszal mentem Angliába, hogy a busz kompon átúszik a csatornán, ami jó program és szép látvány. Igaz magában is majdnem annyi időt vesz igénybe, mint egy átlagos Bp-London repülőút. De legalább a látvány jó, a környezet érdekes.

Személyes

Úton Angliába

Ismét úton vagyok Angliába. Busszal utazok, mert a repülővel utazás – különösen egy nagy és nehéz fotó felszereléssel – nem mentes a nehézségektől. Persze jóval tovább tart mint repülővel, viszont olcsóbb (különösen a csomagokat figyelembe véve), és főleg kevésbé macerás. Nem utolsó sorban a busszal sokkal több látszik a tájból, Anglia felé pedig át lehet komppal kelni a La Manche csatornán, ami szintén nem rossz program.

Személyes

Mindjárt itt a karácsony…

Egyik kedves volt kolléganőmnek szokása időnként felsóhajtani, hogy “mindjárt itt a karácsony”. Persze ez így augusztus végén legalább olyan furcsán hat, mint mikor alig valamivel a karácsonyi szünet és újév után mondta idén először.

Hír

Megszűnik a Hírsarok (is)

A válság szépen tisztogat az Internetes sajtótermékek között is. Több más korábbi portál után a Pannon leányvállalata által üzemeltetett Hírsarok is az enyészeté lesz. A szerdán délelőtt született döntés értelmében a lap szeptember végéig még üzemel, aztán akárcsak a zoom.hu esetében, itt is eljön a végleges szerver lekapcsolás. Hogy a domain eddigi formájában (mint például a Zona.hu esetében), vagy egyéb módon hasznosítva, lesz-e és a korábbi anyagok részlegesen vagy egészen elérhetőek maradnak-e, arról egyelőre nincs információ.

Informatika

Post It – segít koncentrálni

A Post It nagy előnye, hogy a különböző dolgokra fel tudjuk ragasztani, és feljegyezhetjük rájuk emlékeztetőinket, hogy mindig kéznél legyenek ahol épp vannak. Sok családban szokás a hűtőre vagy épp a monitor aljára ragasztani az üzenetet a többi családtagnak, vagy épp saját magunknak. Mondjuk nekem inkább e-mail alapú a memóriám.

Linkajánló

Mindenki meleg!

2006 után idén ismét a Szigeten lép fel a Placebo, akik még 2001-ben belophatták magukat Tarlós István szívébe neki küldött dalukkal, melynek refrénjét most címként választottam. Sőt ebből az interjúból, és az alább beszúrt videóból az is kiderülhet, hogy mi vezetett ide. Egyébként nyilvános buzizás ide vagy oda, kicsit sajnálom, hogy egyéb munkáim miatt pont az ő koncertjük idején nem lehetek kint a Szigeten, mert szívesen meghallgatnám őket megint élőben.