Saját kép

Big Picture

Red Bull Air Race 2008

Idén elmaradt a már hagyománnyá vált átrepülés a Lánchíd alatt. Bár az ünnepeket felügyelő Operatív törzs engedélyezte a híd alatti átrepülést, a Red Bull mégis úgy döntött, hogy túl magas hozzá a víz szintje, és túl sok a törmelék, nem kockáztatják, hogy Red Bull feliratú repülőgép darabkák is szaporítsák.

fotó

Kecskeméti Repülőnap 2008

A hétvégén rendezik az Kecskeméti Repülőnapot. Eddig két évente volt és tavaly is megrendezték, igy idén nem kéne lennie. Azonban ebben az évben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Magyar Légierő, így idén rendkívüli repülőnapot szerveztek. A program nem sokban tér el a szokásostól, csak most elmarad a hagyománynak számító Palik-Bochkor F1 versenyautó-Gripen vadászgép verseny, amiből egyébként sosem látszik semmi.

Hír

Villamos potló villamos

Jött egy 18-as villamos, amire felszálltam, de a vezető hangosbemondón bejelentette, ez egy villamos potló villamos. (Hát már semmi nem az aminek latszik.) Majd az alagút előtti megállónál bejelentette, hogy a Lánchíd alatt már nem megy át, mert ez a tipus nem fér el a kanyarban. Már ezt is tudjuk…

Hír

Kánikula a Szigeten

Ismét felment a hőmérséklet. Ha hinni lehet a meteorológusoknak, akkor a hétvége kicsit enyhébb lesz, de amúgy már hőség riadó van….a Szigeten feloldották az ital bevitelre vonatkozó korlátozást, vagyis nem kobozzák majd el az összes üdítőt, amit bevinnének a szigetlakók.

Big Picture

Bush elnök Budapesten tartott beszédet

Nem először, és talán nem is utoljára jár Magyarországon az USA aktuális elnöke. George W Bush budapesti látogatása mégis csak emlékezetes. Nem csak mert kapcsolódik az idei ’56-os megemlékezésekhez, hanem mert első alkalommal volt módom az USA elnökét és a first ladyt fotózni – de talán ezt sem utoljára.