Így lopják el fotósok holmiját Brazíliában
Egy videó arról, hogyan dolgoznak a szemfüles tolvajok és néhány egyszerű tanács, hogyan kerülheti el minden fotós, hogy őt is kirabolják.
Egy videó arról, hogyan dolgoznak a szemfüles tolvajok és néhány egyszerű tanács, hogyan kerülheti el minden fotós, hogy őt is kirabolják.
Mint már évek óta minden nyáron, idén is megrendezték a nyár egyik legmelegebb napján a belvárosi vizicsatát, ahol önfeledt pancsolásba és fröcskölésbe kezdhetett minden jelenlévő. Gyakrabban kellene ilyen programokat szervezni a résztvevők, nézők és persze a fotósok nagy örömére is.
Kampány fogás, hogy a leköszönő demokrata elnök megénekli sikereit, de jazzesítve előtte még nem sokan tartottak elnöki beszédet. Közben a fotósok munkájáról is kaptunk egy újabb, ezúttal 360 fokos képet.
Az én blogomon is gyakori téma, hogy a profi fotósok panaszkodnak a fotós társadalom átalakulásai és az ehhez kapcsolódó különösképp ingyen jelenségek, miatt. Íme, a helyzetről…
A Reuters 8 fős fotós csapata egy sorozattal elnyerte az ezévi Pulitzer-díjat az Európán végigvonult menekült válság dokumentálásáért.
A díjat a nyolc alkotó közösen kapta, köztük két magyar kollégával, Balogh Lászlóval és Szabó Bernadettel.
Hagyományőrzők ismét újrajátszották a Tápióbicskei csatát, ahol ezúttal is a magyar csapatok nyerték meg a heves küzdelmet.
Egy ismerősöm tini lányának a közelmúltban feltörték a Facebook oldalát és telenyomták pornóképekkel, aztán megosztották mindenfelé. Ez adta az ötletet, hogy írjak egy bejegyzést a…
Ismét itt az óraátállítás, jöhet a szokásos figyelmeztetésem, hogy állítsd be a fényképezőgépek, videokamerák, videó és DVD felvevők, hangfelvevők, diktafonok és minden más kevésbé okos kütyü…
A Microstock Solutions llc képszerkesztőket keres a beérkező stock fotó és videó anyagok feldolgozásához. Teljes munkaidős állás, hétfőtől-péntekig 9-17 óráig.
Az immár Hungarikummá minősített Mohácsi Busójárás résztvevői idén is kitettek magukért, hogy elűzzék a telet.